Dovi

Lilypie - Personal pictureLilypie Fourth Birthday tickers

2012. február 28., kedd

Ma viszont

egyáltalán nem úgy alakultak a dolgok. Dovi egész éjjel szegény Másikon aludt, aki viszont nem tudott aludni a korábban kifejtett dőlésszög-probléma miatt. Azt hittük, csak 20 perc nyugtatgatásra van szükség evés után. Hát nem. Mondtam Másiknak, hogy legközelebb keltsen fel hozzá, mert nem én megyek másnap dolgozni, de miközben felkelt folyamatosan ismételgesse, hogy én kértem rá. Valószínűleg az összevissza időjárás vagy a háromhetes-kori növekedési ugrás, vagy mindkettő miatt volt a z egész. Mindenesetre aztán ma reggel folytattuk, kétóránként másfél óra evés, akkor hagytuk abba dél körül, mikor már nekem nagyon fájt. Közben jött a védőnő, akiről megfeledkeztem. Persze épp szoptattam, és a telefonom se volt a közelben, úgyhogy elment egy másik házhoz addig. Szerencsére, mert mire visszajött beágyaztam és felöltöztem. Szóval úgy 12-1-ig ment a hercehurca, sírás-evés-megint sírás-megint evés, aztán 3 körül adtam neki lefejt tejet, akkor kicsit megnyugodott. Én is. Végül megjött Mami, és akkor mi mindketten kidőltünk egy órára. Aztán mindketten ettünk, mindketten nagyjából óránként. Dovi azért mert annyi időnként lett éhes, én azért, mert annyi részletben tudtam megvacsorázni.

2012. február 27., hétfő

Ma

Felváltva ettünk kettő és négyóránként, voltunk sétálni, végigcsináltam a gyermekágyas tornát és aludtam délután két órát, most lassan megint befejezzük az evést. Egész jó nap volt. Ha az elkövetkező háromnegyed óra után valami történik, az már holnap lesz, attól ez a nap még jó marad.

2012. február 25., szombat

Paradoxon

Aludjak, amikor a gyerek alszik.

De:

A gyerek 3 óránként eszik egy órát, mondjuk nyolcszor egy nap. Tehát két evés között átlagosan két óra marad. (Ez tetszőlegesen változik, mivel igyekszem igény szerint szoptatni, de több nem nagyon lehet, mert még kicsi és leesik a vércukra, úgyhogy kelteni kell 3 óránként.)
Az esetek felében evés után nem alszik el, vagy legalábbis nem rögtön. Jobb esetben nézelődik, rosszabban üvölt. A legtöbbször ez a kettő váltakozik.
Marad nagyjából négy alkalom, amikor evés után rögtön elalszik.
Ilyenkor vagy a hasamon alszik el, úgy, hogy én olyan szögben ülök, hogy csak ő tud aludni, én nem. Ha leteszem, felébred. Ha csak lefekszem vele, úgy, hogy ő marad a hasamon, akkor is.
Vagy ő az ágyában van, én a sajátomban, próbálok aludni, de nem tudok.
Vagy álmos is vagyok, tudnék is aludni, de ahogy lerakom a fejem, ő felébred, és addig kell vigasztalni, amíg ő ugyan elalszik, de én felébredek, ellenben nem leszek kevésbé álmos. Ilyenkor szokott a fejem is megfájdulni.
Ez három lehetőség a maradék négy alkalomra. És akkor még nem ettem és zuhanyoztam, hogy csak a legszükségesebbeket említsem.

De nagyon át kéne már pakolni a ruhásszekrényemet, mert halomban állnak benne a terhescuccok, a rendesek meg a szekrény tetején vannak dobozban.

A peszahi takarításra még gondolni sem merek.

2012. február 21., kedd

Hasfájás ellen

Izraeli gyerekdalok - Halász Judit - mozgalmi dalok - magyar népdalok - műdalok - filmzene két órán keresztül, összesen 2-3 ismétléssel. Amikor ezek után a Kispált kezdtem el, Másik jött és kivette a kezemből a gyereket. Most Bachot hallgatnak.

Szoptatás II.

Anna javaslatára, aki napokon át próbált segíteni Skype-on keresztül, de nem lett jobb a dolog, végül hívtunk egy szoptatási tanácsadót. Hát szerintem ezt jobban kéne reklámozni. Reggel 10-kor hívtuk, szerencsére pont szabad volt a délelőttje, 11-re már itt is volt. Két órát maradt, rengeteg kérdésünkre válaszolt, három pozíciót kipróbáltunk (többhöz már Dovinak nem lett volna türelme). Nem mondom, hogy egy csapásra minden gondunk elszállt, de már tudjuk, hogy mit kell megtanulni.

2012. február 19., vasárnap

Azért ez sok

Hogy 10-kor megetetem.
12-ig nézelődik.
1:30-ig fáj a hasa.
2-kor kelteni kell,  hogy egyen.
3:30-ig eszik (kis küzdelemmel 1:0 ide a bimbóvédő ellen)
De hogy 4-kor az én hasam kezdjen görcsölni, az azért már sok!

2012. február 18., szombat

Díj



A díj szabályai:

1. Vedd át a díjat.
2. Köszönd meg akitől kaptad.
3. Tedd ki a blogodra.
4. Add tovább 4 másik blognak.
5. Írj magadról 3 dolgot.

Köszönöm szépen Virágnak, még sose kaptam ilyet!

Továbbadom:

Juditnak, akivel közös a témánk,
Ilának, hogy többet legyen kedve írni, mert kíváncsiak vagyunk, hogy mi történik vele,
Eszternek, aki sokat segít nekem,
és F-nek is, aki egy egészen másfajta világban mozog.

Én pedig:
1. Éppen a szoptatás fizikai és lelki korlátait próbálom felderíteni és leküzdeni
2. Szeretném az egészet dokumentálni (festményekben), de nincs rá időm, mert vagy alszom, vagy szoptatok, vagy egyéb járulékos elfoglaltságaim vannak.
3. Harmadik dolog most nincs, mert eléggé az első kettő tölti ki a napjaimat az utóbbi hetekben.






2012. február 15., szerda

Brisz után

...már sokkal könnyebb.

2012. február 14., kedd

Brisz előtt

Nagyon-nagyon ideges vagyok. Nem gondoltam, hogy ilyenek az anyai érzelmek... Jaj, legyen már vége!

Hmmm

Nórival mindig röhögtünk azokon a boleró nevű ruhadarabokon, amiknek semmi hasznuk nincs. Csak mellmelegítőnek hívtuk őket. Most tudnék egyet hasznosítani...

2012. február 13., hétfő

A kis arisztokrata

Eltartott kisujjal eszik.

A kórház

Alapjában véve azt kell hogy mondjam, hogy mindenki nagyon rendes volt. Talán egy nővér, vagy szülésznő volt, aki nem, de a többiek nagyon.
Először is volt Irén, a szülésznő, aki végül bent volt. Annyira megkedveltük egymást, hogy elkértük a számát, hogy legközelebb már őt hívjuk. (Az, akivel most meg volt beszélve, nyilván nem is számít rá, hogy még megkeresem.) De végül jól alakult, csak jobb lett volna, ha már előre ismerem őt. Aztán a szülés után is ahányszor csak bent volt a kórházban, mindig megnézett, kedves volt, beszélgetett. Mondta, hogy hívjam bármikor, és ezt nem udvariasságból mondja.
Aztán az orvosom, aki ugye a varrásra ért oda. Azzal kezdte, hogy megpuszilhat-e? Aztán minden nap bejött hozzám, láthatólag civilben, szóval tényleg csak beszaladt, hogy megnézze, hogy vagyok.
A felvételnél megkérdezték, hogy tartok-e valamilyen diétát. Elgondolkoztam, aztán mondtam, hogy kósert eszem. Nem azért, hogy szerezzenek nekem kóser kaját, hanem inkább, hogy az én adagomat ne főzzék meg, ha úgysem tudom megenni. Erre még aznap odajött a diétásnővér, hogy akkor ez most mit jelent, és ő mit csináljon? Megbeszéltük, hogy zsömle, kefir, joghurt meg nyers zöldségek jöhetnek, és onnantól fogva mindig kaptam két zsömlét, két kefirt meg két almát reggelire és vacsorára, és valami salátát ebédre. Ahhoz meg nekem volt még szendvicsem, úgyhogy teljesen jó volt. (Aztán szombatra új diétásnővér jöhetett, mert a tálcámon egy cédula volt: sertéshús. Sült csirke volt benne. Nem baj, a szobatársam örült neki.)
A nővérek és a szülésznők is mind mosolyogtak, megsimogatták a babákat, kedvesek voltak.
A csecsemősök is nagyon sokat segítettek, lehetett tőlük kérdezni bármikor. Utolsó éjszaka úgy éreztem, az életemet mentették meg. Az volt, hogy a Kismanó nem szeretett éjjelente aludni. Nappal kb egész nap nem kelt fel, de éjjel nem tudtam mit csinálni vele. Aztán péntekre be is sárgult kicsit, úgyhogy rátették a kékfényre (nagyon viccesen nézett ki szegényke). Onnan meg nem kapdoshattam föl percenként, hiába sírt. Megetettem, de nem lett jobb. Már eléggé fáradt is voltam, mert már az előző éjszakák is így teltek, nappal meg nem tudtam aludni, mert állandóan történt valami. Bevittem a csecsemősöknek, hogy most mi legyen? Mondták, hogy hát ők is csak megetetni tudják, és nekik is csak sírni fog. De próbálkozzak még egy órát, ha nem megy, hozzam vissza. Hát visszavittem. Adtak neki 2 korty tápszert, aztán elaludt, és engem is elzavartak aludni. Négykor felébredtem, és mentem érte. Akkor közölték, hogy alszik, mint a bunda, és én is feküdjek vissza. Aztán hatkor ébredtem arra, hogy bejött a nővér, hogy nekem kell-e vérnyomást mérni. Mondtam, hogy nem tudok róla. Azért felkeltem, és úgy éreztem magam, mint aki újjászületett! Aztán egész nap még bent kellett maradnunk a szombat miatt, és sokkal jobb volt minden. Egész tűrhetően ment a szoptatás, az ülés, teljesen jó kedvem volt. És akkor még a doki is jött, hogy felszívódnak a varratok!
Aztán volt még a gyógytornász nő: Friedrichné Nagy Andrea, akihez jártam kismamatornára. Róla már tudtam, hogy nagyon rendes, egy-egy alkalom nem csak a torna miatt volt jó, hanem, mert olyan bensőséges megnyugtató légkört teremtett, hogy teljesen feltöltődtem tőle. Ő mindenkit meglátogat a szülés után, aki járt a tornára, felírja, hogy hogy volt a szülés, és elmeséli a tornán a többieknek. Meg ad egy leírást, hogy milyen gyakorlatokat lehet a szülés után végezni a has- és gátizom regenerációhoz.Amikor ezt a papírt hozta, épp nem voltam valami jó passzban, mert a Kismanó besárgult. Nem is a sárgaság miatt, arról tudtam, hogy nem nagy dolog, csak hogy láttam őt ott feküdni abban a kék fényben, és olyan kis kiszolgáltatott volt. Ettől kijött rajtam az elmúlt hetek összes feszültsége, és egész délelőtt nem bírtam abbahagyni a bőgést. Aztán mikor Andi jött, már kicsit jobb volt, de ugye beszélnem kellett hozzá, úgyhogy kezdtem elölről. De ő annyira megnyugtató jelenség, hogy megölelgetett, mondott néhány kedves szót, és sokkal jobban voltam.
És ennek tetejébe még gondolkozásban és hozzáállásban is egyetértettem velük. Igény szerinti szoptatás, tápszer csak ha nagyon muszáj, vegyük fel a babát minél többször, stb.
Ja, és a szobatársam is nagyon aranyos volt, még most is levelezünk a facebookon.

Szoptatás

(Előre bocsátom, hogy akarok és fogok is szoptatni sokáig, mert szerintem az jó és kell.)

Nem tudom, hogy nekem kerülte-e el a figyelmem valami fontos részlet, vagy nem is említette senki, de ez eléggé fáj. Anna leírása alapján, aki szoptatási tanácsadó, mindent jól csinálok, és ez a fájdalom normális, és el fog múlni. Dehát akkor is, erről nem volt szó. Tudom, hogy ártana a propagandának, de valami apróbetűs részben benne lehetne.
Most, vagyis nem most, hanem tegnapelőtt, ha hülye, kényes p*** lennék azt mondtam volna, hogy én márpedig ezt nem csinálom. Szóval azokat, akik még terhesen mérlegelik és eldöntik, hogy akkor ők nem szoptatnak továbbra sem értem, de azokat, akik kíváncsian kipróbálják, aztán nagyot csalódnak, már inkább. Értem én, hogy ha alapból mondanák, hogy azért ez néhány hétig nem az a rózsaszín köd, akkor aztán még annyi nő sem szoptatna, mint így, de ha még Rachelnek is csak "good weird" érzés a szoptatás még a kórházban, akkor mire számítson az ember lánya?

Ehhez persze hozzá kell tenni, hogy már egész tűrhetően megy, a hasam is csak egész ritkán fáj közben, az első 10 perc után már a szívás is egész elviselhető, főleg baloldalt. Jobboldalt valahogy nehezebb. Csak akkor őrülök meg, amikor 10 perceket eszik, de azt negyed óránként. Akkor csak a fájdalmas rész jut...

2012. február 12., vasárnap

A szülés

Kedd este egy tubisváti bulin voltunk. Rengeteg emberrel beszélgettem, néhányan mondták, hogy "á, nem is nagy a hasad" meg "ez még nagyon fönt van" stb. Aztán 7 körül kezdtem valami furcsa keményedést érezni, de nem igazán gondoltam, hogy ez az. 8 örül azért mondtam Pistinek, hogy nem kizárt, hogy ma megyünk. Fél 10 körül értünk haza. Lezuhanyoztam jó meleg vízzel, de aztán is fájt. Elkezdtük mérni, kb 5-6-7-8 percenként volt egy 50 mp-es fájás. Aztán felhívtam a szülésznőt, aki közölte, hogy hát, pont ma ő nem tud jönni, mert az unokáira vigyáz. Remek. Nem azért fogadtam szülésznőt, hogy ő akkor is ott legyen, ha az orvos nincs? Eléggé kétségbeestem, ő volt a "a biztos pont" a dologban, ráadásul azt mondta, döntsem el, hogy indulok-e a kórházba. Aztán 11 körül úgy döntöttem, hogy akkor rakjuk be a hiányzó cuccokat a táskába, és indulás. 2-re értünk be. Megvizsgáltak, zárt méhszáj, Pisti menjen haza, ez még sokáig fog tartani. Betettek a vajúdóba, nst-re. Az elég rossz volt, mert fekve sokkal rosszabbak voltak a fájások. Aztán négy körül újabb vizsgálat, 2 ujjnyi, de hátul és vaskos. Visszatettek nst-re,talán délelőtt valamikor lesz ebből gyerek. De egyre erősebbek voltak a fájások, és így egyre elviselhetetlenebbek fekve. 5-körül szóltak, hogy hívjam vissza Pistit. Elég hamar visszért, mert taxival jött. Szerencsére, mert különben lehet, hogy lemarad. Még jó, hogy a telefonba még egy elhaló "gyorsan"-t is kipréseltem magamból a "gyere" után. Mire csöngetett, pont bevittek a szülőszobára, és a fájásoknál már eléggé nyomási ingert éreztem. Megvizsgáltak, méhszájam nem nagyon volt, 6:10-re megvolt a baba.
Ennek a gyorsaságnak annyi hátránya volt, hogy a vágás után még repedt is a gátam. Az orvos szerint úgy nézett ki, mintha egy bomba robbant volt fel a hüvelyemben. Ez nem valami kellemes, és nem könnyíti meg a kényelmes szoptatási pozitúrák felvételét, de ez volt az egyetlen rossz dolog, úgyhogy végülis elviselhető.
Az orvosom (akit a szülésznőmnek kellett volna hívni, de ugye nem volt ott, végül az ügyeletes szólt neki) a varrásra ért oda, ami kétszer annyi ideig tartott, mint maga a szülés. Az nagyon szörnyű volt, nem csak mert fájt, hanem mert már azt hittem, mindjárt vége, és még egy óráig ott matatott rajtam. Meg láttam a nagy fogókat meg hosszú drótokat, meg minden. Aztán az utolsó nap legnagyobb öröme az volt, mikor mondta az orvos, hogy ezek felszívódó varratok, és csak akkor kell kiszedni, ha egy-másfél hét múlva nem esnek ki maguktól. Egyébként nagyon rendes volt, minden nap benézett hozzám, és civilben volt, szóval tényleg csak miattam jött be.
De szóval az, amit annyiszor elmondtak, hogy majd labda, meg kapaszkodás, meg apuka masszíroz és hasonlók teljesen kimaradtak, mert nem volt rájuk idő.
Végül nagyon rendes szülésznő volt ott, el is kértük a számát a következő alkalomra. Szóval összességében jó volt, de nem ismételtem volna meg öt perc múlva. Most kezdem úgy érezni, hogy valamikor a távoli jövőben képes leszek erre még egyszer (többször).
Az volt a legfurább, amikor egyszercsak kint volt belőlem egy gyerek. Olyan nagyon hihetetlen volt, hogy ez volt bennem. Ja, és olyan sem volt, hogy jé, már látom a fejét, most a vállát, stb. Inkább ez: itt jön a feje, hopp, egy gyerek. A másik két nagy megkönnyebbülés, hogy nem kellett utána katéterezni és hogy a tejbelövellés se fájt.
Nagyjából ennyi volt. A kórházról még külön írok később.

2012. február 11., szombat

Itthon vagyunk

Mindenki jól van, a fiúk bent alszanak együtt a szobában. Nagyon édesek.
A részleteket később megírom.
Köszönöm, hogy így szorítottatok értünk. :)

2012. február 8., szerda

Ez van.

55 cm, 3250 g. Név a jövő szerdán.

:)



2012. február 7., kedd

Jóslófájás

Azért hívják így, mert olyan, mintha egy jó nagy kristálygömb lenne a hasamban?

Ki érti ezt?

Jött az oeptől pénz, GYÁS közleménnyel. Másik szerint az egész levél-hercehurca talán arról szólt, hogy 9-ére nem kapok pénzt, nem pedig egyáltalán. Tehát 10-étől igen. De ha így lenne, akkor se kéne megkapnom anyakönyvi kivonat nélkül. A telefont továbbra sem veszik fel.

Egyébként ahogy itt ülök a gépnél, határozottan lejjebb van a hasam, ugyanis ha közelebb hajolok a monitorhoz, hogy lássak is valamit, nem rugdosnak vissza mindenféle tappancsok, hogy hagyjam őket békén a helyükön.

2012. február 6., hétfő

2012. február 5., vasárnap

Ér?

Az éjjel egykor (lefekvés előtt, de már másnap) írt bejegyzéssel két napot kipipálni a "ma sem szültem" listán?

2012. február 3., péntek

Mérges!

 
Na, csakhogy kiderüljön, hogy Magyarországon magyar állampolgárként, biztosítással és munkaviszonnyal sem könnyebb az élet és egyszerűbb a bürokrácia, mint Izraelben állampolgárság és biztosítás nélkül. Drága OEP küldött egy levelet. Hogy pótoljam a gyerek születési anyakönyvi kivonatát. Aha, azt, amit akkor kap meg, ha megszületett. Csak azt nem értem, hogy ha van egy szabály, hogy 28 nappal a szülés várható ideje előtt meg lehet kezdeni a TGYÁS-t, akkor mit lepődnek meg azon, ha nincs a gyereknek anyakönyvi kivonata? Na mindegy, ez a kisebbik nehézség, van 42 napunk a pótlásra, addig csak megszületik. De van egy másik levél is, miszerint a kérelmet elutasítják, mert január 9-én a foglalkoztatóm bejelentése szerint megkaptam a teljes munkabérem, így nem kaphatok TGYÁS-t. De persze egyrészt nem kaptam meg, másrészt ők sem utalták, nem is bérszámfejtettek még erre a hónapra. Most derítsem ki, hogy hol van a hiba. Egyébként szerintem ott, hogy a könyvelő valamiért január 10-ét írt a nyomtatványra 9-e helyett Ezt persze láttam is, csak mivel nem értek ezekhez a dolgokhoz, és már napok óta küzdöttem a könyvelővel, aki amúgy Izraelben él (ez a szerencséje, különben válogatott kínzásoknak vetném alá), és csak e-mailben lehet vele érintkezni, hogy ez már az ingerküszöböm alatt maradt. Persze most az lenne a legegyszerűbb, ha közölném vele, hogy csináljon valamit, de ahhoz előbb biztosnak kéne lennem benne, hogy tényleg ez a hiba. Vagy hogy nem ez, de ő csinálta. Csakhogy oepék természetesen pénteken 12-kor lehúzzák a rolót. Azért felhívtam Z-t, aki mérges lett, kiakadt stb, majd mondta, hogy "hát menj el, és mondd meg nekik!" De nem megyek el és mondom nekik, egyrészt mert az édeskevés lesz, ha én mosolyogva (vagy mérgesen pláne) azt mondom, hogy dehát én nem kaptam fizetést januárban, másrészt 39 hetes terhes vagyok, kint meg -20 fok van. Az nst-re alig bírtam elmenni ma, és a legviccesebb az egészben, hogy onnan 5 perc lett volna az oep még nekem is.
Jaj, az dühít a legjobban, hogy direkt el akartam intézni, hogy ne az egynapos gyerekem mellől kelljen hivatalokba járkálnom. De nem, ezt nem lehet. Morrrrr!!!

2012. február 2., csütörtök

Jut eszembe

Ma még nem szóltam nektek, hogy ma sem mentem szülni. Bár a piacról hazafelé ebben nem voltam 100%-ig biztos, de egyelőre megúsztuk. Amikor az árusnak mondtam, hogy két kiló mandarint kérek, még nem tűnt olyan vészesnek, de amikor láttam, hogy csak pakol és pakol, már kezdett gyanús lenni. Hát nehéz is volt, úgyhogy nagyon lassan tudtam csak jönni, viszont nagyon fáztam is. Meg is értem a kölyköt, ilyen időben én sem akarnék kibújni. Pont a kiírt dátum felé lesz kicsit melegebb (fagypont fölött), szóval most úgy érzem, addig kibírjuk. De már  most éppen nem vagyok türelmetlen, egyrészt, mert el akarok menni a Tubisvátra jövő kedden, másrészt mert elérhető távolságba került a dolog, és még mindig nem tudom elképzelni magamat, ahogy épp szülök.

2012. február 1., szerda

Az van

hogy végre újra megtaláltam, hogy honnan lehet letölteni a Picasat, és le is töltöttem, úgyhogy most meg is találtam a csomó új cuccot benne. Ez pedig azzal együtt, hogy Nórit is rávettem ma, hogy örökítsen meg dokumentálja ezt az állapotot (39. hét), elég veszélyes következményekkel járt:





 És a giccsek giccse, de azért jólesett:


Ne aggódjatok, ha kint lesz a kölyök, ő lesz a főszereplő, anélkül, hogy én állandóan eltakarnám a nagy hasammal.