Határok

Hiába mondta mindenki (főleg Másik), hogy Dovinak határokra lenne szüksége, én mindig azt válaszoltam, és úgy is éreztem, hogy dehát vannak határok. Elég tágak, de azok szilárdak. De most előállt az a helyzet, hogy muszáj korlátoznom a szoptatásban, mert egyszerűen nem bírom tovább, hogy annyit szopik, mint egy kisbaba. És rájöttem, hogy eddig nem voltam határok. De most aztán vannak. Nagyon nehéz volt elkezdeni. De aztán kibővült, és már nem csak a szoptatásban tudok nemet mondani, hanem más dolgokban is. És működik! Az első pár napban nagyon tiltakozott, és rengeteget sírt. De ma már sokkal könnyebben viseli, ha nemet mondok valamire. Tényleg nem hittem volna, hogy így van ez. Ráadásul amúgy is kisimultabb.
Ígértem neki egy szép nagy markolót a boltból, ha 10 napig csak alváshoz szopizik. Már háromnál tart. Azt mondtam, hogy ha olyan nagy lesz, hogy már elalváshoz se kér, akkor teherautót is kap. Mert az csak a nagyoknak való.
Reggel azt mondta az apjának, hogy "te már olyan nagy vagy, hogy nem szopizol, úgyhogy te kaphatsz markolót meg teherautót is".

Másik elkezdett dolgozni a tehenészetben. Elég idétlen időpontban vannak a műszakok. Vagy délután-este, és akkor egyedül kell csinálnom mindent a gyerekekkel. Fektetni nagyon nehéz egyedül. Szinte biztos, hogy mindenki sír közben.
A másik műszak hajnali 3-tól van. Tegnap előtt én még épp fönt voltam Elivel (miután Dovit már visszaaltattam), amikor felkelt, hogy megy dolgozni. Beszéltünk róla, hogy jönnek Prestonék látogatóba, és hogy el kell kérni a vendéglakás kulcsát. Mondom, jó, majd holnap elkérem. Erre ő: de ha holnap kéred el, akkor hogy lesz nekik ma éjszaka helyük? Neki az már ma volt, nekem meg holnap. Én akkor mentem aludni, mikor ő kelt...

Semmi különös

Írnék én, de egyrészt annyi helyen élem ki a grafomániámat, hogy a blogra már nem marad, másrészt nem igazán történik semmi új. Harmadrészt nem hagynak. Napok óta úgy fekszünk le, hogy nem lehet felkeni Eli mellől. végre egészséges volt, úgyhogy oltást kapott. Lázas lett, azóta meg köhög és taknyos. Ezt a bejegyzést egy hete kezdtem el írni.

Ma hívtak a bölcsiből, hogy Dovi sírva ébredt, és menjek, mert nem tudják megnyugtatni, és nem mondja meg, mi a baja. Mire odaértem, épp a wc-ből jött ki, és nem sírt. Még fél órát szopizott, aztán hajlandó volt elmondani, hogy az volt a baja, hogy pisilnie kellett. 

Az a dilemmánk, hogy menjen-e kevesebbet bölcsibe, vagy ne. Szerintem jót tenne neki, ha többet lenne itthon, mert nagyon sok heti 6 nap intézményben egy ekkora gyereknek. Igazság szerint egy nagyobbnak is. És meg is tehetjük, mert az ulpánnak vége, Eli meg nem bölcsis úgyse. Szerencsére azon nem kell tépelődnöm, hogy őt beadjam-e és menjek-e dolgozni, mert nincs hely a bölcsiben. Dovinál úgy érzem, hogy talán kevésbé frusztrálódna, ha többet lazíthatna. Borzasztó nehéz, amikor mindenen kiborul. Tudom, hogy neki is az, de attól még én is (meg Másik is) nehezen viselem. 

Egyébként most kicsit könnyebbnek érzem a dolgokat. Eli már egész sokat játszik, van, hogy együtt is elvannak. Ez mondjuk többnyire azt jelenti, hogy Dovi mondogatja Elinek, hogy mit nem szabad csinálnia. De úgy döntöttem, amíg nincs sírás, vagy egymás veszélyeztetése (a babakocsival kézen való átszáguldás, és az erőből a másik fejének lökés határozottan annak számít), addig nem szólok közbe. És nem tudom, talán a két hét szabadság hatására azt vettem észre, hogy egész sokszor van olyan, hogy egyszerűen jó Dovival lenni. Lehet vele játszani, beszélgetni, és nem csak rettegni, hogy mikor jön a következő kiborulás. Ilyen az utóbbi hetekben-hónapokban nem nagyon volt. 

Írnék a kibucról is, de itt semmi, de semmi változás. Munka talán lesz már végre. Az ebédlőben vagy a boltban. Meglátjuk. 

A boltban nem. Nehéz cuccokat kéne emelgetni teljes állásban. Az ebédlőt holnap kell megkérdezni.

Ma egy nő bevitt Bét Seán szitibe vásárolni. Dovi szülinapi pénzéből vettem egy játék babakocsit, mert mindig azzal akar játszani, ha lát valahol. Tényleg nagyon örült neki. Meg három könyvet Dovinak (csak kettőt kapott meg) és egyet Elinek. Nem tudjuk eldönteni, hogy a szülnaposon kívül más is kapjon-e ajándékot, vagy azt tanulják meg, hogy az a nap az ünnepeltről szól. Most Eli is kapott, mert Dovi amúgy is elég fejlett tulajdonérzékkel rendelkezik. Nem baj, ha látja, hogy Elinek is vannak játékai. Ő meg majd megkapja a harmadik könyvet Eli szülinapján. Jövőre meg újragondoljuk, addigra úgyse fognak emlékezni. 

Ja, és Eli: tud puszit adni a levegőbe. Egy bizonyos hangot ad, ha kér valamit. És egyre gyorsabban kúszik.  

Csak valahogy rossz kedvem van. Nem tudom, miért.

 Még egy Eli:

Kati

Egy hete hívott Vali.

Azóta se tudom elhinni.

Hogy lehet, hogy akiben ennyi élet volt, már nincs benne egyáltalán?

Hiányzik. Egy ideje nem láttuk egymást, és nagyon fáj, hogy már nem is láthatjuk.

El kell mennem a temetésre. Kicsit azért is, hogy a saját szememmel lássam, ez tényleg megtörtént.

Mindenfélék jutnak eszembe. Például, hogy amikor Elit meglátta volna, azt mondta volna, hogy "és szőke!". Hallom a hangját, ahogy mondja. Látom magam előtt.

Amikor a régi zsinagógai konyhában csinálta a szendvicseket, és Pisti mellette ült a sámlin.

Amikor az egész családnak elmondtuk, hogy Dovi érkezik hozzánk.

Aztán amikor csak Neki külön mondtuk, hogy Eli is érkezik. Azt mondta, kos lesz. Vagy bak?

Amikor Dovi briszére segített főzni. Egész nap a konyhánkban dolgozott. Jó volt együtt lenni.

Amikor epekövem volt, és csak főtt krumplit ehettem, és Ő még azt is tudta valahogy máshogy, valahogy finomra csinálni.

Látom, ahogy mozog, ahogy néz, ahogy van. Hallom, ahogy beszél. És mégsem.

Nem tudom megenni a tojáskrémet.

Nem, inkább nem is sírok. Inkább nem is hiszem el ezt az egészet. Úgy sokkal egyszerűbb.  

Csak kár, hogy úgy nem igaz. Még néhányszor meg kell néznem a fészbukot, hogy újra elhiggyem.

Olyan, mintha olyanba ütötte volna az orrát, ami nem rá tartozik. Ez a felnőttek dolga. Ez az öregek dolga. Neki semmi keresnivalója ott. Miért nem zavarják vissza?

Kati...

Alvás ügyek sokadszor

Eli fogzik. Ez azt jelenti, hogy kb 10 percenként ébred. Tegnap próbáltunk filmet nézni, de amikor már a harmadik ötperces nézést követte egy negyedórás visszaaltatás, feladtuk, és elmentem aludni. És aztán azt álmodtam, hogy valamit csinálok, és Eli 10 percenként ébred. Úgyhogy nem volt valami pihentető. Amikor elmúlt ez az álom, akkor elkezdtek felváltva ébredni, mert Elinek a foga fájd, Dovinak meg a hasa, mert nem hajlandó kakilni. Szerintem azért, mert jobban érdekli a világ, de ez már kezd nagyon gáz lenni, és nem tudom meggyőzni.

Szobatisztulás

Ez a poszt pisiről és kakiról fog szólni, akit zavar, az ne olvassa el.

Egészen két nappal ezelőttig Dovi hallani se akart róla, hogy pelus nélkül legyen, és wc-be pisiljen. Még fürödni is pelusban kellett. Pedig tudtam, hogy vissza tudja tartani, ha nincs rajta semmi. De ő annyira félt tőle, hogy bepisil, hogy nem akart pucér fenékkel lenni egy percre sem. Aztán tegnap előtt kértem, hogy cseréljünk pelust. De ő nem akart. Aztán azt találtam mondani, hogy aki a wc-be pisil, annak sose kell pelust cserélni. Én lepődtem meg legjobban, amikor közölte, hogy jó, akkor kér bugyit. Ráadtam. Azóta csak alváshoz vesz pelust.
Délután egy doboz gyönggyel kezdett játszani, de folyton szétszóródtak. Ezzel egy időben pelust akart volna venni. Aztán ahogy magyaráztam neki, hogy azért nem jó, ha a gyöngyök a földön vannak, mert Eli megfogja és lenyeli őket, rájöttem, hogy akár hangsúlyozhatnám is, hogy ő viszont nagyfiú, aki tud vele játszani. És hogy csak a bugyis nagyfiúk játszhatnak gyönggyel. Azóta nem fél nagyfiúnak lenni, és nincs baja a bugyival. Persze nem ér el mindig a wc-re, meg meg kell szoknia, hogy erre is figyelni kell. De ma már bugyiban ment a bölcsibe is. Találkoztam a bölcsinénivel ebéd után, még aludni se adtak rá pelust. Emiatt kicsit aggódom, félek, hogy ha bepisil, az olyan rossz élmény lenne, hogy visszavetné a dolgot. De hátha nem pisil be.
Amikor bepisil, viszont nagyon sír. Pedig egyszer se mondtuk neki, hogy baj lenne. Csak valahogy nem fér bele a rendbe, ami az ő fejében van a világról.


Érte mentem. Nem pisilt be. Hazafelé viszont igen, de nem akadt ki. Nem is sírt, csak mondta, hogy töröljük le a bicikliről. Aztán este még kakilt is, ami nagyon nagy szó, mert hiába kap minden nap hashajtót, több, mint egy hete nem sikerült neki. Tikivel aggódtunk, hogy mi lesz így, hogy kaki-gond is van, és pont most kezd szobatisztulni, de úgy látszik, inkább jó hatással van rá, mint rosszal.
 

Nyelvi fejlődés

-Nézd, Dovi, gombák

-Azok nem gombák.

-Hanem?

-Hanem azok pitriot-gombák. És azok, amiknek nincs gombájuk, azok másfajta pitriotok. Azok kátán-kátán pitrot-gombák, azok a másikok meg gdolá-gdolá.

Ma pedig a rendelőben egy nénivel labdázott. Amikor dobta, mondta, hogy házák! (erősen). Aztán a néni sorra került. Jött egy bácsi, aki szintén labdázni akart vele, de ő állva, a néni meg ült előtte. Úgyhogy Dovi odaszaladt a székhez, rámutatott, és közölte, hogy po (itt). A bácsi megértette.