Akár szülhetnék is

Mert megvan a névengedély. Csak Másik a cenzúrázott változatát sem engedte kitenni, hátha valaki nagyon ügyes lesz, és a nagy fekete négyzet alatt is meglátja a titkot.
Egyébként mindegy is, fogalmam sincs, mikor szülök, mert ma a doki átírta a dátumot 13-ára. Ha ezt az egész elején teszi, nem lepődtem volna meg, mondtam én, hogy nem úgy van az, hogy azzal a tekerős micsodával az én 32-35 napos ciklusaimra ki lehet számolni bármit is. Az uh különben is mást mondott. Eleinte legalábbis. Aztán beérte a védőnő számítását és én is kezdtem örülni, hogy egy héttel előrébb vagyok. Erre ma a doki fogja magát, és áthúzza. Még azt is megkérdezte, hogy ki írta ide ezt a hülyeséget (a védőnő természetesen). (Még jó, hogy a TGYÁS kérelmet leadtam, ahhoz meg még a 6-át fénymásolták ki a kiskönyvemből.) Próbálom az idokep.hu-ról kihámozni, hogy jön-e addig egy valamirevaló front, de még annyira sem értek a meteorológiához, hogy az adatokból ezt megállapítsam.
Valahogy egyrészt csalódott vagyok, hogy még többet kell várnom, másrészt megnyugodtam, hogy még nem teljesen most van az az idő. Nem mintha az az egy hét annyit számítana.

Név

Ma elintéztem a névkérést is. Minthogy voltunk olyan okosak, hogy héber nevet találtunk a porontynak, az nem olyan egyszerű, hogy csak közöljük a kórházban, hogy ez és ez lesz a neve (nem, ne reménykedjetek, nem fogom leírni). Ha mindketten magyar állampolgárok vagyunk, mégis valami eddig nem adható nevet szeretnénk a gyerekünknek, akkor engedélyeztetni kell. Az anyakönyvi hivatalnak kell írni egy kérvényt, aki továbbítja a Nyelvtudományi Intézetnek, ott megvizsgálják, hogy tényleg létezik-e ez a név, egyértelműen férfi (vagy női) név-e és hogy a jelentése nem érinti majd hátrányosan a kölyköt. Ősmagyar neveknél például nem lehet olyat adni, hogy Sánta, Nyomorék vagy Nemél. Meglepő.
Szóval tegnap besétáltam az Anyakönyvi Hivatalba. De az nem úgy van, hogy van egy porta, aztán megmondod, hogy utónevet szeretnél bejegyeztetni a születendő gyereked számára, és akkor ők azt mondják, hogy oké, üljön le, majd szólítjuk. Aztán jön egy kedves mosolygós hölgy, hogy fáradj utána egy irodába, add oda a papírt, aztán el van intézve. Nem. Nagy csukott ajtók vannak, amik közül el kell dönteni, hogy a te ügyed melyik kategóriába tartozik. Aztán kell egy kis bátorság és be kell kopogni. Aztán ott már kedves emberek vannak. Na ezeknek a kedves embereknek megmondtam, hogy mit szeretnék (utónevet bejegyeztetni). Átküldtek a másik szobába. Ott mondta, hogy tudom, hogy kell ehhez illetékbélyeg, de nem tudom, pontosan mennyi, úgyhogy még nem vettem meg. Néni mondja, 10000 Ft (olyan 2000 körül emlékeztünk), ez az első névváltoztatása lesz? Jaj, mondom nem nekem, hanem a gyerekemnek, aki még meg sem született. Ja, akkor mégis az egyik szoba (ugye, hogy jól találtam meg azt az ajtót?). De csak akkor lehet, ha megszületett a gyerek. De mondom, akkor hogy adok neki nevet? Erre, hogy a Nyelvtudományi Intézet... Mondom, én úgy tudom, hogy önökön keresztül lehet náluk kérvényezni a bejegyzést. És tudja a gyerek nemét? És milyen névre gondoltak? - Persze, tudok mindent. Kezébe nyomom a papírt. Ja, hogy kérvényt is írt? Hát, ja. Még jó, hogy én nagyjából sejtettem, hogy mi fog kelleni. De csak nagyjából, mert az illetékbélyegen kívül a terhes kiskönyvemet is szerették volna, hogy legyen mire engedélyezniük a nevet. Hát azzal ma külön beballagtam. De ma nem volt félfogadás, úgyhogy szólnom kellett a recepción. Hogy hívták az ügyintézőt, akivel beszéltem? Hát mit tudom én, barna haja volt, az "anyakönyvezés" nevű ajtó mögött ült. Akkor mi a gyerek neve? Hát még semmi, most fogom kérni a nevet, még meg sem született. Akkor önt hogy hívják? Szuper, ez alapján az információ alapján bejutottam (az ELAL-os tapasztalatoknak hála nem okozott gondot a szalagkorlát kinyitása és becsukása), felmentem, bekopogtam (sokkal bátrabban, mint tegnap), odaadtam, elintéztem. Kb egy hónap múlva küldik postán - remélhetőleg - az engedélyt. Beleírtuk a varázsszót (vallási okokból), úgyhogy elvileg engedélyezniük kell.