Még 49 nap

Pár napja mentem a buszon Steph-fel. A négyes ülés menetirány felé néző részén ültünk ketten, én kívül és velem szemben is valaki. A negyedik ülés üres volt. Egyszer csak felszállt egy ember és a következő beszélgetés zajlott le köztünk (héberül-ez fontos faktor):
Ember: Blablablamotyoásblablaleülniblalábam.
Eszteke: Kérdően nézés
Ember már nem emlékszem, milyen nonverbális eszközökkel tudomásomra hozta, hogy a helyemre pályázik.
Eszterke szólt Steph-nek, hogy üljön át a szemközti székre, mert nem tudtam olyan egyszerűen felállni ölemben a brácsával.
Erre Steph felállt és kiment a négyes területről.
Én is kénytelen voltam felállni, mert az ember kb lökdösött a botjával. De ő leült, mielőtt kimászhattam volna Steph után, úgyhogy bennragadtam.
Eszterke: De mit szeretne? Hova szeretne ülni? Van még más hely is.
Embe: De neki fáj a lába, nem tud bemászni.
Eszterke: Akkor meg lehet kérni esetleg.
Ember: dünnyögésdehátőmondtablabla
Eszterke: Akkor lehet lassabban is beszélni, mert lehet talán, hogy nem vagyok izaeli.
Ember: Az a te bajod, ha nem tudsz héberül.
Eszterke: Nem, az a te bajod, mert ha nem értem, nem tudom átadni a helyem.
Aztán ennyiben maradtunk, leültem az eredetileg üres helyre, az egész utastársaság nekem drukkolt közben.
Az ember aztán megszólított egy fiút. De ő is háromszor visszakérdezett.
Eszterke: dehát ők sem értik.
Bácsi mellettem: nevetés.
Két megálló múlva jön egy bácsi és azt motyogja az embernek, hogy le akar ülni. Erre körbemutat, hogy van még hely belül. Erre a bácsi a lábára mutogatva közli, hogy nem tud bemászni. Na ekkor mondtam azt, hogy én inkább felállok és elmegyek a busz hátuljába...