Akár örülhetnék is

hogy a gyermekem olyan ügyes és fejlett, hogy az orrszívó zsinórját meg tudja fogni és ki tudja rántani az orrából. Valahogy abban a pillanatban nem ez volt az első dolog, ami bevillant. Na jó, a második ez volt.
Mindenesetre össznépi náthában szenvedünk itthon, de már kifelé jövünk belőle szerencsére. Nincs láz, mindenki viszonylag jól van, csak az orrunk van tele. Ez különösen akkor vicces, ha -mint most az előbb- Dovi nyűgös, és csak énekléssel lehet megnyugtatni. Kívülről biztos jól hangzott az "Egy dabod bikor Bicibackódak sebbi dolga deb akadt - szörcsögéskísérettel" című duettünk. (Különösen az a rész vicces, hogy "Bicibackó bind bidded bedve szereti a béézet, és ez deb csak afféle szerégy vélebégy, hadeb határozottad állítob, hogy tégy, téégy tégy") Már biztos, hogy a gyermek elfogult irányomban, és nem a csodálatos énektehetségem miatt szereti hallgatni a dalokat, mert így is megnyugodott tőle.

Majdnem átfordulás majdnem egyedül

Vagyis mintha visszafelé egyedül fordult volna.

Hihetetlen, hogy ez a kis tökéletesség pont egy évvel ezelőtt mindössze két piros vonal volt.

Másnap

Végül egész sokat aludtunk. Én 1-tól 7-ig kisebb megszakításokkal. A többieket nem tudom, mert az egyetlen sötétben is normálisan látható digitális óra a sütőn van, azt pedig nem a hálószobában tartjuk. Bár néha praktikus lenne. Mindenesetre azzal nem volt gondunk, hogy Virágéknak visszaadtuk a kölcsön légzésfigyelőt, viszonylag jól hallottuk, hogy szörcsög lélegzik a gyermek.

Azért valamiben mégis hasonlít rám az a gyerek

A fülében, egyrészt. Másrészt abban, hogy folyton megfázik. Jó, tudom, két megfázást még nem lehet folytonnak nevezni, de ha ez a kettő az ember összesen három és fél hónapos életében történik, az lássuk be, kicsit sok. A délutánt háromféle pozícióban töltötte: a kezemben sírás, szopizás és rajtam alvás. Ja, és hanyatt fekve, mikor a két kúp valamelyikét nyomtam bele éppen. Egy ponton úgy nézett ki, hogy ha a hűtőben lévő kaják nem főzik meg magukat, akkor nyers halat fogunk enni egész Sávuotkor (vagyis szombaton, vasárnap és hétfőn) vajas bárchesszel és maximum nyers krumplival. Aztán 7 körül elaludt a fekve evés után, úgyhogy fel tudtam kelni mellőle, és néhány dolgot megcsináltam 9-ig, amikor is felébredt. (Itt kell megjegyezni, hogy már néha nem kell hasra fordítani, hanyatt fekve is tud aludni.) Azóta kétszer szívtuk az orrát, nem sok hatással, mert újra bedugul két perc alatt, kapott a múltkori orrcseppből, Másik épp az infralámpát szereli, mert még drága jó édesapám szerelésének a nyomait őrzi, és mint ilyen, nagyjából életveszélyes. Azt most nem feszegetem, hogy házasságunk eddigi négy és fél évében, amikor csak én használtam a lámpát úgy nagyjából kéthavonta, miért nem jutott eszébe egyszer sem, hogy megszerelje. A kis Darth Vader pedig egyelőre nyugodtan hintázik és a fura elefántjával (Másik szerint orrszarvú, de erről majd máskor) dumál. Én ringatom. Szóval teljes családi idill. Amúgy nagyon vicces, ahelyett, hogy a száját jobb híján levegővételre használná, inkább jól betömi a kezével.
Most fél 11. 6-7-ig aludt. Valószínűleg az éjszaka további része is hasonlóan idillikusan fog telni. Gyermek önfeledten játszik, apuka a gép előtt a maradék munkát csinálja, anyuka a üveges szemmel kíséri figyelemmel a gyermek legújabb mutatványait, a két utóbbi feje egyre jobban kókadozik, az előbbinek pedig esze ágában sincs elfáradni, elvégre végre jól van, nem lázas. Csak szörcsög, mint tudjuk. Ennek örülünk is. Még mindig inkább a fejlógatós bámulás a játszó gyerek mellett, mint a lázasan üvöltő gyerek hurcolása a lakásban, és eredménytelen vigasztalása.

(Egyébként szerintem engem szívat azzal, hogy mikor olyan ünnep lenne, hogy ki tudok lépni vele a lakásból, akkor fogja magát, és megbetegszik. Na jó, a múltkori nem teljesen az ő hibája volt, akkor oltást kapott. Azért az egész éjjeles tikvás tanulásnak nagyjából búcsút mondhatunk. Mi ketten legalábbis. Másikat azért elengedjük, hogy okosodjon. Aztán ha hazaért a reggel 4-es minjenből, és aludt is, jól kifaggatjuk, hogy miket tudott meg. Mi meg megyünk délelőtt a bétsálomba palacsintázni...)

Térdkattogás, csípőultrahang

A gyerekorvos észrevette, hogy Dovinak kattog a térde. Ezt beírta a kötelező csípővizsgálatra szóló beutalóra. Onnan elküldtek csípőultrahangra is, a térdkattogás miatt. Igen, szerintem is marha logikus. Bár szerintük ez nem baj, azért menjünk. Illetve nem is biztos, hogy ezért küldtek el, csak sejtem, mert ahogy mondta a nő, hogy menjünk, nekem úgy tűnt, ezt mindenkinek kell. Később kiderült, hogy nem. Bár ott kezdhettem volna gyanakodni, amikor mondta, hogy a leleten van a telefonszám, ahol időpontot lehet kérni, itthon meg kiderült, hogy visszatelefonáltam oda, ahonnan eljöttünk. Nem baj. Felhívtam, de csak küldözgettek, meg kapcsolgattak ide-oda, semmi eredménnyel. Végül vissza kellett menni, és ott kérni időpontot az uh-ra, és vissza az ortopédiára. Még csak véletlenül sem egy napra természetesen.
Ma sikerült elmennünk végre, egész fájdalommentes volt. Az orvos megnézte Dovi mindkét csípőjét, mondta, hogy minden rendben. Mondom neki, azért küldtek ide, mert kattog a térde. Így. Meg is mutattam, azt hiszem, oda is tettem a kezét, hogy érezze. Majd megfogta a gyereket, megtekergette a lábát, és közölte, hogy a csípője rendben van. Még mielőtt kinyithattam volna a szám, hogy "és a térde?", már ki is viharzott a szobából, csak az asszisztense maradt. Azt hiszem, nem megyünk vissza holnap az ortopédiára.

Ezek után még szereztem kismamabérletet, ahol a nő a pénztárban azon volt fennakadva, hogy a tgyás papíromon nincs rajta a gyerek neve. Akkor ő honnan tudja, hogy nekem milyen jogcímen jár a kedvezmény? Kérdezem, nem mindegy, hogy hívják a gyereket? Az enyém lesz a bérlet, nem az övé. Dehát nekem mindegy, minden létező iratot odaadtam neki (lakcímkártya, tb kártya, az én jogosítványom (a személyimet itthon hagytam)), ezekből ő vagy 15 perc alatt összehozott egy bérletigazolványt, annak ellenére, hogy az oepes levél szerint, amit vittem igazolásnak, csak júni 25-ig jár nekem a tgyás. Szerencsére azt valahogy lekezelte, hogy utána gyedet kapok, arról meg majd hozok új papírt. Megígértem neki, hogy azon rajta lesz a gyerek neve.

Új teknősös hordozó

Én csináltam, ő hagyta. Mindkettőnkre büszke vagyok. Meg Másikra is, aki elviselte az ezzel járó kuplerájt.

Új evési szokások

*

Az evés közben folytonos nézelődés most a következő vicces közjátékkal egészült ki: elenged, rámnéz, elmosolyodik, majd visszafordul a kajához. Nem tudom, ez mi célt szolgál, lehet, hogy ellenőrzi, hogy nem mentem-e el. Vagy hogy nem írok-e blogot miközben ő eszik. Amúgy de. Mintha annyira el tudnék szökni...
A másik pedig, hogy dagaszt, mint egy kismacska. Nagyon aranyos vele, csak az elég érdekes, mikor a nagy buzgalomban kitolja a szájából a mellem.

*A kép illusztráció