Határok

Hiába mondta mindenki (főleg Másik), hogy Dovinak határokra lenne szüksége, én mindig azt válaszoltam, és úgy is éreztem, hogy dehát vannak határok. Elég tágak, de azok szilárdak. De most előállt az a helyzet, hogy muszáj korlátoznom a szoptatásban, mert egyszerűen nem bírom tovább, hogy annyit szopik, mint egy kisbaba. És rájöttem, hogy eddig nem voltam határok. De most aztán vannak. Nagyon nehéz volt elkezdeni. De aztán kibővült, és már nem csak a szoptatásban tudok nemet mondani, hanem más dolgokban is. És működik! Az első pár napban nagyon tiltakozott, és rengeteget sírt. De ma már sokkal könnyebben viseli, ha nemet mondok valamire. Tényleg nem hittem volna, hogy így van ez. Ráadásul amúgy is kisimultabb.
Ígértem neki egy szép nagy markolót a boltból, ha 10 napig csak alváshoz szopizik. Már háromnál tart. Azt mondtam, hogy ha olyan nagy lesz, hogy már elalváshoz se kér, akkor teherautót is kap. Mert az csak a nagyoknak való.
Reggel azt mondta az apjának, hogy "te már olyan nagy vagy, hogy nem szopizol, úgyhogy te kaphatsz markolót meg teherautót is".

Másik elkezdett dolgozni a tehenészetben. Elég idétlen időpontban vannak a műszakok. Vagy délután-este, és akkor egyedül kell csinálnom mindent a gyerekekkel. Fektetni nagyon nehéz egyedül. Szinte biztos, hogy mindenki sír közben.
A másik műszak hajnali 3-tól van. Tegnap előtt én még épp fönt voltam Elivel (miután Dovit már visszaaltattam), amikor felkelt, hogy megy dolgozni. Beszéltünk róla, hogy jönnek Prestonék látogatóba, és hogy el kell kérni a vendéglakás kulcsát. Mondom, jó, majd holnap elkérem. Erre ő: de ha holnap kéred el, akkor hogy lesz nekik ma éjszaka helyük? Neki az már ma volt, nekem meg holnap. Én akkor mentem aludni, mikor ő kelt...