Dovi

Lilypie - Personal pictureLilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers

2009. július 22., szerda

Még

21
nap



Na jó. Szóval elmentem ma nagyítani. Viszonylag könnyen megtaláltam az épületet. Megkérdeztem a portást, hogy merre menjek, azt mondta, kérdezzem meg bent, majd a büfés azt mondta, kérdezzem meg az információnál, majd a néni azt mondta, menjek le egy emeletet a folyosó végén, és kérdezzem meg ott, majd a biztosnági őr levitt még egy emeletet, majd a másik őrrel arra jutott, hogy inkább menjek vissza és kérdezzek meg valakit. A fura bácsi az ablakban azt mondta, menjek arra és kérdezzem meg Áront. Bementem egy szobába, ott ült valaki, akiről azt hittem, hogy Áron, de később kiderült, hogy nem. Azért rávettem, hogy segítsen. Még pár dolgot elintézett, összeszedett, aztán mentünk a laborba. Persze az volt a vicces, hogy a nőt, akivel beszéltem, senki sem ismerte, a pasinak, akit folyamatosan hívogattam, hogy mit csináljak, de nem vette fel, pedig nem tudtam a nevét. Na mindegy, valamivel több, mint másfél órával az érkezésem után sikerült elkezdenem a nagyítást. De ez az iskola tök furán működik, van minden, vegyszerek, nagyítógép, ilyesmi. De szűrőkből, meg mindenféle kütyükből mindenkinak van saját. Ezzel nem is lett volna baj, ha a fiú, aki segített, nem ment volna haza egy óra után... Azt mondta, kérhetek másik cuccot a fura bácsitól a személyimért cserébe. Kaptam is, de nem tudtam feltenni. Ezért kisebb kétségbeesés után úgy döntöttem, hogy szűrő nélkül is jó lesz ez. De a fiú még búcsúzóul közölte, hogy amúgy is csak 4-ig vannak nyitva (és nincs szárítógép a papíroknak). Na jó. Háromig valamennyit nagyítottam, aztán összepakoltam és eljöttem. Fáradt voltam és éhes, úgyhogy vigasztalásképp vettem magamnak pizzát meg fagyit. Majd a fagyi fele az ölembe esett... Nem baj, itt már nevettem, visszapakoltam a papírba, és a pálcikával kikanalaztam. Aztán hazamentem, és a lányok közölték, hogy nincs áram az egész lakásban... Ezen már hangosan röhögtem. :)

1 megjegyzés: