Dovi első imája

Mentünk vacsorázni, és Dovi a hosszabb úton akart volna menni. De Másiknak kellett menni dolgozni, úgyhogy siettünk, és megígértem neki, hogy visszafelé arra megyünk. De amikor kijöttünk a hádár ohelből, eleredt az eső. Úgyhogy sietni kellett, és a rövidebb úton kellett mennünk. Dovi nagyon csalódott lett, de nem sírt, csak majdnem, és én olyan, de olyan büszke vagyok rá ezért. Csak mondta, hogy de megígértük, hogy a másik úton megyünk. Én meg mondtam, hogy igen tudom, de nem tehetünk róla, hogy eleredt az eső. De megígértük. De esik. De megígértük. De közbejött az eső. De megígértük. Igen, de nem tehetünk róla, hogy az Ö-rökkévaló esőt küldött, hogy inni adjon a fáknak. Itt gondolkozott egy ideig. Aztán: de nincs itt az Ö-rökkévaló, hogy megmondjuk neki, hogy ne adjon inni a fáknak. Mondtam, hogy szerencsére fent lakik az égben, és akkora füle van, hogy meghallja, ha itt mondunk neki valamit. De hogy mondjuk? Hát így: Ö-rökkévaló, légyszíves, legközelebb ne akkor adjál inni a fáknak, amikor megígérjük, hogy a másik úton megyünk haza. Jó? Jó. Mire mindezt megbeszéltük, és kiértünk a fák közül, elállt. Én meg azért imádkoztam, hogy ezt ne vegye észre, és ne kelljen visszafordulni.

Helyzet

Borzasztó fáradt vagyok, mert Dovi beteg és itthon van, zajlik az elválasztás, Másik pedig állandóan vagy ulpánban van,  vagy ulpánra tanul, vagy dolgozik (éjjel is), és amúgy sem teljesen egészséges. Egy nagy malomkőnyi súly van a hátamon. És nem tudom, hogy amikor már lefektettem őket inkább aludjak, hogy a fizikai fáradságot kipihenjem, vagy inkább mást csináljak, hogy lelkileg valamennyire töltődjek. De olyan álmos vagyok, hogy nem tudok mást csinálni, úgyhogy ez eldőlni látszik.

Egyedül fektettem őket, mert Másik esti műszakban dolgozik. Dovi a fürdés előtt már sírt, és nem is hagyta abba amíg el nem aludt. Eli csak a felöltözésnél kezdte. De egyikőjüknek se mondhattam akkor ott, hogy várjon a szopival, pedig tényleg borzasztóan rossz már egyszerre kettőjüket szoptatni. Úgyhogy azt mondtam Dovinak, hogy tudom, hogy nagyon álmos, úgyhogy megpróbálom kibírni, de nagyon nehéz, úgyhogy gyorsan aludjon el. Erre 5 korty után megfordult, és elaludt. Nagyon megható volt.

Levelezek valakivel, aki segít kideríteni, hogy hogy tudnánk segíteni neki elengedni a kisbabaságot. Látom, hogy nehéz neki így is, úgy is. Szabadulni szeretne, de nem tud.

Eli viszont egyre nagyobb. Tegnap fel is állt az ágy mellett vagy fél percre. Rendszeresen áll négykézláb, próbálkozik a mászással, és nagyjából fel tud ülni. Nagyon élvezi. Fel tud mászni a matracunkra is, és utánozza a dolgokat. Kanállal eszik (nagyjából). Egyre jobban elkülönülnek a "szavai". Abszolút lehet érteni, hogy mit szeretne.

Határok

Hiába mondta mindenki (főleg Másik), hogy Dovinak határokra lenne szüksége, én mindig azt válaszoltam, és úgy is éreztem, hogy dehát vannak határok. Elég tágak, de azok szilárdak. De most előállt az a helyzet, hogy muszáj korlátoznom a szoptatásban, mert egyszerűen nem bírom tovább, hogy annyit szopik, mint egy kisbaba. És rájöttem, hogy eddig nem voltam határok. De most aztán vannak. Nagyon nehéz volt elkezdeni. De aztán kibővült, és már nem csak a szoptatásban tudok nemet mondani, hanem más dolgokban is. És működik! Az első pár napban nagyon tiltakozott, és rengeteget sírt. De ma már sokkal könnyebben viseli, ha nemet mondok valamire. Tényleg nem hittem volna, hogy így van ez. Ráadásul amúgy is kisimultabb.
Ígértem neki egy szép nagy markolót a boltból, ha 10 napig csak alváshoz szopizik. Már háromnál tart. Azt mondtam, hogy ha olyan nagy lesz, hogy már elalváshoz se kér, akkor teherautót is kap. Mert az csak a nagyoknak való.
Reggel azt mondta az apjának, hogy "te már olyan nagy vagy, hogy nem szopizol, úgyhogy te kaphatsz markolót meg teherautót is".

Másik elkezdett dolgozni a tehenészetben. Elég idétlen időpontban vannak a műszakok. Vagy délután-este, és akkor egyedül kell csinálnom mindent a gyerekekkel. Fektetni nagyon nehéz egyedül. Szinte biztos, hogy mindenki sír közben.
A másik műszak hajnali 3-tól van. Tegnap előtt én még épp fönt voltam Elivel (miután Dovit már visszaaltattam), amikor felkelt, hogy megy dolgozni. Beszéltünk róla, hogy jönnek Prestonék látogatóba, és hogy el kell kérni a vendéglakás kulcsát. Mondom, jó, majd holnap elkérem. Erre ő: de ha holnap kéred el, akkor hogy lesz nekik ma éjszaka helyük? Neki az már ma volt, nekem meg holnap. Én akkor mentem aludni, mikor ő kelt...