Áll a baba

Az van, hogy tudom, hogy nem szabad sürgetni meg siettetni a fejlődést, meg járatni a gyereket, de amikor egy hónapja azt látom, hogy már majdnem áll, akkor azért van bennem valami türelmetlenség.
De most rájöttem, hogy eddig csak fizikailag lett volna képes kapaszkodás nélkül állni, az agya pedig két napja érett meg rá. És olyan jó, hogy ez így történt, ilyen sorrendben, és amikor akarta csinálni, már tudta is (a kúszásnál szerintem fordítva volt, mérges is volt, hogy nem megy). Eddig is volt néha olyan, hogy véletlenül elengedte a kapaszkodót, és akkor valahogy megállt néhány másodpercig, aztán lehuppant, de nem vette észre az egészet. Tegnapelőtt vettem észre, hogy próbálkozik, és tegnap sikerült is neki néhány másodpercre megállni, aztán röhögött, büszke volt magára (hát még én őrá), és megpróbálta még sokszor. És sikerült is neki egyre hosszabb ideig. Hurrá!

Megértem

hogy pici Dovi most ha már egyszer itthon vagyok sokkal közelebb szeretne lenni hozzám, sokkal többet szopizni és ölben lenni, és azt is megértem, hogy nem érti, hogy mindezt miért nem lehet. Hogy itt vagyok, de mégsem annyira.
Emelnem ugye nem szabad ki tudja meddig, a szoptatáshoz feküdni meg nem nagyon tudok egy helyben annyi ideig, hogy el is aludjon (főleg, hogy legszívesebben el sem engedne végig, amit -mint mondtam- megértek). Néha a fotelben az ölemben alszik, az jó.
Nagyon rossz érzés, hogy igénye lenne rám, és nem adhatok neki (annyit, amennyi kell), és nagyon rossz, hogy nem tudom ellátni, és hogy amikor felkéredzkedik, azt kell neki mondanom, hogy nem tudom felvenni, és szólnom kell valakinek, hogy tegye meg helyettem. Néha arra gondolok, hogy a fenének kellett nekem ez a műtét, előtte nem fájt semmim, és gond nélkül cipeltem és hordoztam a kisbabámat, amennyit csak akartam. Meddig fog ez tartani?

De egyébként (fizikailag) jobban vagyok.

A műtét

Megvolt, vége, kész, megyek haza. Hat pici követ szedtek ki belőlem. Már csak Mamit várom, hogy ideérjen értem, és közben zsömlét eszem! A fiúk saját bevallásuk szerint jól bírták, végül két éjszakát voltak kettesben. Én nem nagyon aludtam ma éjjel, egyrészt mert valahogy a kulcscsontomnál fájt, azt mondták valami gázok miatt, amik az altatástól vannak. Az volt a fura, hogy csak fekve fájt, ülve nem. Másrészt éjjel hoztak egy lányt vakbélgyulladással, őt hozták, vitték, vizsgálták, műtötték, aztán többször hányt, én meg tartottam neki a tálat és hívtam a nővért. Aztán kettő körül mindketten elaludtunk. Most még az lesz nehéz pár hétig, hogy Dovival megértessem, hogy nem tudom őt emelgetni. Meg a közlekedés is kérdés, a mostani babakocsink irányítása szerintem nem kisebb megterhelés, mint a gyerekcipelés.

Elképesztő

Ma a buszmegállóban vártunk a 103-asra, amikor bejött a fedett részre három ember, az egyik cigarettával a kezében. Én pedig megkértem, hogy menjen arrébb. Konkrétan azt mondtam neki "megtennéd, hogy kimész innen a cigarettával?" Be kell vallanom, egy kis ingerültség volt a hangomban, mert ezt úgy gondolom, nem csak kérésre kéne teljesíteni. Mindenesetre az ember fogta magát és egy szó nélkül kiment. Erre a másik ember, úgy 30 körüli azt mondja: "te meg megtennéd, hogy nem teszed a hátadra a gyereket, mint egy hátizsákot?" Ennél kb. köpni-nyelni nem tudtam, az első szó, ami reflexből kijött a számon, az volt, hogy b*meg. Aztán kérdeztem, hogy mégis mi köze mindehhez, és milyen jogon támad le így az utcán. Az ő részéről ilyenek hangzottak el, hogy "Ezért tart ott a világ, ahol tart", "ez olyan alapvető dolog, mint hogy nem hugyozunk a konnektorba, nem szarunk a csapba, nem teszünk gyereket a hátunkra", meg "hogy én jobban féltem a táskámban lévő cuccokat (mert az az oldalamon van, és fogom), mint a gyereket". Én hülye meg próbáltam neki válaszolni (mert annyira ideges lettem, hogy nem tudtam csöndben maradni), és olyanokat mondtam, hogy a 9 kilós gyereket nem tudom előre venni (ez ugyanis jó megoldás lett volna a fiatalember szemében), és hogy szorosan rám van kötve, minden mozdulatát érzem stb. Erre ő, hogy persze, hogy érzem, hogy valami mozog a hátamon, de a hátizsákot is megkéselik a buszon. Meg még ilyeneket. És hogy mi a jó megoldás. Én meg mondtam, hogy szerintem meg nem az a jó megoldás, nekünk így jó, és milyen jogon támad le az utcán. Aztán amikor jött a busz, arrébb ment és szép napot kívánt. Basszus.

Utca

Épp a Hordozóházba mentem be, amikor egy néni leszólít:

-Azt hol vetted?!
-Mit, a gyereket a kabátot?
-Igen, ez milyen jó ötlet!
-Varrónő csinálta.
-Mert volt régen olyan hordóka, de az kényelmetlen volt (itt elég zagyva volt a dolog, nem pontosan emlékszem). És tudod miért jó? Mert a gyerek kevésbé fázik!
-Igen -mondom- azért van..

Hm.

Majdnem

Épp el akartam mesélni, hogy tegnap éjjel csak kétszer keltünk. Ma viszont 11-kor sikerült csak ágyba dugni a lurkót, azt sem könnyen. Teljesen felpörgött, a szopi nem is segített, csak Papa-féle ringatás és éneklés.

Szerencséje, hogy annyira cuki. Így még azt is értékeltem, amikor Kajla ketrecénél úgy dobolt, hogy a fél kezével ütötte a rácsot, és amikor épp emelte, akkor nem is támaszkodott. És ezt vagy 6-7 szer. Mindjárt elindul.

A mosipelus története

És ezt is megértük. Eszterke beszerzett néhány mosipelust. Sőt, a következő csomag is meg van rendelve.
Már szülés előtt is be-befurakodott az agyamba a gondolat, hogy ezt ki kéne próbálni, de aztán  mindig arra jutottam, hogy a fene fog még pelusokat is mosni. Aztán azóta is felmerült néha a dolog, de elvetettem. Azonban a múltkori betegség alatt az antibiotikumos hasmenéstől olyan piros lett Dovi popsija, hogy hozzáérni sem lehetett. És mivel azt olvastam, hogy a texilpelenkával ilyen nem fordul elő annyira, kínomban felnegyedeltem egyet és betettem az eldobhatóba, hogy ne azzal érintkezzen a bőre. Néhány nap alatt majdnem teljesen rendbe jött. Szóval meggyőzött, döntöttem. Akkor miért vártam mégis ennyi ideig a megrendeléssel? Hát azért, mert a régi tetrapelus-gumibugyi kombinációhoz képest most van kb százféle. All.In-One, zsebes, külső, belső, prefold, pop-in, snappy és hasonló szavak röpködtek a fejem fölött a témában. És egyik sem boltban kapható, csak netről, szóval még odamenni se lehet, hogy megnézzem a különbséget. Végül vettem egy próbacsomagot, amiben volt egy külső (arra való, hogy ne engedje át a nedvességet) és egy belső (ez meg felszívja) és egy kakifogó papír. A külső még rendben volt, de a belső ahelyett, hogy egy kis puha pelus lett volna, valami nagy és merev lepedő volt a közepén megvastagítva. Aztán kiderítettem, hogy ez a prefold (előre hajtott, ugye) nevű cucc. Hát nem ilyennek képzeltem. Elsőre inkább megnéztem néhány youtube videót, hogy hogy kel a hagyományosat hajtogatni, és azt próbáltam beletenni a külsőbe. Egész jó volt egyébként. Aztán a nap vége felé rávettem magam erre a prefoldra is, valahogy beletuszkoltam a külsőbe. Aztán este kimostam őket, és a nagy merev lepedő helyett kijött a gépből egy puha pelus, amit sokkal könnyebb volt hajtogatni. Hurrá! Aztán olvastam, hogy minél többször mossa az ember, annál jobban beszívja a nedvességet.
Egy nehézség van vele, hogy Dovi nem szeret lefektetve lenni a pelenkázón (meg máshol sem), úgyhogy elég nagy kihívás egy olyan pelust ráadni, ami ráadásul több részből áll. Végül kis erőszakoskodással (hozzá vagyunk szokva orrszívás és -csöppentés témában) és trükközéssel sikerült. Nem tudom, mi vezérelt, de felállítottam Dovit és nekitámasztottam a falnak, amíg igazgattam. És ott maradt! Megállt a fal mellett! És még élvezte is.

És hihetetlen, hogy ez a maci a fönti matricán mennyire közel van már az egyhez...