Egy álmos anyuka kalandjai

Alszom. Sábesz délután, minden tökéletes. Két oldalról szuszogás. Egy mélyebb, egy magasabb. Aztán hirtelen egy láb landol a fejemen. Aú. Ez fáj. Erre egy cérnahang válaszol: aú. Páj! És a láb újra és újra a fejemen. Így volt? Ez az, ami fáj? Aztán eltűnik. Gyanús. Felállt. Tetene! Ajaj, az a hőmérő teteje! De benne is van valami. Hagyományos, törékeny hőmérő. Felállok, kiveszem a kezéből (mert hogy az is van neki, kettő is, és nem fél használni) A tokot megkapja, a hőmérőt elviszem. De járni nem bírok, szédülök. Még aludnék. Csakhogy egy fenék van a fejemen. Egy cuki babapopsi. Alulnézetből. Így azért nem annyira cuki. Aztán megtalálja a hajam. Páj! És rángatja tovább. Így nehéz aludni. Aztán eltűnik megint. Az ágy másik feléből egy kicsit mélyebb morgást hallok. Papának is van feje. Tutúúúú! Nem, a hőmérő tokja nem a Papa szemébe való! Kukucs! Páj! Bicicli! Persze, menjél, ülj rá. Csüccs! Nagyszerű. Kiszááász! Jól van, felkelek. Azt hiszem. Kérsz enni?