Vagy 5 percet egyedül játszott, amíg én a gép előtt ültem. Ezért is hálásnak kell lenni. Pedig előtte másfél órán át altattam, hogy aztán a végén mégis felébredjen. És különben is hőemelkedése van. Már megint. És nekem is tele a fejem. Már megint. És nem találom a gyógyszert. Szintén már megint. Nem tudom, mi ez az állandó megfázás nálam. Épp azon agyalok, hogy biztos a stressz miatt van, mert tanultuk a Tanfolyamon, hogy olyankor leáll az immunrendszer. És én biztos nem is veszem észre, hogy állandóan stresszben élek (ilyesmiről is tanultunk). Mert nem festek (többek között). Mert már lassan nem is szeretnék. Mert fölösleges olyanra vágyakoznom, ami úgysem lesz. Ha nem vágyom rá, legalább nem csalódom. Ugyanakkor félek, hogy nem fogok festeni, mert megfogadtam magamnak, hogy márpedig én nem leszek olyan, aki elvégzi az egyetemet, aztán hagyja az egészet a francba. Azért dolgoztam, hogy festő legyek, nem azért, hogy legyen egy papírom róla, hogy akár festő is lehetnék. De nem tudok festeni, mert mindig van valami. Vagy valami dolgom/dolgunk van, vagy nincs senki, aki vigyázhatna Dovira, vagy van, de ő épp megbetegszik, vagy van, aki vigyázzon rá, és ő épp nem betegszik meg, de aztán a rengeteg szervezés miatt valahogy átcsúszik délutánra, amikor meg már Dovi vagy álmos, vagy éhes, vagy nyűgös, és csak én vagyok jó neki. Szóval hiába lenne itt valaki, aki játszik vele, nem lehet, mert folyton engem keres. Amikor még nem volt gyerekem, mindig kiakadtam a kisgyerekes szülők agylövésén, hogy mindennek pont úgy és akkor kellett történnie, ahogy ők azt kitalálták. Most már valahogy kezdem érteni. Nem tartom magam rugalmatlannak, de vannak dolgok, amiket most kell csinálni, különben nincs értelme. Mert én látom, hogy most van Dovi olyan állapotban, hogy el lehet vinni a játszótérre, vagy lehet vele nélkülem játszani egy órát stb. És ha még előtte ezt meg azt kell csinálni, akkor letelik az az idő, és azalatt is én vagyok vele, és megint nem festettem.
És egyébként azért is hálásnak kell lenni, hogy bár 5 perc után már nem játszott egyedül a szobában, hanem itt van a lábamnál, azért mégiscsak hagy írni. Hálás is vagyok.
Igen, hát két ellenkező parton vagyunk, mégis hasonló a táj. Nekem az hiányzik, ami Neked van, Te vágysz egy kicsit arra, ami az enyém, mármint, hogy dolgozom a szakmámban, arra tudok koncentrálni.
VálaszTörlésÍgy van ez jól szerintem, az, hogy vágysz a festésre, annak a jele, hogy már nem vagytok annyira abba a csecsemő-anya burokban, hanem kezd Dovi is önálló élettel bírni, és Te is szeretnéd Dovi mellett a régi dolgokat csinálni. Csak még a módját nem találtátok meg.
Azt hiszem, igen. Lehet, hogy csak meg kell tanulnom jobban kihasználni az időt. Azóta vannak képmorzsák. :)
TörlésPont tegnap folytattam az egyik kollégámmal erről egy beszélgetést, hogy mennyi minden változott meg az életében mióta megszületett a kislánya, és hogy mennyi szervezést igényel, hogy minden beleférjen - ez a nők örök problémája, még akkor is, ha a pasik próbálnak segíteni.
VálaszTörlésA képedet amúgy rengetegen dícsérték, akik nálunk jártak - csak hogy tudd, hogy tényleg festő vagy - én meg roppant büszke voltam, hogy van egy eredeti Varga-Nádasom... :-)
Csak Nádasod van, a képeiben nem közösködik a nevemmel :)
TörlésJa bocsesz - egy darabig gondolkodtam rajta, hogy melyiket írjam... :-)
Törlés