Ébredezik

Dovi sose alszik el magától. És sose alszik a hátán. Most mindkettőt egyszerre produkálta a vagy 15 perc fárasztó játék után, aztán nem sírva ébredt, hanem így, ami szintén nem szokása.

Miért

van az, hogy ha terhes nőket látok, meg facebookos nagyhasas fényképeket, rámtör az a furcsa érzés, ami még akkor tört rám, amikor nem voltam terhes, csak szerettem volna az lenni. Már akkor is zavart ez a kicsit féltékenység-szerű dolog, próbáltam is elnyomni, meg megmagyarázni magamnak, hogy örülni kell mások örömének is, és majd nekem is lesz nemsokára, stb. De hogy most, mikor itt van mellettem a majdnem 3 hónapos gyerekem, miért nem tudok simán csak örülni, hogy másoknak is jó, az érthetetlen.
Vagy csak megszoktam, hogy így reagáljak?
Vagy valami más. Mikor visszamentem az orvoshoz, és mindenki terhes volt, kicsit irigyeltem őket (de nem ugyanezzel a rossz érzéssel). Azt hiszem, azért, mert szerettem terhes lenni, és most hiányzik.

Álomszuszék

Úgy van beállva a szervezetem, hogy szombat délután alszik. Az, hogy Dovié nem pont úgy van beállva, mint az enyém, az már az én bajom. Majd átállok. Tegnap délután alig bírtam nyitva tartani a szemem, míg ő vígan játszadozott a kiságyban (egyébként majdnem átfordult hasra). Ennek az lett az eredménye, hogy folyton elaludtam, majd 2 perc után felébredtem, hogy mit csinál. Hiába volt mellettem. Ettől aztán jól felébredtem, illetve álmos maradtam, csak nem tudtam elaludni, és megfájdult a fejem. Aztán úgy 4-5 körül Dovi elaludt, úgy számoltam, hogy kb 7-fél 8-kor fog ébredni. (Én továbbra sem bírtam elaludni.) Aztán nem ébredt, úgyhogy gyorsan ettem valamit. Aztán gyorsan kiolvastam a könyvemet. Aztán megnéztem, mi újság, semmi. Jó, akkor próbáltam melléfeküdni. De még mindig sikerült elaludnom. Addigra már mocorgott egy kicsit, meg délután óta kakis volt, csak ugye aludt. Hát most fölvettem, átpelenkáztam, kicsit nyöszörgött, megetettem. Aztán úgy visszaaludt a kezemben, mint még sose. Akármit csináltam vele, nem ébredt fel. Felemeltem, hogy büfizzen, a mellkasomra fektettem, aludt, mint a bunda. Aztán visszapakoltam az ágyába, és elkezdtem aggódni, hogy mi lesz éjszaka. Addigra kiment a szombat, várt a rendetlenség a konyhában. Másik mondta, hogy inkább ne foglalkozzak a koszos edényekkel, aludjak, amíg Dovi is alszik. Úgyhogy lefeküdtem, ez volt 10-kor. Ahogy letettem a fejem, mit hallok? A szomszédban épp akkor kezdték a napi aktuális üvöltözést. Remek. Úgy szeretném néha, hogy engem is a vállán ringasson valaki, és dúdoljon a fülembe, ha nem tudok aludni.
Végül fél 4 körül keltünk enni, majd 5-kor is. Akkor már nem aludtunk vissza. De egész fájdalommentesen megúsztuk. Kezdtem volna a mosogatást, mert ma jönnek az ablakosok, reggelre rendnek kellett lennie, de Másik éjjel még megpróbálta megjavítani a csapot a fürdőben (nem sikerült), úgyhogy nem volt melegvíz. Még félig aludt, de szerencsére elég együttműködőnek bizonyult, és kiszedtem belőle, hogy hogy kell kinyitni a csapot. Elmosogattam, addigra Dovi megint álmos lett, most egy órája alszik. Miben fáradt el ennyire?

Ha felébred, eszik, és megyünk a zsinagógába ros hódes (újhold) imára, aztán nagymamázni, aztán Maxim szülinapjára vissza a zsinagógába. Ha annak vége, meglátjuk, hogy állnak az ablakosok, és hogy hazajöhetünk-e a száműzetésből.

Hülye kérdések

Akárkivel találkozom, legyen teljesen idegen, vagy a szomszéd, akivel a kapcsolatunk a társadalmilag elvárt minimumra szorítkozik (azt leszámítva, hogy én hallom, hogy ő hogy ordibál a családjával), vagy bárki, mindenki két kérdés valamelyikét teszi fel:

• Van elég tejci?

Egyrészt, mi az, hogy tejci? Másrészt mi köze hozzá? A gyerekem táplálása rám, és mondjuk a családra, a testi funkcióim meg kizárólag rám (ez esetben még maximum a gyerekemre) tartoznak. Én sem kérdezek vissza, hogy volt-e ma már széklete. Azt meg főleg nem, hogy kaksizott-e.

• És jó baba? 

Ettől meg aztán főleg megőrülök. Mitől jó egy baba? Megfelel az elvárásainknak, csöndben van, nincsenek igényei és megbújik valahol a sarokban? És mitől nem jó? Sír, nem alszik, és jelzi, ha valami nem jó neki? Vagy néha lejjebb kell adnunk a szükségleteinkből miatta? Komolyan, ha Dovi egész nap csak üvöltene, akkor sem lennék képes azt mondani róla, hogy rossz. 

Az a baj, hogy egyik kérdésre sem tudok úgy válaszolni, ahogy jó lenne. Ha azt mondom, nincs tejem, rögtön jönnek a jótanácsok. Azt kipróbálnám, hogy mit szólnak, ha azt mondom, hogy "nem, nem jó baba, nagyon rossz." De nem akarom, hogy Dovi azt hallja, hogy ilyet mondok róla, még viccből sem.

Az aktuális pletykás szomszédnéni egyenesen meglepődött, mikor a második kérdésre úgy válaszoltam, hogy "persze". Aztán mikor visszakérdezett, hogy "igen?", mondtam, hogy "miért, milyen lenne?" Akkor zavartan nézett, majd elköszönt és otthagyott.

Esti beszélgetés

Dovi: épp befejezte az evést az egyik oldalon, de nyöszörög
Én: Ne nyöszörögj, nagy fiú vagy te már ahhoz, hogy háromóránként ennyit egyél (persze kap, akármikor kér)
Én Másiknak: most te jössz!
Másik: Gondoltam, eszem egy kicsit, mielőtt indulok a zsinagógába...
Én: Ja, még oda is mész? Az egyébként nem úgy működik, hogy még leülök a géphez meg ezt meg azt csinálok, és valamikor eszem. Ha éhes vagyok és épp lehet, akkor nem szabad kihagyni a lehetőséget.
Másik: hmm hmm.
Dovi: tovább nyöszörög, sírni kezd, átteszem a másik oldalra
Én: Nem lehetsz ennyire éhes...
Másik: de ebéd óta nem ettem!
Én: nem te!

Soha többé

Nem hagyom, hogy ünnep előtt oltsák be se Dovit, se bármelyik jövőbeli gyerekemet. Bli néder. Ehhez első lépésként megpróbálom úgy intézni, hogy a védőnő ne az oltás után, üvöltő pucér gyerekkel a kezemben dugja az orrom alá a naptárát, hogy ""április nemtomudomhány kétóra, jó lesz?" Persze, jó, csak mennyünk innen... Egyébként ugyan mondta még a múltkor, hogy adjak neki kúpot, ahogy hazaérek vele, de gondoltam hátha nem lázasodik be, és akkor nem gyógyszerelem fölöslegesen. Hát belázasodott. Ez pedig úgy zajlott, hogy este nyűgös volt, nehezen aludt el, folyton felébredt. Gondoltuk, igen, az oltás miatt nyűgös. Aztán éjfélkor ébredt, és tűz forró volt. Kapott kúpot, 2 óra elmúlt, mire elaludtunk. Egyébként amikor lázas volt, és már nem is éhes, akkor jó kedve volt, mosolygott is, csak akkor nem, mikor épp fel meg lement a láza. Ez volt csütörtök este. Másnap lett volna a napja, hogy kitesszük a lábunkat itthonról, és elmegyünk a zsinagógába. Hát nem tettük. Neki persze kutya baja se volt egész délelőtt. Azért este elmentünk, csak haza kellett érni gyertyagyújtásra, úgyhogy kb másfél órát töltöttünk házon kívül. Azért legalább láttunk embereket a két nap alatt.
De éjjel újra nyűgös volt, alig lehetett megnyugtatni. Én féltem, hogy megint lázas, Másik félt gyógyszert adni neki fölöslegesen, Dovi sírt, csak sírt, mi meg idegesek voltunk... Aztán Dovi elaludt, mi meg 1-ig simítgattuk a saját és egymás idegeit, és elhatároztuk, hogy legközelebb tényleg nyugodtak maradunk, akármekkora sírás is van. És Dovi végül az egész megkoronázásaként ezt az éjszakát választotta ki, hogy az egyre inkább megszokott 5-6-órai kelés helyett 3-kor ébredjen, majd ne is aludjon vissza fél 6-ig.

Ha napközben a hasára teszem, hogy gyakorolja a fejemelést, csak fekszik orral a kanapén. Bezzeg, mikor aludni kéne, megy az a 90° is... Ez véletlenül nem alvásidőben történt:

Két újdonság 9 hetesen

Dovi beszélget. (úgy 40 mp-től). Nem csak néha egy-egy rövid hang jön ki belőle véletlenül, hanem egész hosszúak is. Azt már szerintem sejti, hogy ezt ő csinálja, csak azt nem, hogy hogyan.

A másik meg a lubickolás. Már nem csak megilletődve tűri, hogy locsolom, hanem határozottan lubickolt. Rugdosott a lábával, meg minden. (Másik persze erről lemaradt, mert valakivel találkozott, aki úgy másfél órát késett, és erről elfelejtett szólni. Szegény Másik meg nem elég, hogy várt, de éhes is volt, mert reggel óta nem evett, és Peszáh lévén csak itthon tudott volna.)

Mindkettőt tegnap csinálta először. Én meg azért csak most teszem fel, mert tegnap este ruhástul aludtam el mellette.

Ráadásnak itt egy mosoly Borival. Ezt már eddig is produkálta, de most először tudtam lefotózni.

Szakdoga - bizonyíték

"Akik olyan anya-gyermek kapcsolatban nőttek fel (később tapasztalni fogják: nem feledkezünk el az apákról sem), melyet a "biztos kötés" fogalmával jellemezhetünk, például kreatívabbak az átlagosnál, egyszerűen azért, mert megtanulták, hogy érdemes megszólítani a világot, mert a világ reagál, válaszol nekik. Sokszor elmondtam már: a kreativitás nem csupán az intelligencia mértékétől függ. A kreativitás azt jelenti, hogy bátor vagyok, hogy merek kockázatot vállalni - és a "biztos kötés" megfelelő alapot szolgáltat az életvezetés intellektuális bátorságához."

(Ranschburg - Popper, Ranschburg, Vekerdy: Sorsdöntő találkozások: Szülők és gyermekek, Saxum 2005. 26.o.)

Peszahi hírek

Napok óta próbálom megírni ezt a bejegyzést, de vagy ünnep volt, vagy éppen az új tánckoreográfiánkon dolgoztunk Dovival (én énekelek, ő kísér és hozzá párban táncolunk akrobatikus mutatványokkal tarkítva - lehet, benevezünk a Csillag születikre), vagy épp szoptatáskor az asztalon felejtettem a fényképezőt, és nem tudtam letölteni a képeket.
A széder bár kisebb súrlódásokkal indult, szép volt, jó  volt, hosszú volt, ahogy annak lennie kell.  Dovi egész jól időzített, a mágid közepén aludt el, és a vacsora után ébredt fel. Akkor a fotelban szoptattam, de mindent hallottunk. Ja, és nagyon ügyesen énekelte a má nistánát.

A második is jó nagyon jó volt. Arra jöttem rá, hogy azt szeretem a Tikvában (ahol voltunk), hogy nem a vallási események után van a buli, hanem maga az ima/széder/kidus a buli. Nem érdekli őket, hogy valaki unja a halelt még a vacsora után, és hazamegy, ők akkor is élvezik, és lehetőséget adnak azoknak is, akik még jól szeretnék érezni magukat. Rav Adler nagyon jól bevonta a gyerekeket, a felnőtteket is, a végén meg elénekelték az Ehád mijodéát angolul, az nagyon vicces volt. (Csak az ő előadásuk ennél százszor jobb volt.)

Viszont az első babakocsis próbálkozásunk eléggé kudarcba fulladt. Sikeresen megszereztük Valiéktól még szerdán a babakocsit. Aztán néhányszor beletettem Dovit próbaképp. Nem volt nagy sikere. Aztán szombat este, indulás után úgy 5 perc elteltével kezdett sírdogálni benne. Én kb másik 5 vagy 10 percig bírtam, hogy nem lehet megnyugtatni a babakocsi-tologatással, úgyhogy betettem a kendőbe. A kocsi egyrészt a cuccok miatt kellett, de főleg azért, hogy ha a Tikvában elalszik, le tudjuk tenni. Aztán annyira az asztal közepénél ültünk, hogy nem tudtuk beletenni, és végig a kezünkben volt. Visszafelé meg sem kíséreltük a dolgot. Másik szerint én szavaztam le, mert nekem nem tetszik a dolog, de szerintem Dovival 2:0-ra nyertünk. Rájöttem, hogy az nem tetszik benne, hogy messze van tőlem, és az egész olyan, mint egy tárgy. Van egy nagy babakocsi, és mellesleg van benne egy gyerek is. A kendőben meg egyértelműen velem van egy gyerek. Persze ennek is vannak nehézségei, mostmár biztos kell venni egy nyanyaszekeret, mert a mai bevásárlásnál majd leszakadt a vállam, és egyesek amúgy is tiltakoztak folyamatosan, hogy meg kell osztozniuk a vállamon néhány krumplival és tojással. A festékekkel főleg! Emiatt el is felejtettem műanyag gömböket venni, amiből lógó játékot akartam neki csinálni. Magára vessen.

Egyébként ez a bizonyos itt fönt a legutóbbi mérések szerint 5150 gramm. Igaz, evés után, de akkor is. Már ekkora nagy, Babrimaci elmarad mögötte, 68-as ruhákat hord... Hova lett a pici babám? Nemsokára visszabeszél.
Ma rájöttem, hogy szereti, ha fújkálom a szájába az arcát. Végre tudok fütyülni! (na jó, együtt tudunk) Ja, és végigér a szoptatósfotelben keresztbe. Ez csak azért probléma, mert egy idő után elkezd rugdosni evés közben, én meg egyszercsak azt veszem észre, hogy hiába helyezkedtem el kényelmesen az evés elején, a végére teljesen kicsavarodik mindenem, ha utána akarok vándorolni.

Hétfőn voltunk a Veresegyházi Medveotthonban is megmutatni nekik a Kismedvét.

mosómedve

ormányosmedve

 medvemedve

 maceszmedve

Úgy látszik, a medvéknél is Peszah van.

8 hetes

Nem sok különbség van a két videó között, de nem tudtam eldönteni, melyiket tegyem fel.

Békés

Hasfájás sokadik forduló után itt fekszik az ölemben, hasa alatt a szoptatóspárna, és az ujját szopja.

Szakdoga - Források

Varró Dániel: Szakirodalom-tanulmányozgató
(ezt aggodalmaskodva kell mondogatni)

Kisbabám, te sokszor sírsz.
Mit ír erről Dr. Sears?

Fel-felébredsz éjjelente.
Mit szól ehhez Czeizel Endre?

Megéhezni jókor szoktál?
Csekkoljuk le Dr. Spocknál!

Fejed lágy vajon benő?
Mit mond erről Ranschburg Jenő?

Miért van az, hogy ez a gyerek
állandóan nyekereg itt?
Kérdezzük meg a Vekerdit!

(Köszönjük a könyvet F-nek)