Péntek este elvittem Pistit a hosszan éneklős Karlebach minjenbe. Azt mondta, egész jó volt, csak hosszú. Mire odaértünk, már persze rég nem volt ülőhely, alig lehetett a terembe beférni. Azért jó volt, bár így állva végighallgatni, amíg mindent végigénekelnek... Aztán reggel elmentünk a szokásos helyre, mindenki nagyon kedves volt, ahogy próbáltunk kimenni az épületből, legalább hárman meghívtak szombat ebédre az elkövetkezendő hetekben. És ők a legtöbben héberül beszélnek otthon, szól elmehet a francba az "izraeli" amerikai fogadott családom! :) Lehet, hogy mégis megtanulok héberül?
Viszont Pistivel nemsokára indulunk a reptérre, úgyhogy most szomorú vagyok... :'( :'( :'( :'( :'( :'( :'( :'( :'( :'( :'( :'( :'( :'( :'( :'( :'( :'( :'( :'( :'( :'( :'( :'(
Hogy lehetett pont a jubileumi bejegyezére tartogatni ilyen mondanivalókat?
VálaszTörlésEz a bejegyzés nem teccik.
Kérek másikat.