Gyerekzár

Vasárnapi programnak azt terveztük, hogy feltesszük az örökölt gyerekzárakat az ajtókra és fiókokra. Ebből végül annyi lett, hogy egy fiókra valahogy felszenvedte a dolgot Másik. De nem tetszik. Egyrészt azt megakadályozza, hogy Dovi betolja a fiókot és rácsukja a kezét, meg azt is, hogy kipakoljon a fiókból (utóbbi pedig kicsit sem zavar), de azt nem, hogy a fölötte lévő fiókot ráhúzza a kezére. És ha mondjuk azon is lenne ilyen cucc, és jól beszorulna a keze, akkor megszívnánk, merthogy kinyitni, azt nem tudom. Így érzem magam. (valamiért nem tudom itt megjeleníteni a videót, mert nincs rajta a listán, hiába másolom be a címét)

Update: Viszont elpakoltam a fürdőből a vasalódeszkát és a vegyszereket. Tök jó volt úgy zuhanyozni, hogy közben Dovit nem kellett a hintaszékbe kötöznöm (mert ő már nagyfiú, és nem szeret bekötve lenni), hanem kedvesen ácsoroghatott a kád szélénél és érdeklődve nézte, hogy mit csinálok.

Kötődés

Megint olvasom az F-től kapott könyvet az érintés fontosságáról, úgyhogy kedvet kaptam, hogy Dovival együtt fürödjek. Bőrkontaktus, kötődés, biztonság, ilyenek. Időspórolásnak is jó volt mellesleg. Szerintem Dovi két következtetést vont le az egészből: kevésbé fért el a kádban, mint máskor, viszont engem használhatott mászókának, hogy elérje a fürdetős flakont a kád szélén...

Dovi tereget

Igen, annyira cuki volt, hogy nem volt elég 5 10 sorozatképet csinálnom róla, abból kellett egy kollázs, amit a facebookra tettem, és igen, még egy videó is van. Mentségemre szóljon, hogy nincs mit tenni, tényleg cuki.

Okosodik

Dovi meghallotta a kapucsengőt, majd talpalt az ajtóhoz, és ott négykézláb várta míg Papa és Nagymama bejönnek.

A formabedobó nagy nyílásán gond nélkül bedobálja a formákat és a kis nyílásoknak is érti a lényegét, próbálkozik is, csak még nem megy. De láthatóan finomodnak a mozdulatai. Aztán persze van, hogy megunja az egészet, és inkább minél messzebbre hajítja a dolgokat, aztán meg utánuk mászik.

Kinyitja és becsukja az ajtót.

Ha hiányzom neki, nem csak kétségbeesik, hanem utánam jön a lakáson belül.

Kaptunk egy olyan botra karikákat ráhúzós játékot. Kétszer megmutattam neki, hogy hogy mennek rá a karikák a rúdra, aztán fogta magát, megpróbálta, és nekem csak egész kicsit kellett irányítanom a kezét. Aztán a karikákat is jól megkergettük.

Már nem feltétlenül vesz mindent rögtön a szájába. A könyveket néha lapozni is szokta.

Még mindig olyan hihetetlen, hogy néhány hónapja még csak egy kis batyu volt...

?

Az olyan gyógyszert nem értem, amire rá van írva, hogy 0-2 éves gyerekeknek hogyan adagoljam, de szoptatás alatt semmiképp ne használjam, vagy ha mégis, akkor addig ne szoptassak.

A 9 hónapos

Lázas, köhög, fáj a torka, folyik az orra. Voltunk a doktoréninél, adott antibiotikumot, orrcseppet, kétféle lázcsillapítót és köhögésre való szirupot is. Azóta a hasmenés is betársult a tünetek közé.

Szóval tegnap reggel 38,7-et mértem. Felhívtam az orvost, de elnéztem, nem a mi orvosunk rendelt. És miután a múltkor -- mikor Dovi lázas volt, és nem tudtam eldönteni, hogy kihívjam-e az orvost, de nem volt receptem a kúphoz, és már nagyon kevés volt belőle -- megkaptam valami asszisztenstől, hogy a doktornő nem pincérnő, hogy receptekkel szaladgáljon, most megkérdeztem, hogy ilyen állapotban vihetem-e, vagy hívjam a doktornőt. A másik orvos azt mondta, adjak neki kúpot, és vigyem nyugodtan, attól biztos jobban lesz. Hát nem ment sokkal lejjebb a láza, de akkor már nem lehetett kihívni az orvost, úgyhogy mentünk. Megvizsgálta, adott egy halom receptet, kiváltottuk. Aztán este csak még följebb ment a láza, 39-nél hűtőfürdőztünk, utána 39,4-et mértem. Aztán csak feküdt szegényke az ágyon és csukott szemmel szuszogott. Valamikor 1 körül azért nagyjából elaludtunk, akkor hallottam, hogy bugyog a víz a lefolyóban. Végiggondoltam, hogy mi mindenben tehet kárt, és arra jutottam, hogy nem érdemes felkelnem emiatt Dovi mellől. Egyébként nem is tudtam volna ordítás nélkül. (Azért a következő gyereknek lehet, hogy lesz alvócumija, bár ebben a helyzetben a dolog azért megbocsájtható) Végül Másik valamikor hajnalban megnézte, nem jött fel a cucc, mi meg reggel 8-ig nem is ébredtünk sokszor. Aztán ma sokkal jobb volt a helyzet, reggel csak 37,7 volt, és sokkal jobb kedvű is volt, mint tegnap. Sőt, aludt is vagy 3 órát délelőtt. Aztán ebédeltünk, elég nehezen ment a torokfájás miatt. A végén még adtam neki köhögésre való szirupot. Nagyon tiltakozott, de győztem. Illetve ekkor még azt hittem, hogy győztem. Aztán bukott egy nagyot. Majd kivettem a székből, hogy lepucoljam, és a konyhában kijött belőle a maradék paradicsomos krumpli is. Meg még háromszor annyi cucc. Hogy honnan, nem tudom, de aztán mindketten átöltöztünk teljesen.
Estefelé kezdett felkúszni a láza. Másik épp a főnöke születésnapját ünnepelte valahol az messzi távolban Oktogonnál. (Akiről kiderült egyébként, hogy a lánya osztálytársam meg barátnőm volt általánosban.) Hívtam, hogy kb mikor tud hazajönni. Nem tudja, de ha baj van, szóljak és jön. Jó, de mégis, ha nincs baj? (Én tudok várni, csak tudnom kell, hogy meddig) Mondjuk 11. Jó, azért nem bánnám, ha hamarabb, de igyekszem kitartani. Addig megfürdetem a Medvebocsot. Megmérem a lázát, 38,7. Ahhoz képest jó, hogy tegnap reggel volt ennyi. Viszem a kád felé, egyszer csak hallok valamit a feneke felől. Kiviszem, hogy letöröljem. Épp a popsitörlőt keresem, amikor a lábamon érzem, hogy jön a többi. Remek. Azon kívül nagyon ki van csípve a feneke. Mindegy, beteszem a kádba, de nem tetszik neki. Ez biztos jele annak, hogy nincs jól, különben imádja a vizet. Kiveszem, megtörlöm. Aztán rájövök, hogy mindent összekenek a szaros ruhámmal, úgyhogy ledobom a földre, mert másra nincs lehetőség. Dovit nem lehet letenni, olyan rosszul van. De a feneke is nagyon piros, gondoltam, szellőztetem egy kicsit, meg bekenem. Így csak felülről húztam rá egy bodyt, és így sétáltunk fel-alá a lakásban ketten együtt félmeztelenül. Legalább a redőny le volt húzva. Itt hívtam Másikat, hogy most úgy hasznát tudnám venni. Mire hazaért még nagyjából ebben az állapotban voltunk, úgyhogy átadtam neki Dovit, én meg feltakarítottam a padlót. És megtaláltam a kúpot. Igen. Nem csoda, hogy nem ment le a láza. Másik mondta, hogy milyen jó, hogy még most is megmaradt a humorérzékem (Ezt utoljára a szülőszobán mondta a szülésznő, amikor kifogásoltam, hogy oldalra akarnak fektetni, hogy időt nyerjenek az orvosom megérkezéséig) Aztán bementem a fürdőbe és épp jött fel a víz a lefolyóból. Itt azt mondtam, hogy most kezdem elveszteni a humorérzékemet, de végül csak nevetni tudtunk.

Azóta Másik hasán alszik Dovi az ágyban.

Napközben ilyen virgonc is volt.

Drukkoljatok, hogy hétfőre gyógyuljon meg, mert kezdődik a hordozó tanfolyamvezetői képzés, amire muszáj elmennem, mert összesen 10 alkalom, és legközelebb tavasszal indul, és azt figyelembe véve, hogy ez az őszi képzés akar lenni, hát nem tudom. Szóval nagyon szeretnék menni, de Dovit 1-2 óránál többre nem tudom másra bízni, mert egyikünk se bírja.

Ráckeve

Itt látszik, hogy némi viszontagságok árán, de Dovi felért a lépcsőn. Egyébként a videózás előtt volt, hogy megállás nélkül felment egészen az emeletig. Eddig nem is tudtam, hogy tud lépcsőn menni. Mondjuk tény, hogy nem sok alkalma volt megmutatni.

Ez a kislány viszont borzasztó volt, állandóan azt leste, hogy hogy bánthatja a többi gyereket. Az anyukája azért próbálta lebeszélni, de hát hogy jut eszébe egy ekkora gyereknek, hogy lerántson egy másikat a lépcsőn, komolyan?

Nagy előrelépés történt viszont a szeparációs szorongásomban, ugyanis volt három nagyon jófej és nagyon kedves bébiszitter, akik olyanokat mondtak, hogy "egyél nyugodtan, majd én megetetem Dovit", meg hogy menj csak be egy előadásra, majd én játszom vele" és "kivigyük az udvarra, amíg bepakolsz?". Az ilyen felajánlások ellen meg nehéz ésszerű ellenérvet találni, úgyhogy egész sokat volt velük a gyerkőc (átlag egy órát bírtam egyhuzamban, naponta maximum kétszer). Most, hogy hazajöttünk, viszont elég nehéz, hogy fél percem sincs az ügyeimet intézni. Hiába, könnyű a jóhoz hozzászokni.