Madarak

Ma este újabb tünetet fedeztem fel magamon. Ez már biztosan a vég, nincs menekvés.
Az, hogy hónapok óta összeszorul a szívem bizonyos miniatűr élőlények láttán, már megszokott jelenség. Ugyanez tapasztalható ezek bármiféle alkatrészei kapcsán a boltban vagy hozzájuk kapcsolódó történetek hallatán. De ez nem új.
A második, súlyosbodást jelző tünet az volt, mikor a Másik felhívta a figyelmemet, hogy talán nem csak azért rajzolok mindenhova fákat, és rájuk madarakat, mert az nekem úgy tetszik. 
Aztán rájöttem, hogy a folytonos átrendezési és berendezési vágyamat nem élhetem ki a lakáson, mert nincs annyi hely és pénz, így vagy lakberendezőnek kell lennem, hogy mások otthonában csináljam ugyanezt, vagy látványtervezőnek, hogy még szabadabban rendezkedhessek. De ma felfedeztem, hogy lehet, hogy ezeket mint nem azért akarom, mert a gimi óta biztos életcélom és érdeklődési köröm hirtelen megváltozott volna...
Azt hiszem, itt már csak egy dolgot lehet tenni, de sürgősen...

Téli képek

Szép, szép, de azért lehetne már tavasz...

Képek és művelődés

Lassan kezdem úgy érezni, hogy megint lenne időm és energiám festeni. Ennek eléggé örülök, már csak valami hely kéne, ami nem a hálószobaablak, és a Másik nem esik át rajta naponta tízszer, ha valaminek netalántán száradnia kell egy kicsit...

Ma elhatároztam, hogy szerzek egy műtermet, rendesen fogok festeni meg fotózni is, és lesz kiállításom is! Meg persze tájékozódom a kortárs magyar képzőművészeti élet eseményeiről és irányvonalairól... A héten voltam is három kiállításon. :)

Múlt csütörtökön el akartam menni a Műcsarnokba az Aviva-díj kiállításra. Kissé sokkolt, amikor megtudtam, hogy az eddigi képzősdiákos kétszázforintos belépő helyett mostantól 1400-at kell fizetnem minden alkalommal, de úgy döntöttem, művelődni márpedig kell. Ígyhát elmentem. Biztonság kedvéért megnéztem, mikor nyitnak, mert korán akartam menni. A honlapon és a bejáratnál 10 óra volt kiírva, ám a nagy kapuk igencsak zárva voltak. Kiderült, hogy délben kegyeskednek beengedni az érdeklődőket. Ezt pedig 1400 forintért nem vártam meg. Elmentem az Ernst múzeumba, mert elhatároztam, hogy márpedig kiállítást fogok nézni. De: "Kiállításrendezés miatt zárva"... Már majdnem elkeseredtem, de még el kellett mennem papírt venni a Pantonba, és szerencsére ott szembe jött a Godot Galéria. :) Szóval láttam egy kiállítást, még mindig nem tudom eldönteni, hogy tetszett-e. Azt hiszem jó volt, de nem tetszett...

Szerdán Nórival elmentünk a Ludwigba (0 helyett 1100 Ft), megnéztünk két elég jó fotós-fényes kiállítást. Kár, hogy nem tudok akárhányszor visszamenni. :( Már a teremőr nénik is alig emlékeznek rám, olyan ritkán járok arra...

Ma meg Annával mentem valami képzőművészeti vásárra, ami rádöbbentett, hogy a műterem- és galériakeresés már nem valami távoli projekt, hanem azonnal el kell kezdenem, különben baj lesz...

Ősz

Vasárnap nem dolgoztam, úgyhogy el akartam menni kirándulni. Végül csak a Kopaszi-gát lett belőle, ahol nem volt se erdő, se avar, piros falevélből is csak néhány. Emberből viszont annál több.
Nem baj, azért találtunk egy viszonylag eldugott fát, aminek a tövében ücsöröghettünk és álmodozhattunk egy kicsit. :)

Felnövés?

Megpróbálom megtervezni a hetemet. Holnap felmondok a Fujitsunál. De szerdán még dolgozom (legalábbis szeretnék) délután 1-ig, mert kettőre kell mennem a Deákra aláírni az Elalos szerződésemet. Ezt még holnap el kell intéznem azzal együtt, hogy előbb szereznem kell egy munkáltatói igazolást. Csak elképzelem a szituációt: bemegyek a bérosztályra: "-tessék, behoztam végre a rózsaszín könyvemet, és légyszi írjátok már rá a munkáltatói igazolásomra, hogy heti 36 órát meghaladó munkaidőm van! Köszi, akkor most fel is mondanék, holnapután már nem jövök."
Azért is szeretnék dolgozni még szerdán, mert kell a folyamatos munkaviszony majd a GYED miatt, de főleg mert Gabi szabadságon lesz, és nem akarom Vivit egyedül hagyni. Aztán az aláírás után megyek nadrágot venni, mert az Elalnál az az egyenruha, és muszáj, megkérdeztem. (Amikor majd a tanfolyam elvégzése után (decemberben) a check in-ben is leszek, ott majd lehet rajtam szoknya (egyefene).) Ennek nem örülök, de mindegy. Kell fehér blúz is, meg fekete zakó. Fura lesz minden nap ugyanolyan ruhát felvenni. Mi lesz az egyéniségemmel? És a színeimmel? És egyáltalán... Amúgy biztos nagyon érdekes lesz, meg várom is, csak most azért elkezdtem izgulni. Meg ugye fel kell mondanom előbb, és még sose csináltam ilyet. Mégcsak nem is szakítottam soha (na jó, egy félszer még hetedikben).
Na, aztán a vásárlás után zenekar helyett az IKI-be (Izraeli Kultúrális Intézet) megyek egy előadásra, ahol lesznek páran a csoportomból is. Érdekesnek ígérkezik, csak sokkal jobban élvezném, ha nem pont szerdán lenne. Csütörtökön pedig reggel 6:30-ra megyek a reptérre, hogy megkezdjem az első munkanapomat az Elal biztonsági részlegénél (vagy hogy a fenébe hívják őket hivatalosan).
Ha akkorra még nem lesz meg a nadrágom, az nem tragédia, mert csak körülnézünk majd, de péntekre már kell. Szóval lehet, hogy a csütörtök délután is vásárlással telik majd... Viszont még múlt héten Valiékat hívtam szombat ebédre, szóval valami rendeset kell főznöm. És ma derült ki, hogy Pável (aki mindkét Tagliton, ahol voltam (mint résztvevő és mint madricha) ott volt, mint katona) M.o-n lesz a hétvégén. Úgyhogy meghívtam őt is péntek estére, meg az egész csoportot is (10 fős limittel). Még nem válaszoltak, és nem hiszem, hogy így az utolsó pillanatban sokan ráérnének, de meg van a lehetőség...
Így hirtelen ennyi. Ja, kihagytam a héberórát, amit kedden kell megtartanom, úgy, hogy még fogalmam sincs, mi legyen a tananyag...
Plusz kezd leesni, hogy soha többé (legközelebb nyugdíjas koromban) nem mehetek akkor és oda, amikor és ahova szeretnék. Például művésztelepre Tihanyba az osztályommal, akik nagyon hiányoznak, vagy Izraelbe Szukotra, mert Izrael is hiányzik, és még sose láttam Szukotkor. Meg Ági néniék is hiányoznak, akiket fel is kéne hívni, hogy nem megyünk. Szóval azt hiszem az már véglegesen és menthetetlenül a felnőttség kezdete, ami elől próbáltam menekülni, de úgy tűnik utolért...

Fujitsu שלום

Ma jottem ra, hogy az ujdonsult munkaelyemen megy a blogger. :) Csak nincsenek ekezetek. :(
Tudom, eleg regen irtam, csak eleg nehez beleszoknom a munkaba. Fura emberek telefonalnak, fura dolgokat mondanak, es sokat ordibalnak. Az mondjuk nem zavar annyira, ha oritanak velem, ha tudom, hogy nekem van igazam. Addig se hiv mas, akit nem ertek. :) Mert attol felek a legjobban, hogy nem ertem meg, hogy mit akar az illeto. Csomoan mar hulyenek neznek neha, annyit visszakerdezek. Mondjuk annyi kepzes utan, amit kaptam, nem varhato el, hogy jobban tudjam, csak ezt az ugyfelek nem tudjak. Meg azt sem, hogy nem Izraelben vagyunk. Es meg se lehet nekik mondani. De rengeteg uj szo van, amit mind egyszerre kell megtanulnom. Szeriaszam, garancia, adapter, akku, operacios rendszer stb. Meg magyarul sem ertek hozzajuk persze. Ezert kicsit stresszes ez az egesz. Multkor a fizikaorahoz hasonlitottam, amikor faraszt az egesz tema, de azert figyelni kell, mert nem lehet tudni, mikor felelek.

Multkor hivott valaki, 10 percig ordibalt, mert nincs faxunk, o meg nem tudja se lefenykepezni, se beszkennelni a szamlajat, hogy lassuk, hogy garancialis-e a gepe. De attol, hogy uvoltott, meg nem lett fax az idodaban. Meg azt is mondta, hogy elhozza szemelyesen, de ugye nem tudja, meg nem is ertette, hogy miert nem, mert ugye nem tudhatja, hogy itt vagyunk. Mar javasoltam neki mindent, baratokat, internetkavezot, de semmi nem volt jo. Aztan lecsapta.

Ez a faxmania is fura Izraelben, valahogy minden csak faxon mukodik, persze, hogy nem ertik meg, hogy hogy mukodet egy iroda fax nelkul.

Aztan volt ma egy neni, akinek az e-malcimet kerdeztem. Mondja: xxx@ aztan meg a szokasos. Mondom, ebbol sok lehet. Erre: hat a vege: בםצ . (Ezeknek a betuknek a helyen az angol billentyuzetben "com" van.)
Ennel mar majdnem nevettem. :) Szegeny neni...

Még még zene

 Mamitól a brácsám új húrokat, lélekállítást, lábreszelést és egyéb apróságokat kapott a szülinapomra. A hangszerész, akit Márta néni ajánlott a zenekarból egy kerteshát pincéjében dolgozik, és három kutya veszi körül. Kétszer voltunk nála, csütörtökön, amikor elvittük a brácsát, és pénteken, amikor elhoztuk. Amikor odaértünk érte, még nem volt teljesen készen, úgyhogy beszélgettünk sok dologról. Igazán kedves volt, így képzelek el egy olyan igazi mesterembert, aki érti a szakmáját. Szóba kerültek a kutyák, meséltünk Bogiról, ő is a sajátjairól. Meg szóba került a festészet, és így a tervezett tanárszakos szakdogatémám: a zene és a képzőművészet kapcsolata valahogy úgy megközelítve, hogy miért festenek a zenészek és miért zenélnek a festők. Sok érdekes dolgot vetett fel az egyházi zenétől kezdve a reneszánsz embereszményen át a hangszerészet művészet voltáig. Ott ültünk néhány órát, amíg ő állítgatta, reszelgette a hangszeremet, hogy igazán jól szóljon. És így is lett. :)
Most még több kedvem van gyakorolni és szépeket játszani, és egyre inkább szerelmes vagyok a brácsázásba.