Először is nagyon szeretem az epret. Ha lehet ilyet kiválasztani egyáltalán, akkor ez a kedvenc gyümölcsöm. Csak az a baj vele, hogy rövid ideig kapható és drága. Már évek óta tervezgetjük, hogy elmegyünk egy szedd magad eperföldre, csak eddig valahogy mindig épp eperérés idején nem volt autónk... De idén van autónk, úgyhogy mindent megterveztünk, megszerveztünk, és készenálltunk a nagy kalandra.
Itt jön a képbe a történet második szála. Pénteken 5-re volt időpontom a fogorvoshoz (naná, mikor máskor?), úgyhogy onnan mentem a zsinagógába. A táskámat természetesen ott kellett hagynom este (mert nem szabad cipelni szombaton).
Szóval még rekeszt is kaptunk kölcsön, hogy jó sok eprünk lehessen és ne törjenek össze. Meg is beszéltük, hogy reggel indulás előtt, visszamegyünk a táskámért, és elhozzuk a rekeszeket is. Ez rendben is lett volna így, ha a Másik nem ébreszt azzal éjfél körül, hogy nyugtassam meg, hogy a zsinagógakulcs nincs a táskámban bezárva a zsinagógába. Nem nyugtattam meg. Végül Kajla holmijait kilakoltattuk a kosarukból, meg Lajoséktól is kaptunk néhány rekeszt meg dobozt, úgyhogy megoldódott a kérdés. A telefonomat meg átirányítottuk a Másikéra (persze nem keresett senki).
Szóval Katival, Katával, Dettivel, Lajossal, Valival, Gáborral, Abigéllel, Ilával és Esztivel 8-10-ig szedtük az epret, úgyhogy jó sok lett. (Észrevétlenül egy potyautas is társult hozzánk, egy fiatal és kalandvágyó
csiguci minicsiga (közkívánatra) képében, akit mi segítettünk hozzá, hogy felköltözzön a városba.) A végére még egy kis problémánk akadt a Pünkösd vasárnappal, merthogy miért is vásároltunk volna be előre cukorból, végülis csak 3 hete tudjuk, hogy ma epret fogunk szedni és lekvárt akarunk főzni? De nem baj, szerencsére kaptunk kölcsön cukrot is, úgyhogy éjjel fél 1-ig meg sem állt itthon a lekvárgyártás. Azóta mi filmnézéssel és eperturmixszal, az eprek meg üvegekben takarók alatt pihenik ki a fáradalmakat (meg minket).
