Ma megint Tel Avivban voltam. :) Jobb híján. Mert ugye nem tudtam elmenni Cfátra a megbeszélés miatt. De majdnem erről is lemaradtam drága Yonit antikreativitása miatt. Kérdeztem, hogy mi hogy lesz. Fél 1-kor indulás a hostelből, nekem elvileg 12-ig volt megbeszélésem, esélytelen, hogy fél óra alatt odaérjek. Kérdeztem, hogy lehet-e valamit tenni, hogy ne maradjak le két kirándulásról is egy egy órás megbeszélés miatt. Erre reakcióul mintaszerű bociszemeket produkált és kissé félrehajtott fejjel kipréselte a száján, hogy szoooorrrrrri.... Mondtam, kösz. Aztán írtam egy e-mail Mike-nak (ő kicsit nagyobb főnök, mint Yonit, de sokkal értelmesebb), még este válaszolt, hogy megoldjuk. Aztán reggel hívott, hogy hol tudok felszállni a buszra. Ennyit a dolog lehetetlenségéről. :)
Amúgy a professzor (néni) egész rendesnek tűnt, nyílván nem tudott sokat mondani a képeimről így elsőre, de azért tetszett neki. Meg mondta, hogy tulajdonképpen nem ő fog velünk foglalkozni, ő csak azért van, hogy találjon valaki hozzánk illőt, akivel kéthetente tudunk konzultálni. De mostmár egy hónapja itt vagyunk, kéne, hogy történjen valami. Holnap bemegyünk nagyítani, úgyis a magyar srác (Soli -Zoli?-) lesz ott felügyelni a dolgokat.
Szóval végül elmentem Tel Avivba megint, megnéztünk egy múzeumot, egy temetőt, meg sokat beszéltünk róluk. Érdekes, hogy az órát ugyanaz a Steve Israel tartja, aki Szarvason is tart néha mindenféle előadásokat, és akire úgy emlékeztem, hogy "ja, az a pasi, akinek az angolját egyáltalán nem értem". De most valahogy értem. Biztos változott a kiejtése... :)
2009. március 31., kedd
2009. március 30., hétfő
Ja, ennek elfelejtettem címet adni...
Éééés igen, ma sikerült végre a kezembe venni a fényképezőgépet is. :) Egy teljes tekercset fényképeztem Jemin Moséban. Ez egy nagyon szép és nagyon drága városrész. Majd meglátjátok, elvileg holnap megyek nagyítani. Hamár a Cfát túráról lemaradok...
Aztán vettem magamnak egy macesz alakú Hágádát is. :) Aztán elkéstem az órámról, mert nem bírok kiigazodni ezen az amerikai óraszámításon, hogy mindig csak számokat mondanak, semmi negyed vagy fél... De mivel egy rabbi tartotta az órát, mikor megmutattam neki a hágádámat, megbocsájtott. :)

2009. március 29., vasárnap
Szombat + egyebek
Tök jó volt a szombatom, mert vacsorára is meg ebédre is vendégségbe mentem. :) Szóval semmi főzés. :) Péntek este a program egyik szervezője hívott meg. először elmentünk zsinagógába, valami jó kis éneklős helyre. A lány, aki velem volt, most volt először olyan helyen, ahol el vannak választva a nők és a férfiak... A vacsorán kb. 10-en voltunk, kedvesek voltak, nyilván mindenki angol anyanyelvű... Nem értem én ezt, mások is laknak ebben az országban?! Mert hogy a szombati ebéd szintén angolul zajlott az egyik tanáromnál, akik egyben az itteni fogadott családom is. Valószínűleg náluk leszünk a széderen is. Azért jó lesz. :)
Meg voltam pár napja azon a tanuláson. Háááát.... Végülis érdekes volt először életemben élőben látni egy női rabbit... Mindegy, nem ez volt a baj, hanem, hogy nem tanultunk semmit. Valami furcsa meditáció szerűséggel kezdte (de én csaltam és nyitva volt a szemem ;) ), aztán éneklés, majd megmutogatta a férje (rabbi+festő) által festett hágádát. Tényleg szép volt mondjuk. Megerősítette bennem az elhatározást, hogy én is illusztráljak hágádát. Aztán tanulás gyanánt megkérdezte, hogy van-e valami kérdésünk Peszahról.
Művészet ügyben próbálok haladni. Úgy volt, hogy elmegyek két napra Cfátra körülnézni ezügyben, de nem tudok, mert pont akkor van találkozóm a professzorral, aki havonta egyszer nagy kegyesen a rendelkezésünkre áll... Mindegy. Festettem még kétszemű lakótévéket (házakat) meg foltokat együtt. Most akkor kérdés, hogy lehet-e együtt konkrét festészet az ábrázolással. De rá fogok jönni a titokra, mire diplomáznom kell. :)
Ezt meg ma láttuk:
Ezek meg az idióta többiek, amikor buszra várnak:

Azért kedvesek. :)

2009. március 27., péntek
Csak, hogy valami újat mondjak...
...megfáztam. Mondjuk végülis elég sokáig bírtam, már négy hete itt vagyok. :)
2009. március 25., szerda
Művész óra
Tegnap volt az első kiállításnézős óra, rögtön Tel-Avivban. :) Érdekes volt, bár majdnem megfagytam... Amikor leszálltunk a buszról, napsütés volt és meleg, úgyhogy legtöbben fönt hagytuk a kapátunkat, de amikor kijöttünk a múzeumból, hogy körbejárjuk a várost és összehasonlítsuk a bauhaus házakat az eklektikusakkal, már jég hideg volt és eső. :S A busz meg nem jött értünk korábban valamiért.
A kiállítás különben nem volt annyira rossz, mint az eddigiek, volt néhány dolog, ami tetszett. A téma adott volt: Hommage a Van Gogh. Ez így rendben is van, csak nem értem, hogy az emberek 90%-ának miért a levágott fül szori volt a legfontosabb. Az elsőn még nevettem, de a tizediken... De ez a szotyis nagyon bejött. :)

2009. március 24., kedd
Új szoba :D
Az egyik lány közben meg is unta a helyet, és hazament, szóval átköltöztem a helyére. Ami változott:

- Saját szoba
- A többiek vegetáriánusok --> minden kóser
- Az egyik lány szombatot is tart :)
- Csak hárman vagyunk
- Tisztább a szoba
- Jobban folyik a víz
- Jobb a fűtés, meg nincs annyi utcai fala a szobának
- Nem az építkezésre néz az ablakom
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)