Cicihöz

Egyszer csak megjelent az ajtóban Dovi és Mamaja, hogy mennek a játszóra és csak a bicikliért jöttek. Kérdeztem, kapok-e puszit. Erre ő: nem, mert nem a cicihöz jöttünk. Azért kikönyörögtem tőle egyet az orromra végül. 

Eli pedig átfordult a hasáról a hátára. Igaz csalt egy kicsit, mert félig feküdt a szőnyegen, és lejtett alatta. De akkor is. Aztán Dovi odament hozzá és megpuszilgatta örömében. Rögtön elkezdte számolgatni, hogy nemsokára kúszni fog, aztán mászni, aztán feláll és jár majd. És milyen jó lesz akkor, mert majd együtt játszanak. És szedik szét a lakást. 

Most pedig mindketten a játszón vannak két nagymamával. Mi meg itthon blogot írunk pakolunk. Még két hét. Hát nem tudom. Egyelőre várom, hogy jöjjenek haza, mert így egyharmad ember vagyok.