Fog-dolgok

Másiknak egyszer csak elkezdett fájni a foga. Nem múlt el, úgyhogy ki kellett deríteni, hogy hogy működik itt a fogászat. Einav segített, úgyhogy még aznap megnézték. És másnap megröntgenezték. Nem emlékszem pontosan, hogy mi hogy volt, volt a történetben bunkó orvos, gyökérkezelés, irreális várakozási idő, és irreális ár. Úgy döntött, nem vár tovább, bement Bét Seánba. Ott is megerősítették, hogy gyökérkezelés kell, kapott antibiotikumot. Az orvos nagyon kedves volt, magyar. Viszont az irreális ár több, mint négyszeresét kérte volna. Hát jó. Van valami muslám nevű biztosítás, amivel olcsóbb lett volna, de 3 hónap az átfutási idő. Másik felhívta az otthoni szuper fogászunkat, hogy mi legyen. Titokban abban reménykedtünk, hogy a gyógyszer elmulasztja a fájást, és ki lehet vele bírni februárig, amikor úgyis akartunk hazamenni. De nem ezt mondta. Úgyhogy osztottunk-szoroztunk, és arra kellett jutnunk, hogy hazamenni, megcsináltatni, és visszajönni kevesebb, mint a felébe kerül, mint itt megcsináltatni. Úgyhogy ma este elrepült, mi meg itt maradtunk hármasban. Az első estét túléltük. Csak rövid ideig sírt mindenki, amikor öltöztetni próbáltam őket. Dovi is néha elfelejti, Eli meg még nem jött rá, hogy az alváshoz pizsama kell... Már csak egy hét.

Mérges

Dovinak hasmenése van. Úgy kb két hete. Nem tudjuk, mitől. Mivel nem múlt el, felhívtam az orvost. Azt mondta, ne adjunk neki tejterméket legalább egy hétig, plusz probiotikum. És ha kell tápszerrecept, akkor ír, menjek el érte. Nem tudom, mi köze a tápszernek a hasmenéshez. De én valami miatt (talán mert ezen is gondolkoztam) inkább megosztottam vele, hogy még szopik, de én babát várok, és most ami kevés tej termelődik, az kolosztrum, ami tud ugye hasmenést csinálni (mert arra -is- találták ki, hogy kihajtsa a mekóniumot az újszülöttek beleiből). Erre azt válaszolta, hogy hát amúgy se ajánlott ilyenkor szoptatni, úgyhogy jó lenne elválasztani Dovit. Valami belém nevelt udvariasság és az, hogy még máskor is kell beszélnem a nővel megakadályozta, hogy nagyon elküldjem a francba. Csak annyit mondtam neki, hogy megbeszéltem az orvosommal, aki azt mondta, hogy amíg minden rendben van, addig semmi akadálya (ez azért csúsztatás, mert az orvos semmit nem reagált, teljesen természetesnek vette a dolgot). Erre ő, hogy akkor el tetszik dönteni.
Annyira rosszul esett! Nem is az, hogy más a véleménye, még ha az én "véleményemet" tudományos kutatások és sok ember gyakorlata támasztja is alá, meg igazából konkrétan semmi meglepőt nem mondott, mert tudom, hogy általában mi a hozzáállás ebben a témában, és tulajdonképpen nem is olyan nagy dolog. De mégis nagyon bánt. Valószínűleg a hormonjaim is rátesznek egy lapáttal. Csak azt nem értem, ha kérdezek valamit, akkor miért valami másra kell válaszolni, és ezzel rögtön minősíteni is?

A szülés

Kedd este egy tubisváti bulin voltunk. Rengeteg emberrel beszélgettem, néhányan mondták, hogy "á, nem is nagy a hasad" meg "ez még nagyon fönt van" stb. Aztán 7 körül kezdtem valami furcsa keményedést érezni, de nem igazán gondoltam, hogy ez az. 8 örül azért mondtam Pistinek, hogy nem kizárt, hogy ma megyünk. Fél 10 körül értünk haza. Lezuhanyoztam jó meleg vízzel, de aztán is fájt. Elkezdtük mérni, kb 5-6-7-8 percenként volt egy 50 mp-es fájás. Aztán felhívtam a szülésznőt, aki közölte, hogy hát, pont ma ő nem tud jönni, mert az unokáira vigyáz. Remek. Nem azért fogadtam szülésznőt, hogy ő akkor is ott legyen, ha az orvos nincs? Eléggé kétségbeestem, ő volt a "a biztos pont" a dologban, ráadásul azt mondta, döntsem el, hogy indulok-e a kórházba. Aztán 11 körül úgy döntöttem, hogy akkor rakjuk be a hiányzó cuccokat a táskába, és indulás. 2-re értünk be. Megvizsgáltak, zárt méhszáj, Pisti menjen haza, ez még sokáig fog tartani. Betettek a vajúdóba, nst-re. Az elég rossz volt, mert fekve sokkal rosszabbak voltak a fájások. Aztán négy körül újabb vizsgálat, 2 ujjnyi, de hátul és vaskos. Visszatettek nst-re,talán délelőtt valamikor lesz ebből gyerek. De egyre erősebbek voltak a fájások, és így egyre elviselhetetlenebbek fekve. 5-körül szóltak, hogy hívjam vissza Pistit. Elég hamar visszért, mert taxival jött. Szerencsére, mert különben lehet, hogy lemarad. Még jó, hogy a telefonba még egy elhaló "gyorsan"-t is kipréseltem magamból a "gyere" után. Mire csöngetett, pont bevittek a szülőszobára, és a fájásoknál már eléggé nyomási ingert éreztem. Megvizsgáltak, méhszájam nem nagyon volt, 6:10-re megvolt a baba.
Ennek a gyorsaságnak annyi hátránya volt, hogy a vágás után még repedt is a gátam. Az orvos szerint úgy nézett ki, mintha egy bomba robbant volt fel a hüvelyemben. Ez nem valami kellemes, és nem könnyíti meg a kényelmes szoptatási pozitúrák felvételét, de ez volt az egyetlen rossz dolog, úgyhogy végülis elviselhető.
Az orvosom (akit a szülésznőmnek kellett volna hívni, de ugye nem volt ott, végül az ügyeletes szólt neki) a varrásra ért oda, ami kétszer annyi ideig tartott, mint maga a szülés. Az nagyon szörnyű volt, nem csak mert fájt, hanem mert már azt hittem, mindjárt vége, és még egy óráig ott matatott rajtam. Meg láttam a nagy fogókat meg hosszú drótokat, meg minden. Aztán az utolsó nap legnagyobb öröme az volt, mikor mondta az orvos, hogy ezek felszívódó varratok, és csak akkor kell kiszedni, ha egy-másfél hét múlva nem esnek ki maguktól. Egyébként nagyon rendes volt, minden nap benézett hozzám, és civilben volt, szóval tényleg csak miattam jött be.
De szóval az, amit annyiszor elmondtak, hogy majd labda, meg kapaszkodás, meg apuka masszíroz és hasonlók teljesen kimaradtak, mert nem volt rájuk idő.
Végül nagyon rendes szülésznő volt ott, el is kértük a számát a következő alkalomra. Szóval összességében jó volt, de nem ismételtem volna meg öt perc múlva. Most kezdem úgy érezni, hogy valamikor a távoli jövőben képes leszek erre még egyszer (többször).
Az volt a legfurább, amikor egyszercsak kint volt belőlem egy gyerek. Olyan nagyon hihetetlen volt, hogy ez volt bennem. Ja, és olyan sem volt, hogy jé, már látom a fejét, most a vállát, stb. Inkább ez: itt jön a feje, hopp, egy gyerek. A másik két nagy megkönnyebbülés, hogy nem kellett utána katéterezni és hogy a tejbelövellés se fájt.
Nagyjából ennyi volt. A kórházról még külön írok később.

Akár szülhetnék is

Mert megvan a névengedély. Csak Másik a cenzúrázott változatát sem engedte kitenni, hátha valaki nagyon ügyes lesz, és a nagy fekete négyzet alatt is meglátja a titkot.
Egyébként mindegy is, fogalmam sincs, mikor szülök, mert ma a doki átírta a dátumot 13-ára. Ha ezt az egész elején teszi, nem lepődtem volna meg, mondtam én, hogy nem úgy van az, hogy azzal a tekerős micsodával az én 32-35 napos ciklusaimra ki lehet számolni bármit is. Az uh különben is mást mondott. Eleinte legalábbis. Aztán beérte a védőnő számítását és én is kezdtem örülni, hogy egy héttel előrébb vagyok. Erre ma a doki fogja magát, és áthúzza. Még azt is megkérdezte, hogy ki írta ide ezt a hülyeséget (a védőnő természetesen). (Még jó, hogy a TGYÁS kérelmet leadtam, ahhoz meg még a 6-át fénymásolták ki a kiskönyvemből.) Próbálom az idokep.hu-ról kihámozni, hogy jön-e addig egy valamirevaló front, de még annyira sem értek a meteorológiához, hogy az adatokból ezt megállapítsam.
Valahogy egyrészt csalódott vagyok, hogy még többet kell várnom, másrészt megnyugodtam, hogy még nem teljesen most van az az idő. Nem mintha az az egy hét annyit számítana.

Nem érti

Hogy ha a nőgyógyász (meg általában mindenki más is) azt mondja, hogy a terheléses cukorvizsgálatnál a cukros vízhez lehet facsarni citromot, akkor a háziorvos miért nem engedi meg? Meg azt sem engedi, hogy azután sima vizet igyak.
Továbbá azt sem értem, hogy miért kell ezt a vért laborban egy hétig vizsgálni, amikor a vércukormérés 1 perc.

De fuj, ez valami szörnyű volt. Egyrészt borzalmas volt az íze, másrészt majd összeragadt a szám 75 g egy pohár vízben feloldott cukortól, aztán meg olyan rosszul lettem, hogy csak na. Szegény hasnyálmirigyem, ha ettől nem ütődött ki, akkor semmitől...

Ja és kaptam influenza elleni oltást is (ez jó, és csak kicsit kellett küzdenem érte a nővérrel, amíg az orvos rendre nem utasította), de most a felére csökkent a lehetséges alvási pozícióim száma, mert azon a vállamon nem tudok feküdni.

Igazuk van az okoskönyveknek

Az első trimeszter után tényleg elég eseménytelen a terhesség. Hacsak az állandó orvoshozjárást és vérvételeket nem számítjuk. De az a helyzet, hogy nem számítjuk, mert mostanra már hozzászoktunk. Ma is voltam vérvételen. Ráadásul nekem kellett eldöntenem, hogy milyen fajta vizsgálatot kérek, és ez szerintem nem fair. Vagy mondják meg, mi legyen, vagy ne csináljanak semmit. De hogy én tudjam, hogy a kombinált, integrált vagy négyes meg tudomisénmilyen teszt a legjobb és a legbiztosabb eredményt adó, azért elég nagy elvárás egy ötperces felvilágosítás után. Meg ugye nem javasolnak semmit, csak hogy ha így akarod, ezt is lehet, vagy ha úgy akkor azt is. Na mindegy, végül kértem egy integrált tesztet, azzal mindent mérnek, és le van tudva a dolog. Majd meglátják, és megnyugszanak, hogy nincs semmi baj. Én nem fogok megnyugodni, mert én már most tudom, hogy nincs semmi baj. Az uh megmutatta és kész. Mindene össze van záródva, a tarkóredője meg pont jó méretű. Amúgy meg nem vagyok éppen abban a korban, amikor akkora nagy esélye lenne a Down-kórnak.