Az van, hogy tudom, hogy nem szabad sürgetni meg siettetni a fejlődést, meg járatni a gyereket, de amikor egy hónapja azt látom, hogy már majdnem áll, akkor azért van bennem valami türelmetlenség.
De most rájöttem, hogy eddig csak fizikailag lett volna képes kapaszkodás nélkül állni, az agya pedig két napja érett meg rá. És olyan jó, hogy ez így történt, ilyen sorrendben, és amikor akarta csinálni, már tudta is (a kúszásnál szerintem fordítva volt, mérges is volt, hogy nem megy). Eddig is volt néha olyan, hogy véletlenül elengedte a kapaszkodót, és akkor valahogy megállt néhány másodpercig, aztán lehuppant, de nem vette észre az egészet. Tegnapelőtt vettem észre, hogy próbálkozik, és tegnap sikerült is neki néhány másodpercre megállni, aztán röhögött, büszke volt magára (hát még én őrá), és megpróbálta még sokszor. És sikerült is neki egyre hosszabb ideig. Hurrá!
Gratuláció a büszke szülőknek! :-)
VálaszTörlésDe jó! és akkor most elkezdődik az exponenciális mozgás fejlődés Dóvi részéről, és az exponenciális aggódógépesedés a szülők részéről:)
VálaszTörlés