Az első baleset

Péntek este történt, mikor már bejött a sábesz, meg is vacsoráztunk, mindenki jókedvű volt. Dovi vidáman sétálgatott mögöttem, közben berregett a nyelvével. Aztán egyszer csak úgy döntött, hogy nekem támaszkodik, én meg éppen akkor úgy döntöttem, hogy arrébb megyek (háttal voltam neki). Egy ideig csak azt láttuk, hogy ömlik a vér a szájából, és borzasztóan üvölt. Aztán, mivel a kimosás nem használt, egy textilpelus segítségével sikerült lokalizálnunk a dolgot: egy kb egycentis vágás volt a nyelvén. Úgy 5 percig folyt belőle a vér, és még tízig nem hagyta abba a sírást. Fel is hívtam az orvost. Azt mondta, ha újra vérzik, vigyük a sebészetre, amúgy meg fertőtlenítsük le, és kenegessük gengigellel, ami a fogzásra való szájzsibbasztó krém. Valahogy túléltük az éjszakát, másnap már jobban volt, de szopizni még akkor sem tudott rendesen. Éjjel nem tudott visszaaludni, mert ha felébredt, először be kellett kenni a nyelvét, aztán várni, míg hat a cucc, addig sétáltunk vele, és csak aztán szopizhatott. Nappal is jött volna, mászott az ölembe, de aztán mikor elővettem, csak elfordult. De nem lett kevésbé nyűgös. Aztán vasárnap délelőttre mintha elvágták volna. Azóta semmi baja, (csak a szokásos nátha és köhögés).