Borzasztó fáradt vagyok, mert Dovi beteg és itthon van, zajlik az elválasztás, Másik pedig állandóan vagy ulpánban van, vagy ulpánra tanul, vagy dolgozik (éjjel is), és amúgy sem teljesen egészséges. Egy nagy malomkőnyi súly van a hátamon. És nem tudom, hogy amikor már lefektettem őket inkább aludjak, hogy a fizikai fáradságot kipihenjem, vagy inkább mást csináljak, hogy lelkileg valamennyire töltődjek. De olyan álmos vagyok, hogy nem tudok mást csinálni, úgyhogy ez eldőlni látszik.
Egyedül fektettem őket, mert Másik esti műszakban dolgozik. Dovi a fürdés előtt már sírt, és nem is hagyta abba amíg el nem aludt. Eli csak a felöltözésnél kezdte. De egyikőjüknek se mondhattam akkor ott, hogy várjon a szopival, pedig tényleg borzasztóan rossz már egyszerre kettőjüket szoptatni. Úgyhogy azt mondtam Dovinak, hogy tudom, hogy nagyon álmos, úgyhogy megpróbálom kibírni, de nagyon nehéz, úgyhogy gyorsan aludjon el. Erre 5 korty után megfordult, és elaludt. Nagyon megható volt.
Levelezek valakivel, aki segít kideríteni, hogy hogy tudnánk segíteni neki elengedni a kisbabaságot. Látom, hogy nehéz neki így is, úgy is. Szabadulni szeretne, de nem tud.
Eli viszont egyre nagyobb. Tegnap fel is állt az ágy mellett vagy fél percre. Rendszeresen áll négykézláb, próbálkozik a mászással, és nagyjából fel tud ülni. Nagyon élvezi. Fel tud mászni a matracunkra is, és utánozza a dolgokat. Kanállal eszik (nagyjából). Egyre jobban elkülönülnek a "szavai". Abszolút lehet érteni, hogy mit szeretne.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése