Újabb szoptatós történetek

1. Mentünk Verőcére péntek délután. Ahogy az általában lenni szokott, Dovinak nem volt kedve autózni. Próbáltam szórakoztatni, vízzel itatni, énekelni, de semmi nem használt. Megállni már nem volt időnk, mert nem értünk volna oda szombatra, de még kb fél óra volt az útból. Hát átültem középre, kigombolkoztam, előredőltem és megszoptattam. El is aludt, mikor már épp úgy éreztem, hogy kitörik a derekam.
2. Ma Nózi jött, tudtam, hogy kb fél óra múlva ideér, de Dovi nem bírta tovább, úgyhogy leültünk enni. Természetesen hamarabb jött, hát felálltunk együtt, hogy beengedjük. Csak amikor már bent volt, csúszott ki a mellem Dovi szájából.
3. Elmentünk vásárolni, de amikor indultunk volna visszafelé, nagyon elkezdett esni. Mivel nem volt nálunk gumicsizma, csak két esernyő meg egy esőkabát, vártunk egy kicsit. De már mi is nagyon éhesek voltunk, meg Dovi is kezdett nyűgös lenni, hát elindultunk. Persze ahogy visszaraktam a hordozóba, kiderült, hogy most fog éhen (vagy szomjan) veszni, ha nem kap mostazonnalderögtön. Hát kapott, hogyne kapott volna. Ezúttal a másik oldalról a hordozóban. Már sokkal egyszerűbb volt, mint a múltkor. (Legközelebb azért arra figyelnem kell, hogy nem elég elbújni a kirakat és egy oszlop közé, arra is kell figyelni, hogy mi tükröződik a kirakatban, ugye.) De ez még semmi, elindultunk így haza. Kicsit lassabban ment, de legalább haladtunk. Viszont amikor úgy félúton voltunk, elkezdett szakadni az eső. Na, az vicces volt: én az úttest közepén (mert csak a feléig értünk át egy zöld alatt), a rámkötött gyereket szoptatom, rajtunk egy esőkabát, plusz a kezemben egy ernyő és jóformán semmit nem látok.
4. Amikor ma a vendégek elmentek én meg a nappaliban a kanapén szoptattam Dovit, már csak ráadásként átmentünk a másik szobába, a fotelba, mert ott volt a gép ott kényelmesebb.

Azt hiszem, ide jön az a mondat, hogy "Dear life, when I said "can my day get any worse" it was a rhetorical question not a challenge".