Testvérek

Amikor a Nagyobbik egyszer csak közli, hogy neki kisbaba van a hasában. Én megkérdem, hogy akkor az én hasamban ki van? Erre odajön, elkezdi simogatni, és mondja: hahó, Kisbaba, mit csinálsz? Játszom veled (ha) kijöttél. És akkor a Kisebbik rúg egyet odabent.

Terhestünet

Azzal kezdődött, hogy kivittem a szemetet, és ahogy leértem a járdára, a zacskó füle elszakadt, és minden a földön landolt. Kajlapisis macskaalom, koszos pelusok, kajamaradékok, és a használt zsepiken már fenn sem akadok. Sőt, azokkal fogtam meg a többit. A bölcsibe vezető utat túléltem, bár lehet, hogy az átok átszállt a körülöttem lévőkre, mert egy nő elesett mellettem, egy pasinak meg eldőlt a csomagja, és mindenféle fém alkatrészek gurultak szét belőle.Aztán mikor hazaértem vacsorakészítésnél Másik szólt, hogy hagymavágás után besózta a deszkát. Hát nem rátettem a zsömléket? Aztán mikor Dovi vizét ellenőriztem, kivertem a saját kezemből a hagymás kenyeret. Végül az előbb levertem a tálcát a fotel karfájáról, ami kb 2 napja nyugodtan pihent ott. Rajta volt a notebookom, és egy doboz gombostű. Most megpróbálok már semmihez sem nyúlni ma este.

Dovi a bölcsiben

Már rég meg kellett volna írnom azt a bejegyzést, és most is a normális alvásom kockáztatásával látok neki, ugyanis a fent nevezett bölcsis nagyfiú betegen és köhögősen fekszik az ágyában és ki tudja, meddig és hogyan hajlandó aludni. Tehát nem is megy holnap a bölcsibe, ami mindkettőnknek nagy csalódás. Mert ő egyszerűen imádja. Ha kérdezem reggel, hogy hova mész ma, akkor rávágja, hogy BŐCSIBE!!! És naponta többször fel kell neki sorolnom, hogy ki mindenki várja ott. Egyik nap mentem érte, megkérdeztem, mit csináltál a bölcsiben? Zenéztél! Tornáztál! Aztán azt is imádja, ha végigkérdezem, hogy ettél? Ettél! Játszottál? Játszottál! Aludtál? Aludtál! stb.

Első nap végig vele voltam mindenhol. Ott is aludt, hogy ne boruljon fel teljesen a napunk a hosszú hazaút miatt, de külön szobában. Másnap ha nélkülem ment be valahova, nem mentem utána, csak ha hívott. És bár velem, de a többiekkel egy szobában aludt. Ugyanez volt csütörtökön is (közte volt egy nap szünet, mert okt. 23. volt.) Kivéve, hogy nélkülem ment le a játszóra a többiekkel. Ezt csináltuk hétfőn is. Kedden már Másik vitte, mert én orvosnál voltam, én csak ebéd után mentem oda. De nem mentem be, hogy próbálják meg ők altatni, de legyek ott, ha bármi gáz van. Nem volt. Ahogy felébredt, engem látott, és azt mondta: bőcsibe vagy. Másnap már csak a délutáni foglalkozás végére mentem.
Egyszer sem volt semmi gond, nem sír, jól érzi magát, itthon énekli az összes dalt, amiket még szerencse, hogy ismerek. Így ha elkezdi, együtt énekeljük. Van, hogy többször a teljes reggeli imát. Tök jó érzés, hogy ismerem, ami történik vele, bár azért rossz, hogy nem látom, milyen a többi gyerek között, amikor nem vagyok ott. Kéne valami kamera. (Hú, ezt nemrég mások is felvetették egy óvodában, de egész más célból...)

A lányok azt mondják, látszik, hogy volt már közösségben. Én azt mondom, biztonságosan kötődik. Mert a 2 hét velem együtt a másik bölcsiben a gyerekek mellett eltöltött időt nem nevezném azért közösségnek. Ja, és másik bölcsi. Ugye azt mondták, hogy az a baj, hogy nem tudok más gyerekhez odamenni, mert Dovinak annyira szüksége van rám. És már akkor is úgy gondoltam, hogy ebben a bölcsiben ez nem lenne gond néhány hétnél tovább. Hát most bebizonyosodott, hogy még addig sem. Egyrészt biztonságban érezzük magunkat (én Dovit), másrészt a lányok odafigyelnek rá, hogy Dovi velük is játsszon, és beszokjon. És ezalatt én a többi gyerekkel játszom, egyrészt mert miért ne, másrészt mert odajönnek hozzám, harmadrészt mert K-val összeszokottak vagyunk, és ez egyértelmű. Szóval ebben sem volt igazuk, he.

Kicsit tartottam tőle, hogy mit fog kezdeni a többi gyerekkel. Mert eddig amikor én láttam, nagyon nem tudott mit kezdeni vele, ha elvettek tőle valamit. Na, most a 4-5. napon, mikor bementem, és az egyik lány el akart tőle venni valamit, ő határozottan rászólt, hogy "ne vedd el tűzoltóautót!" (a névelőkkel még csak most barátkozik).

És hát holnap a szabadnapom helyett itthon betegeskedünk, unatkozunk, és nem lesz magamra 5 percem se... De majd jövő héten!

.

Tegnap elkapott az ellenőr. Nem mintha nem lett volna bérletem, de mióta megvan a kisgyerekes, most először nézték meg, hogy érvényes-e az igazolványom. Persze nem volt, de jogosult lennék rá, csak ugye nem intéztem el, mert elfelejtettem. De a nő nem akart elengedni, csak fogta az igazolványomat, semmi mást, én viszont siettem, és nem akartam két nap alatt meghosszabbíttatni, és bemutatni az Akácfa utcában, úgyhogy otthagytam mindkettőt. Azért az vicces volt.
Viszont itthon amikor előkerestük a papírt, kiderült, hogy valamiért csak november 10-ig kapok GYED-et, ami ugye a gyerek kétéves koráig járna. Úgyhogy ma reggel elzarándokoltunk az OEP-be (elköltöztek szerencsére, úgyhogy nem kellett a világvégére menni), és megkérdeztem, hogy mégis miért. A néni nagyon kedves volt (ott valahogy mindig kedvesek és türelmesek, és foglalkoznak az emberrel), de nem tudta. A gépben minden rendben volt a munkaviszonyommal, a biztosításban töltött időmmel, mégis az volt írva, hogy novemberig kapom a pénzt. Úgyhogy írtam egy reklamáló levelet, otthagytam nála, és hét napon belül felhív valaki, hogy megmondja, hogy mi van. Remélem, nem alvásidőben fog hívni, és meghallom majd. Most hét napig izgulhatok. És addig nem kaphatok új bérletigazolványt. Itt az idő, hogy elkezdjek vezetni...

Viszont ezt az ellenőrt az Ö-való küldte rám, különben csak akkor jövünk rá a galibára, amikor már nem kapom a pénzt.