Dovi

Lilypie - Personal pictureLilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers

2012. július 9., hétfő

Hozzátáplálásunk eddigi története

Vasárnap volt a céldátum, lévén nyolcadika, amikor is a család legifjabb tagja betöltötte az ötödik hónapját. Mert ugye hathónapos korban illik megkezdeni a hozzátáplálást, de már annyira érdeklődött az illető, hogy be kellett adnom a derekam. Azért az öt hónapot meg akartam várni. Tehát vasárnap lett volna a nagy nap. De mivel akkor nem voltunk itthon, szombaton meg nem lehet fényképezni, a péntek meg csupa rohanás és már különben is ott volt a hűtőben a barack, így csütörtök lett belőle. Úgy 3-4 kanállal evett, aztán játszott. Ez pénteken megismétlődött, a maradékot eltettem szombatra, és majdnem elfogyott. Meg vasárnap egy másik barack. Hétfőn csak azért nem, mert már nem volt több barack itthon. Arról meggyőződtem, hogy nem kellett volna tovább várni, pont időben kezdtük a dolgot. Most az a kérdés, hogy meddig kell egyfélét adni, mikor lehet a következőt és hogy. Olvastam valahol olyat is, hogy valamennyi ideig (nem emlékszem, mennyi) csak egyfélét ajánlott adni, hogy ha allergiás a gyerek valamire, az könnyen kiderüljön. Azt hiszem az új gyümölcsöket először majd a barackkal együtt fogom adni neki, úgy talán nem fog annyira meglepődni.



Azért az elég vicces, hogy elveszi tőlem a kanalat és nem adja vissza. Meg az is, hogy néha pihenésképp szopja egy kicsit az ujját is.

 Láthatóan elégedett.


 Ennyi maradt:

Itt meg jóllakottan elmeséli, hogy hogy ízlett neki a reggeli.

Egyetlen szépséghibája van a dolognak, hogy Dovi fél a botmixer hangjától. Ez nem könnyíti meg az ételek elkészítését.

5 megjegyzés:

  1. Lassan nem fogsz tudni szóhoz jutni, ha Dovi így folytatja a beszélgetést. :D Nem tudtam abbahagyni a mosolygást olyan édesen magyaráz.
    Érdekel a babaszakácskönyv? Nagyon jó tnácsokat és recepteket találtam benne...

    VálaszTörlés
  2. elképesztő, hogy mekkora, hogy milyen és milyen lesz,elképesztő! napról napra,hétről hétre fogtok csodálkozni,és ez így lesz,míg élet az élet. és ez így is van rendjén.
    csoda.

    VálaszTörlés
  3. Ugye? Én is el vagyok tőle ájulva. :)
    Virág, igen, érdekel! :)

    VálaszTörlés
  4. szombaton nem lehet fényképezni? még egyszer elolvastam:)

    VálaszTörlés
  5. Nem, mert elektromos. De analóggal se lehetne, mert az is nyomot hagy, mint az írás például. Szóval több sebből vérzik. :)

    VálaszTörlés