Büszkeségek és nehézségek

Nincs mit hozzáfűznöm, cuki, ügyes, okos, tökéletes.

Ez meg a csíkos fahéjas kalácsom, amire Judit inspirált:

Egy ideig ez az utolsó dolog, amit a konyhában csináltam, mert holnap jönnek kibontani a falat, mert nem szárad. (Ultimátumot adtam, hogy szerda délután már semmit nem csinálhatnak, hogy tudjak sábeszre készülni, különben nem tudom meghálálni Juditnak az inspirációt, ha itt lesznek végre.) Pedig hetek óta le van szedve a szekrény, és kívülről végre megcsinálták a szigetelést. Szóval valami más baj van. Kipakoltuk a konyhának a jelenleg használt táboriasított verzióját is, de azt hiszem, tudnék élni anélkül a pormennyiség nélkül, amit holnap termelni fognak. Különösképpen, hogy az előző körben, amikor leszedettük velük a glettet, mert a penészszakértőnk (Mami) azt mondta, hogy le kell, ha nem akarunk újra gombákat a falra meg a szekrénybe, a jóember megjelent egy baltával, és úgy kapargatta a falat. Aztán csodálkozott, hogy lassan halad. Elvileg reggel fél 8 és 8-között jönnek, de őket ismerve valószínűleg megvárják, míg telefonálunk, hogy hol vannak már negyed kilenckor, hogy azt mondhassák, hogy már az ablak előtt, hogy aztán bejöhessenek, és közölhessék, hogy jó, akkor most visszamennek a létráért. Aztán az ecsetért. Végül a baltáért. Aztán keresnek valami eszközt, ami arra való, amit csinálni akarnak. Bár engem nem zavar, ha baltával egy újabb ablakot vágnak a konyhafalon, legalább világosabb lesz, és nem ázik majd. A tárolást megoldjuk másképp.