Kulturálódás: múzeum vs Tesco

Tegnap nagy dolog történt velünk, melyet hosszú készülődés előzött meg. Elmentünk múzeumba! Mióta Dovi kint van, először voltam a Ludwigban. Ideje kicsit visszatérni a művészeti életbe. Ezt néztük meg először. A teremőrnéni rendes volt és beengedte Dovit, pedig csak 18 fölött lehetett bemenni. Egyébként elég jó a kiállítás. Kicsit vicces, hogy a terem egyik sarkába tettek egy museum shopot, mindenféle szokásos giccsekkel. Azért vettem egy mágnest, amin a Káposzta című kép van, mert olyan viccesnek gondoltam egy káposztáról készült képet kitenni a hűtőre, miközben az egy művészi alkotás. Egyébként először nem tudtam eldönteni, hogy a "Káposztát" vagy az "Epret" vegyem-e (a "Békákról" gyorsan lebeszéltem magam), de Dovi segített választani. Azt hiszem, mostantól ha nem tudok dönteni, mindig ehhez a megoldáshoz folyamodom. Aztán még megnéztük ezt is, de nem nagyon tudtam hova tenni. Gyakorlatilag nem voltak képek, csak térképek, egy birobidzsani csatornafedő és színes csíkok a falon, mindegyik alatt egy művész neve, képcím és színkódok. Most, hogy olvasom, ami a honlapon van, már több értelme van a dolognak. Csak nem tudom, hogy viszonyuljak az olyan művészethez, ami már annyira konceptuális, hogy már-már fölösleges megnézni hozzá a képet. Ott már nem volt időm elmélyülni a témában, mert Dovi éhes lett. Vicces volt, mert az egész épületben gyakorlatilag bárhol megszoptathattam volna, nem volt egy lélek sem, viszont nem volt hova leülni. Végül a koncertterem előtt találtunk egy kényelmes, párnázott padot, és nem is találkoztunk senkivel néhány karbantartó kinézetű emberen kívül.
Aztán elmentünk egy bababoltba, mert új babakocsit örököltünk, amihez nem volt napvédő. Csomót gondolkoztam rajta, hogy hogy fogom drótból meghajlítani, meg megvarrni, meg tudomisén, mire eszembe jutott a napernyő. Na, egy olyat vettünk. A kocsi egyébként sokkal jobb, mint a másik, könnyű, lehet irányítani (bár a boltban megtudtam, hogy igazából még sokkal jobb is lehetne ha forogna az első kereke), abból ítélve, hogy Dovi tök nyugodt volt benne, meg el is aludt egyedül, kényelmesebb is. Ezt a túrát nem tudtam volna végigcsinálni a hordozóval, benne egy 7,7 kilós gyerekkel.Aztán még elmentünk vásárolni is (a Tescoba), és csak annak a végén kéredzkedett fel. Előtte ott is evett, szintén nem volt ülőhely, így maradt a próbafülke melletti üres varróműhely. Csak aztán elaludt, és ahogy betettem a kocsiba, felébredt, mert hanyatt volt. Erre mondjuk számítottam, de nem tudtam az alvó gyerekkel a kezemben vízszintesre állítani a kocsi támláját. Viszont vettünk zsebes műanyag előkét, ami a bölcsiben is nagyon jó volt, csak ez még jobb, mert nem kötős, hanem tépőzáras. 
Még a bababoltban vettünk egy forgózenélőt, mert amit örököltünk, tönkrement. a többi játékot csak jól megnéztem, ami hasznos, majd megcsinálom. A forgózenélő tetszett neki:

És igen, már megint elfelejtettem, hogy nem lehet megfordítani a képet...

Hozzátáplálásunk eddigi története

Vasárnap volt a céldátum, lévén nyolcadika, amikor is a család legifjabb tagja betöltötte az ötödik hónapját. Mert ugye hathónapos korban illik megkezdeni a hozzátáplálást, de már annyira érdeklődött az illető, hogy be kellett adnom a derekam. Azért az öt hónapot meg akartam várni. Tehát vasárnap lett volna a nagy nap. De mivel akkor nem voltunk itthon, szombaton meg nem lehet fényképezni, a péntek meg csupa rohanás és már különben is ott volt a hűtőben a barack, így csütörtök lett belőle. Úgy 3-4 kanállal evett, aztán játszott. Ez pénteken megismétlődött, a maradékot eltettem szombatra, és majdnem elfogyott. Meg vasárnap egy másik barack. Hétfőn csak azért nem, mert már nem volt több barack itthon. Arról meggyőződtem, hogy nem kellett volna tovább várni, pont időben kezdtük a dolgot. Most az a kérdés, hogy meddig kell egyfélét adni, mikor lehet a következőt és hogy. Olvastam valahol olyat is, hogy valamennyi ideig (nem emlékszem, mennyi) csak egyfélét ajánlott adni, hogy ha allergiás a gyerek valamire, az könnyen kiderüljön. Azt hiszem az új gyümölcsöket először majd a barackkal együtt fogom adni neki, úgy talán nem fog annyira meglepődni.

Azért az elég vicces, hogy elveszi tőlem a kanalat és nem adja vissza. Meg az is, hogy néha pihenésképp szopja egy kicsit az ujját is.

 Láthatóan elégedett.

 Ennyi maradt:

Itt meg jóllakottan elmeséli, hogy hogy ízlett neki a reggeli.

Egyetlen szépséghibája van a dolognak, hogy Dovi fél a botmixer hangjától. Ez nem könnyíti meg az ételek elkészítését.

5 hónapos

Igazából csak két nap múlva lesz 5 hónapos, de talán még akkor is aktuális lesz ez a poszt.

Mostantól semmi sincs biztonságban:

Az okoskönyv szerint:

Az ötödik hónapban ezt kell tudnia a babának:

• stabilan tartani a fejét függőleges pozícióban
• hason fekvésből karral feltámasztani a törzsét
• egy mazsola méretű tárgyat figyelemmel követni
• örömében sikítani
• egy tárgyért nyúlni
• spontán mosolyogni
• visszamosolyogni, amikor mosolyognak rá
• megfogni az ujjacskái tövéhez vagy begyéhez érintett csörgőt
• ha ülő helyzetbe húzzák fejét testével egy vonalban tartani

Ezek mind mennek neki, kis ügyes.

Valószínűleg ezt is tudni fogja:

• átfordulni (egyik irányba)
• súlyt megtartani a lábán
• magán- és mássalhangzó-kombinációkat kiejteni
• cuppantani
• egy külső hang felé fordulni

Ezek is mind mennek. Az átfordulással még túl is teljesített: megy neki hátról hasra már két irányban, és néha sikerül hasról hátra is. Furcsa, hogy amikor először fordult hasra, azt nem kellett gyakorolnia. Egyszer sikerült neki, és onnantól tudta (jó, a sebesség azóta javult). De hiába volt már, hogy visszafelé is átfordult, az nem sikerül mindig. Sőt, a legtöbbször nem sikerül. Lehet, hogy csak véletlen a siker, és mindig újból rá kell jönnie?

A "Talán tudni fogja" és az "esetleg még ezt is tudja" listát nincs türelmem kimásolni, meg amúgy  sem sok mindent pipálhatunk ki egyelőre belőlük. De nem sok hiányzik pl a támasz nélküli üléshez, meg az önmagát felhúzáshoz sem. Úgy fel tud már állni, hogy az ölemben guggol, és fogom a kezét. A távolabbi tárgy eléréséért a videón küzd ("esetleg" kategória). Azt nem mondanám, hogy kifejezettem tiltakozik, ha elveszik a játékát, de mondjuk, hogy megdöbben. És állítólag egyszer mondta, hogy "mamamamam". Én csak olyanokat hallok, hogy "pfieű" meg "guááá".

Fogzás ügyben az egyetlen látható eredmény eddig a töménytelen nyál. Csöppek és buborékok formájában. Meg tócsákban is. És tényleg mindent a szájába vesz. Párszor már be is kellett kenni az ínyét, mert fájt neki (gondolom), aztán elhagytam valahol a kenőcsöt persze. Itthon van valahol, csak tudnám, hogy hol. Viszont Dovi nagyon nyűgös volt, úgyhogy vettem egy másikat. Még sokáig fog tartani ez a fogzás, nem félek, hogy ne fogyna el a másik is, ha meglesz.

A meleget tűrhetően bírjuk, naponta 3-4 fürdéssel fürdések közt a lehúzott redőnyű szobában szopizással majd az ölemben alvással egész elviselhető.

A rengeteg véleményt végigolvasva végül úgy döntöttem, hogy megkezdem a hozzátáplálását, mégpedig őszibarackkal. Láthatóan épp ideje volt. 

Itt meg szimplán csak aranyos, ahogy a felvédőjét vizsgálja. Érdemes volt megvarrnom.  (Régebben varrtam néhány falvédőt ismerős gyerekeknek, de annyira bonyolult és sok munka van vele, hogy azt hiszem a harmadik után azt mondtam, hogy legközelebb már csak a saját gyerekemnek varrok, úgyhogy  most nem volt más választásom)

Vajon

aki kis híján kiüti a poharat az anyja kezéből, az megérett a hozzátáplálásra?

Újabb szoptatós történetek

1. Mentünk Verőcére péntek délután. Ahogy az általában lenni szokott, Dovinak nem volt kedve autózni. Próbáltam szórakoztatni, vízzel itatni, énekelni, de semmi nem használt. Megállni már nem volt időnk, mert nem értünk volna oda szombatra, de még kb fél óra volt az útból. Hát átültem középre, kigombolkoztam, előredőltem és megszoptattam. El is aludt, mikor már épp úgy éreztem, hogy kitörik a derekam.
2. Ma Nózi jött, tudtam, hogy kb fél óra múlva ideér, de Dovi nem bírta tovább, úgyhogy leültünk enni. Természetesen hamarabb jött, hát felálltunk együtt, hogy beengedjük. Csak amikor már bent volt, csúszott ki a mellem Dovi szájából.
3. Elmentünk vásárolni, de amikor indultunk volna visszafelé, nagyon elkezdett esni. Mivel nem volt nálunk gumicsizma, csak két esernyő meg egy esőkabát, vártunk egy kicsit. De már mi is nagyon éhesek voltunk, meg Dovi is kezdett nyűgös lenni, hát elindultunk. Persze ahogy visszaraktam a hordozóba, kiderült, hogy most fog éhen (vagy szomjan) veszni, ha nem kap mostazonnalderögtön. Hát kapott, hogyne kapott volna. Ezúttal a másik oldalról a hordozóban. Már sokkal egyszerűbb volt, mint a múltkor. (Legközelebb azért arra figyelnem kell, hogy nem elég elbújni a kirakat és egy oszlop közé, arra is kell figyelni, hogy mi tükröződik a kirakatban, ugye.) De ez még semmi, elindultunk így haza. Kicsit lassabban ment, de legalább haladtunk. Viszont amikor úgy félúton voltunk, elkezdett szakadni az eső. Na, az vicces volt: én az úttest közepén (mert csak a feléig értünk át egy zöld alatt), a rámkötött gyereket szoptatom, rajtunk egy esőkabát, plusz a kezemben egy ernyő és jóformán semmit nem látok.
4. Amikor ma a vendégek elmentek én meg a nappaliban a kanapén szoptattam Dovit, már csak ráadásként átmentünk a másik szobába, a fotelba, mert ott volt a gép ott kényelmesebb.

Azt hiszem, ide jön az a mondat, hogy "Dear life, when I said "can my day get any worse" it was a rhetorical question not a challenge".

És íme a nagy mutatvány!

Ez a reggeli bemelegítés. Ennél gyorsabban is megy már. Aztán egy darabig emeli a fejét és büszke magára, aztán szól, hogy ennyi elég is volt a dicsőségből, most fordítsam vissza. Aztán ahogy visszafordítom, kezdjük elölről. Csak a dicsőséges pillanatok egyre rövidülnek. Kis ügyes.

Az okoskönyv szerint elég jól áll a fejlődésben. Azt nem tudtam elképzelni, hogy mi az, hogy súlyt megtart a lábán. Hogy ráteszek valamit, és elbírja? Aztán rájöttem, hogy a saját súlyáról van szó... Azt már rég elbírja.

Forgolódik

Reggel letettem Dovit hosszában, hanyatt az ágyra, úgy, hogy egy textilpelus is volt a keze ügyében. Aztán nagy nyöszörgést hallottam, és azt láttam, hogy keresztben fekszik, a hasán, a pelus meg a hátán.
Azóta még háromszor megismételte a mutatványt! Kis ügyes. A hasról hátrafordulástól sem áll messze, néha véletlenül sikerül is neki, de direkt még nem. Ez a hátról hasrafordulás viszont teljesen szándékos. Ha véletlenül nem sikerül neki, nyöszörög, hogy segítsek, aztán elégedetten emelgeti a fejét. Ilyen se volt eddig, csak fordítva: amikor a hasán volt nyöszörgött, hogy fordítsam meg.
Még szerencse, hogy nem tud arra ébredni, hogy véletlenül átfordult, mert alapból hason alszik.