(Nem) Alvás

Hetek óta tervezek egy bejegyzést arról, hogy mennyire nem alszunk. De nem tudom megírni, mert nem alszunk. Hónapok óta, úgyhogy ezt már nem nagyon lehet a fogzásra/mászásra/náthára/frontra/napkitörésre fogni. Vagyis ezekre ilyen sorrendben tulajdonképpen lehet, de attól nem leszek kevésbé álmos.

Szóval nem alszunk. Dovi vagy 4-5-ször kel, de lehet, hogy többször, azt már nem tudom számolni. Én szoptatom, de az egyszerűség kedvéért közben és utána alszom tovább félig levetkőzve, kifacsart testhelyzetben. Ahogy közeledünk a reggelhez, egyre kevésbé alszik mélyen. Este még általában arrébb lehet tenni, hogy én is elférjek az ágyon, de úgy 6-7 körül már arra is felébredhet, ha elveszem a karom a feje fölül. Legkésőbb 8-kor pedig véget vet mindenféle alvásnak. Ha én véletlenül visszaaludnék egy kicsit (barikádat képezve a lábammal, hogy ne másszon és essen le az ágyról), akkor előbb-utóbb megtalálja (és megrángatja) a hajam, vagy belemarkol az orromba, esetleg tetszőleges helyen megharap (rohadtul fáj, és állandóan csinálja), de minimum mászókának használ.

A Dévény-tornás nő azt javasolta, hogy legyen olyan, hogy bizonyos ideig, mondjuk minden éjjel éjfélig nem mellen alszik el, hanem az apja  segítségével, külön ágyban, és csak utána vegyem magamhoz. Aztán tágítsuk ezt az időt folyamatosan. Olyankor általában sírni szokott, első elalváskor csak kicsit, de ha felébred, és nem tér magához, akkor már nagyon nehezen alszik így vissza. Arról nem is beszélve, hogy ettől még ugyanúgy felkel, csak magunkat szívatjuk, hogy ki is kell mászni miatta az ágyból.

A Hordozóházban azt mondták, hogy támasszam ki magamat is, hogy kényelmesen feküdjek, és aludjak nap közben is, amikor Dovi alszik (jó üzlet egyébként, ha mellette vagyok, két órát alszik, ha nem, akkor felet), akkor kipihentebb leszek és nem intézek el semmit a lakásban. És hogy egy gyereket nem lehet aludni tanítani, mert majd megérik rá, hogy egyedül menjen neki. Ha sírni hagyom, csak azt tanulja meg, hogy hiába van problémája, nem érdemes segítséget kérnie, mert senkit nem érdekel. Ezzel viszont az a problémám, hogy ha állandóan megcsinálok mindent helyette, akkor hülye lesz bármit is önállóan véghezvinni. Mondjuk Dovi nem az a mások segítségére váró típus egyébként.

Még egy Kismamablogos cd-t is vettünk, hátha mond valami megoldást, mert a fb-on, meg a blogon is nagyon liberális és gyereklélek-kímélő posztjai vannak. De csak olyanok vannak benne, hogy ha a gyereket kiskorától úgy szoktattuk, hogy ne aludjon el egyedül, csak mellen, akkor hú, most mi legyen. Egyrészt nem szoktattam sehogy, basszus. Soha nem is aludt el egyedül! Nem az volt, hogy ő aludt volna, én meg felráztam, belenyomtam a mellem a szájába, hogy neked így kell elaludnod. Mindig is (szerintem kb 3 kivételtől eltekintve) üvöltött, ha álmos volt, egészen addig, amíg valahogy nem segítettem neki. Most akkor hogy szoktattam rosszul?
(Hozzá tartozik az igazsághoz, hogy még nem olvastam el az egészet, lehet, hogy megbújik valahol a csoda-megoldás.)

Egyébként meg nem gondolom, hogy rossz, hogy így alszik el, engem egyáltalán nem zavar. (Egyelőre kibírom, hogy nem tervezhetek éjszakába nyúló programokat) Csak ne keljen éjjel háromnál többször. Ez nem olyan világtól elrugaszkodott kérés, azt hiszem.

Megyek is aludni, mielőtt felkel megint.