Dovi

Lilypie - Personal pictureLilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers

2010. november 11., csütörtök

Képek és művelődés



Lassan kezdem úgy érezni, hogy megint lenne időm és energiám festeni. Ennek eléggé örülök, már csak valami hely kéne, ami nem a hálószobaablak, és a Másik nem esik át rajta naponta tízszer, ha valaminek netalántán száradnia kell egy kicsit...

Ma elhatároztam, hogy szerzek egy műtermet, rendesen fogok festeni meg fotózni is, és lesz kiállításom is! Meg persze tájékozódom a kortárs magyar képzőművészeti élet eseményeiről és irányvonalairól... A héten voltam is három kiállításon. :)

Múlt csütörtökön el akartam menni a Műcsarnokba az Aviva-díj kiállításra. Kissé sokkolt, amikor megtudtam, hogy az eddigi képzősdiákos kétszázforintos belépő helyett mostantól 1400-at kell fizetnem minden alkalommal, de úgy döntöttem, művelődni márpedig kell. Ígyhát elmentem. Biztonság kedvéért megnéztem, mikor nyitnak, mert korán akartam menni. A honlapon és a bejáratnál 10 óra volt kiírva, ám a nagy kapuk igencsak zárva voltak. Kiderült, hogy délben kegyeskednek beengedni az érdeklődőket. Ezt pedig 1400 forintért nem vártam meg. Elmentem az Ernst múzeumba, mert elhatároztam, hogy márpedig kiállítást fogok nézni. De: "Kiállításrendezés miatt zárva"... Már majdnem elkeseredtem, de még el kellett mennem papírt venni a Pantonba, és szerencsére ott szembe jött a Godot Galéria. :) Szóval láttam egy kiállítást, még mindig nem tudom eldönteni, hogy tetszett-e. Azt hiszem jó volt, de nem tetszett...

Szerdán Nórival elmentünk a Ludwigba (0 helyett 1100 Ft), megnéztünk két elég jó fotós-fényes kiállítást. Kár, hogy nem tudok akárhányszor visszamenni. :( Már a teremőr nénik is alig emlékeznek rám, olyan ritkán járok arra...

Ma meg Annával mentem valami képzőművészeti vásárra, ami rádöbbentett, hogy a műterem- és galériakeresés már nem valami távoli projekt, hanem azonnal el kell kezdenem, különben baj lesz...

2010. november 1., hétfő

Ősz

Vasárnap nem dolgoztam, úgyhogy el akartam menni kirándulni. Végül csak a Kopaszi-gát lett belőle, ahol nem volt se erdő, se avar, piros falevélből is csak néhány. Emberből viszont annál több.
Nem baj, azért találtunk egy viszonylag eldugott fát, aminek a tövében ücsöröghettünk és álmodozhattunk egy kicsit. :)