Akár örülhetnék is

hogy a gyermekem olyan ügyes és fejlett, hogy az orrszívó zsinórját meg tudja fogni és ki tudja rántani az orrából. Valahogy abban a pillanatban nem ez volt az első dolog, ami bevillant. Na jó, a második ez volt.
Mindenesetre össznépi náthában szenvedünk itthon, de már kifelé jövünk belőle szerencsére. Nincs láz, mindenki viszonylag jól van, csak az orrunk van tele. Ez különösen akkor vicces, ha -mint most az előbb- Dovi nyűgös, és csak énekléssel lehet megnyugtatni. Kívülről biztos jól hangzott az "Egy dabod bikor Bicibackódak sebbi dolga deb akadt - szörcsögéskísérettel" című duettünk. (Különösen az a rész vicces, hogy "Bicibackó bind bidded bedve szereti a béézet, és ez deb csak afféle szerégy vélebégy, hadeb határozottad állítob, hogy tégy, téégy tégy") Már biztos, hogy a gyermek elfogult irányomban, és nem a csodálatos énektehetségem miatt szereti hallgatni a dalokat, mert így is megnyugodott tőle.

Majdnem átfordulás majdnem egyedül

Vagyis mintha visszafelé egyedül fordult volna.

Hihetetlen, hogy ez a kis tökéletesség pont egy évvel ezelőtt mindössze két piros vonal volt.

Másnap

Végül egész sokat aludtunk. Én 1-tól 7-ig kisebb megszakításokkal. A többieket nem tudom, mert az egyetlen sötétben is normálisan látható digitális óra a sütőn van, azt pedig nem a hálószobában tartjuk. Bár néha praktikus lenne. Mindenesetre azzal nem volt gondunk, hogy Virágéknak visszaadtuk a kölcsön légzésfigyelőt, viszonylag jól hallottuk, hogy szörcsög lélegzik a gyermek.

Azért valamiben mégis hasonlít rám az a gyerek

A fülében, egyrészt. Másrészt abban, hogy folyton megfázik. Jó, tudom, két megfázást még nem lehet folytonnak nevezni, de ha ez a kettő az ember összesen három és fél hónapos életében történik, az lássuk be, kicsit sok. A délutánt háromféle pozícióban töltötte: a kezemben sírás, szopizás és rajtam alvás. Ja, és hanyatt fekve, mikor a két kúp valamelyikét nyomtam bele éppen. Egy ponton úgy nézett ki, hogy ha a hűtőben lévő kaják nem főzik meg magukat, akkor nyers halat fogunk enni egész Sávuotkor (vagyis szombaton, vasárnap és hétfőn) vajas bárchesszel és maximum nyers krumplival. Aztán 7 körül elaludt a fekve evés után, úgyhogy fel tudtam kelni mellőle, és néhány dolgot megcsináltam 9-ig, amikor is felébredt. (Itt kell megjegyezni, hogy már néha nem kell hasra fordítani, hanyatt fekve is tud aludni.) Azóta kétszer szívtuk az orrát, nem sok hatással, mert újra bedugul két perc alatt, kapott a múltkori orrcseppből, Másik épp az infralámpát szereli, mert még drága jó édesapám szerelésének a nyomait őrzi, és mint ilyen, nagyjából életveszélyes. Azt most nem feszegetem, hogy házasságunk eddigi négy és fél évében, amikor csak én használtam a lámpát úgy nagyjából kéthavonta, miért nem jutott eszébe egyszer sem, hogy megszerelje. A kis Darth Vader pedig egyelőre nyugodtan hintázik és a fura elefántjával (Másik szerint orrszarvú, de erről majd máskor) dumál. Én ringatom. Szóval teljes családi idill. Amúgy nagyon vicces, ahelyett, hogy a száját jobb híján levegővételre használná, inkább jól betömi a kezével.
Most fél 11. 6-7-ig aludt. Valószínűleg az éjszaka további része is hasonlóan idillikusan fog telni. Gyermek önfeledten játszik, apuka a gép előtt a maradék munkát csinálja, anyuka a üveges szemmel kíséri figyelemmel a gyermek legújabb mutatványait, a két utóbbi feje egyre jobban kókadozik, az előbbinek pedig esze ágában sincs elfáradni, elvégre végre jól van, nem lázas. Csak szörcsög, mint tudjuk. Ennek örülünk is. Még mindig inkább a fejlógatós bámulás a játszó gyerek mellett, mint a lázasan üvöltő gyerek hurcolása a lakásban, és eredménytelen vigasztalása.

(Egyébként szerintem engem szívat azzal, hogy mikor olyan ünnep lenne, hogy ki tudok lépni vele a lakásból, akkor fogja magát, és megbetegszik. Na jó, a múltkori nem teljesen az ő hibája volt, akkor oltást kapott. Azért az egész éjjeles tikvás tanulásnak nagyjából búcsút mondhatunk. Mi ketten legalábbis. Másikat azért elengedjük, hogy okosodjon. Aztán ha hazaért a reggel 4-es minjenből, és aludt is, jól kifaggatjuk, hogy miket tudott meg. Mi meg megyünk délelőtt a bétsálomba palacsintázni...)

Térdkattogás, csípőultrahang

A gyerekorvos észrevette, hogy Dovinak kattog a térde. Ezt beírta a kötelező csípővizsgálatra szóló beutalóra. Onnan elküldtek csípőultrahangra is, a térdkattogás miatt. Igen, szerintem is marha logikus. Bár szerintük ez nem baj, azért menjünk. Illetve nem is biztos, hogy ezért küldtek el, csak sejtem, mert ahogy mondta a nő, hogy menjünk, nekem úgy tűnt, ezt mindenkinek kell. Később kiderült, hogy nem. Bár ott kezdhettem volna gyanakodni, amikor mondta, hogy a leleten van a telefonszám, ahol időpontot lehet kérni, itthon meg kiderült, hogy visszatelefonáltam oda, ahonnan eljöttünk. Nem baj. Felhívtam, de csak küldözgettek, meg kapcsolgattak ide-oda, semmi eredménnyel. Végül vissza kellett menni, és ott kérni időpontot az uh-ra, és vissza az ortopédiára. Még csak véletlenül sem egy napra természetesen.
Ma sikerült elmennünk végre, egész fájdalommentes volt. Az orvos megnézte Dovi mindkét csípőjét, mondta, hogy minden rendben. Mondom neki, azért küldtek ide, mert kattog a térde. Így. Meg is mutattam, azt hiszem, oda is tettem a kezét, hogy érezze. Majd megfogta a gyereket, megtekergette a lábát, és közölte, hogy a csípője rendben van. Még mielőtt kinyithattam volna a szám, hogy "és a térde?", már ki is viharzott a szobából, csak az asszisztense maradt. Azt hiszem, nem megyünk vissza holnap az ortopédiára.

Ezek után még szereztem kismamabérletet, ahol a nő a pénztárban azon volt fennakadva, hogy a tgyás papíromon nincs rajta a gyerek neve. Akkor ő honnan tudja, hogy nekem milyen jogcímen jár a kedvezmény? Kérdezem, nem mindegy, hogy hívják a gyereket? Az enyém lesz a bérlet, nem az övé. Dehát nekem mindegy, minden létező iratot odaadtam neki (lakcímkártya, tb kártya, az én jogosítványom (a személyimet itthon hagytam)), ezekből ő vagy 15 perc alatt összehozott egy bérletigazolványt, annak ellenére, hogy az oepes levél szerint, amit vittem igazolásnak, csak júni 25-ig jár nekem a tgyás. Szerencsére azt valahogy lekezelte, hogy utána gyedet kapok, arról meg majd hozok új papírt. Megígértem neki, hogy azon rajta lesz a gyerek neve.

Új teknősös hordozó

Én csináltam, ő hagyta. Mindkettőnkre büszke vagyok. Meg Másikra is, aki elviselte az ezzel járó kuplerájt.

Új evési szokások

*

Az evés közben folytonos nézelődés most a következő vicces közjátékkal egészült ki: elenged, rámnéz, elmosolyodik, majd visszafordul a kajához. Nem tudom, ez mi célt szolgál, lehet, hogy ellenőrzi, hogy nem mentem-e el. Vagy hogy nem írok-e blogot miközben ő eszik. Amúgy de. Mintha annyira el tudnék szökni...
A másik pedig, hogy dagaszt, mint egy kismacska. Nagyon aranyos vele, csak az elég érdekes, mikor a nagy buzgalomban kitolja a szájából a mellem.

*A kép illusztráció

Aki ért a nők nyelvén

Én: Annyit poénkodtál a bociságommal (a tej miatt), hogy már tényleg úgy is nézek ki, mint egy boci.
Másik: Miért, eddig úgy néztél ki, mint egy bálna.

Kösz, igen. A boci tulajdonképpen még mindig kisebb, szóval ezt vehetjük bóknak. (Mentségére legyen mondva, a bálnát én mondogattam magamra terhesen.)

A lila

Az úgy volt ezer négy és fél évvel ezelőtt, hogy az esküvői készülődések egy időben zajlottak a lakás magunkra igazításával (meglepő módon). De kissé elcsúsztunk a dolgokkal (szintén meglepő), és akkorra is maradtak elintéznivalók, amikor már az esküvő előtti egy hetet töltöttük egymástól teljesen külön. Mert hogy ezt így szokás. Az ugyan nem szokás, hogy az ifjú pár nem is telefonál egymással, de mi ezt is magunkra vettük, merthogy ingyen beszéltünk egymással, és egész nap a telefonon lógtunk volna. Akkor mi értelme is van az egésznek? Mint kiderült, ez nem volt teljesen hülye ötlet. Szóval maradt néhány elintéznivaló. Például rájöttünk, hogy nincs fotós az esküvőre. De honnan szerezzünk fotóst 5 nappal az esemény előtt, lehetőleg minél olcsóbban? Amikor ebben a témában egyeztettünk, épp az igazítandó lakásban tartózkodtunk szócsövemmel és hűséges kísérőmmel, a húgommal. Így ő beszélt Másikkal. Szerencsére. A sokadik kör telefon, árajánlat, jó-lenne-de-nem-érek-rá után a következő (vagy legalábbis ehhez hasonló) beszélgetés zajlott le.

Másik: Akkor most mi legyen?
Én Nórinak: Nem tudom, fogalmam sincs, különben is elegem van, oldja meg!
Nóri Másiknak: Eszter azt kéri, hogy légy szíves próbálj meg valamit kitalálni, neki nem jut eszébe semmi.

Ezzel a családi béke első körben megóvódott. Csakhogy az utolsó hét feladatai közé tartozott például a hálószoba kifestése (mert azt beláttuk, hogy azt is kitapétázni nem leszünk képesek). Azt nem vetem Másik szemére, hogy a színek kiválasztása az én feladatom volt, elvégre festő volnék, vagy mi. Ő csak annyit mondott, hogy ne legyen lila. Kitalálhatjátok, lila lett. Szintén telefonos közvetítés útján értekeztünk, én a boltban, kezemben a színminták, úgy próbáltam neki elmagyarázni, hogy az a szoba sötét, szóval világos szín kell, de nem nagyon tört, mert az is sötétít. Nem is nagyon sárga, mert az nem illik a hálószobába. Világoszöld pedig a kórházakban van, a kék meg hideg, és amúgy is folyton fázunk. Nekem meg minden vágyam, hogy két különböző szín képviselje magát a falunkon, szóval igazán nem marad más lehetőség, mint a világos lila-halványsárga párosítás. Nem volt mit tennie. Azért én izgultam, hogy tetszeni fog-e neki. Állítása szerint igen, de ezt a történetet azóta mindenkinek el kell mesélni.

Namármost. néhány hete jöttek az (ikszedik csapat) ablakosok. A hálóban is kicserélték az ablakot, szétverték a falat, úgyhogy le kell festeni. Újra kellett venni a lila festékből, mert az előző maradéka (érdekes) megromlott. Nagy nehezen kinyomoztuk, hogy honnan volt a festék, szegény Mamit kértem meg, hogy menjen el, mert én nem tudtam hazahozni, Másik meg nem ért rá semmikor sem. (végül az ablakosok nem jöttek aznap, de ez egy másik történet) Szerencsére nem kellett nagy adagot venni. A színt azon kívül, hogy szép világos lila, onnan tudtuk, hogy az előző doboz (még jó, hogy megvolt) tetejére volt írva egy hosszú kódszám. Mami ezt megmutatta a boltban a népeknek, akik rögtön tudták, miről van szó, és nekiálltak keverni.
Erre a dobozra viszont a hosszú kód mellé a szín nevét is felírták: Violet surprise...

Altatás

A család férfitagjai ma egész nap nyűgösek az idióta időjárás miatt (ma 30 fok, holnap 15 és szél). Ezt a Kisebbik nemalvással és kézbekívánkozással jelzi, a Nagyobbik nemalvással, úgy-csinálok-mintha-aludnékkal, és időről időre egy hangos "nyaff"-fal, meg az igény bejelentésével, miszerint ha végeztem a Kisebbikkel, őt is vigasztaljam és altassam el. Mivel Kisebbik tegnap kivételesen sokat aludt napközben, én végre tudtam főzni, de ez most nem tartozik ide, reggel ötkor úgy gondolta, hogy neki ennyi elég is volt az éjszakából. Kb két percig próbáltam visszaaltatni, aztán úgy döntöttem, nem strapálom magam, elég megerőltető a játszószőnyeg mellett ücsörögni, nem kell még fel-alá járkálni egy majd' hatkilós kölökkel a kezemben. (Itt megjegyzem, a védőnő szerint féléves korra kell megdupláznia a súlyát. Hát, jól halad.) Szóval miután 4-től 5-ig szoptattam, 5-től 6-ig játszottam, 6-tól 7-ig megint szoptattam, végül 7-től 8-ig rábíztam az Egyiket a  Másikra. Nyolcig bírták egymást szórakoztatni, onnantól én kellettem Mindkettőnek.
Ez a forgatókönyv nagyjából megismétlődött délután is, úgy, hogy előtte délelőtt fél órát aludtam a fotelben szoptatás közben. (Amikor megjöttek a vendégek, úgy kellett magamra rántanom a melltartót, olyan sokáig evett a Kisebbik.) Nagyjából egy órára bíztam őket Egymásra. Aludni persze már nem tudtam, ezért az ágyról irányítottam a történéseket.
Másik (sétál, kezében Egyik): Most mit csinál?
Én: Néz.
Másik: Hogyan?
Én: Hát ahogy szokott. Fásultan.
Másik: Én is...
Én: Szegények.
...1 perc elteltével?
Másik: És most?
Én: Most is.
Másik: És most mit csináljak?
Én: Járkálj. És énekelj is.
Másik: Azt neeeem.
Én: Jó, akkor csak járkálj vele mondjuk fél órát, aztán átveszem.
Másik. Mennyi idő alatt teszek meg egy kört?
Én: Nem mondod, hogy ki akarod számolni, hány kört kell menned!
... kis iső elteltével
Másik: Százat.
...5 perc elteltével
Én: Csukva van a szeme.
Másik: Tudom, öt kör óta csukva van, Még mennyit menjek?
Én: Mondjuk hatot.
A hatodik kör végén láttam, hogy furcsán eltorzul az arca. Majd mégjobban. Ekkor rájöttem. Tüsszentenie kell!
Én: Meg ne próbáld!!!
Másik (Már nem tüsszent. Röhög. Rázkódik bele az alvó gyerek.)
Végül sikeresen letettük. Ez volt este 8-kor. Most 11 van. Még mindig alszik. Reggel 5-kor találkozunk!

Imádom

amikor evés közben egyszer csak észrevesz valami iszonyú fontos néznivalót tőlem jobbra. Pontosan olyan távolságban, hogy a fejét nagyjából 45 fokban kell elfordítania, hogy jól lássa. Ezt kétféleképpen tudja kivitelezni:

1. Abbahagyja az evést, de nem nyitja ki a száját. Ezt el lehet képzelni, nincs éppen kényeztető hatással a gyermek étkeztetéséért felelős szervemre.
2. Annyira érdekes a néznivaló, hogy engem el is enged. A szájával. Hogy aztán a kezével kaphasson belém.

Vicces.

Az új védőnő

Védőnő: Sokat van hason (Dovi)?

Eszterke: Igen, elég sokat....(szünet, gondolkozás, majd félénk vallomás következik, felkészülve a szidásra)...tulajdonképpen csak hason szeret aludni.

Védőnő: Hát az nagyszerű, én mindenkinek ezt mondom, az én lányom is hason alszik háromhetes korától. 

Eszterke: (Huhh)

Egyébként is minden szuper és jajdejó, amit csinálok. Különösen Dovi szuper és jajdejó, ja meg jajdearanyos is főleg. Azt hiszem, jóban leszünk.

A helyezkedés

Dr. Jack Seward: Csak azt nem értem, hogyha ő csurom vér, magán miért nincs egy csepp sem?

Dr. Abraham Van Helsing: Aki már annyi cövekelésen vett részt, tudja hova kell állnia... Látja az életben mindenütt csak a helyezkedés, csak az fontos, a helyezkedés...

(Drakula halott és élvezi)

Mindez nálunk:

3 hónapos

Mindig elhatározom az ilyen kerek időpontoknál, hogy írok valami jó, frappáns összefoglalót, aztán a fele se jut eszembe annak, amit össze akarok foglalni.

Már ilyen nagy! Majdnem hat kiló, holnaptól csak hármas pelust hord, a 62-es ruhák még jók rá, de a rugdalózók lábrésze már elég szűkösen. Látom, ahogy 16 éves korában majd külön kell csináltatni a 45-ös cipőket neki.

Nő a foga, úgyhogy nyáladzik (Másik szerint veszettség ellen is be kellett volna oltani), és a szájába tömi az öklét. Egyelőre csak néha nyűgös vagy fáj neki.

Úgy tűnik, rájött, hogy ez az ő keze. Szereti bámulni. Néha fogni is sikerül neki, például az apja kezét.

Vagy a telefont:

Máskor meg repülő szuperhőst játszik. Így:

És így mosolyog:

Ezen kívül tud már nevetni is, nem csak mosolyog, hangok is jönnek ki a torkán. A megfordulást a múltkori véletlen óta nem produkálta, viszont a mászás kezd nagyon jól menni neki. Bár mondtam neki, hogy szerintem könnyebb lenne, ha legalább egy kicsit felemelné a fejét, esetleg a kezeit is bevonná a munkába, dehát hiába beszélek én... Múltkor feltettem a kanapéra, én meg vele szemben leültem a földre. Ha nem kapom el, simán az ölembe bukfencezik. Tegnap meg letettem aludni a mi ágyunkra, úgy, hogy még bőven hagytam helyet a széléig. Meg hát úgyis sírva ébred. Másik arra ment be, hogy szép csöndben nyöszörögve már majdnem a szélén volt. Mostantól fejjel befelé teszem le.
Tegnap este meg, mikor a kanapén ültünk, én hátradőlve, ő a hasamnak támasztva, egyszer csak felült. Nem kellett sokat húznia magát, de mégiscsak.
Egyébként nagyon kis édes, határozottan lehet vele kommunikálni, lehet tudni, hogy mit szeret, és mit nem, egyre jobban megismerjük egymást. Kész kis emberke.

Elkezdtünk tornázni is. Járunk minden héten, de ezen kívül itthon is kifejlesztettünk közös gyakorlatokat. Az a jó bennük, hogy muszáj mosolyogva csinálnom, különben sokkal hamarabb megunja. Ő rakta rám a plusz kilóimat (nem, még csak véletlenül sem az a sok süti meg csoki, amit terhesen megettem), igazán közreműködhetne az eltüntetésükben.

Hintaszék

A jófogásponthun találtunk egy szuper kis hintaszéket, ami hivatalosan rezgő pihenőszék névre hallgat. Ez azért jó, mert egyrészt szerintem Dovi unja, hogy folyton fekszik, mert ha a hátán van, csak a plafont látja, meg a belógó játékokat, a hasán meg még annyit se. Másrészt így oda viszem, ahova akarom, nem kell a szobában hagynom, ha épp főzök. És még rezeg és hintázik is.
Viszont két hirdetést is találtunk ugyanolyan székre. Ugyanazzal a fotóval. Fura. Megkérdeztük az egyiket (akinek a képén valahogy két vízjel volt látható), hogy az ő székükről készült-e a fotó, vagy egy hasonlóról. Írta, hogy igen. A másikuk meg azt írta, hogy az márpedig az ő nappalijuk. Bár a fotólopkodós olcsóbb volt, féltünk, hogy más hiba is lesz a dologban, úgyhogy a drágábbat vettük. Az első egyébként halálra sértődött, hogy elküldtem neki a másik hirdetést, majd küldött egy képet az unokájáról a székben ülve, hogy bizonyítsa, hogy az övé, de különben is, már egy barátnője lefoglalózta, szóval menjünk a francba... Na mindegy, a lényeg, hogy van jó kis székünk, ma egész nap abban ücsörgött a Kismedve, én meg a konyhát pucoltam, most szép tiszta.
De előtte még voltunk Nagymama-látogatóba, ahol a kutyák most először látták Őmedveségét. Elég viccesen reagáltak, nem nagyon tudtak mit kezdeni vele. Aztán mikor már épp megszokták, elkezdett hangokat kiadni...

Egyébként ezt a gyönyörűséget kaptam anyák napjára:

A fiúk hosszas és titkos tevékenysége előzte meg a dolgot, mindenféle gyanús jel kíséretében, úgy mint kicsi kék kezek és beáztatott ruhák a konyhában.

Ezt meg Dovi kapta Szőkééktől:

Rá van írva, hogy fejleszti a kommunikációs készséget. Majd most kiderül. Mindenesetre ez az első olyan játéka, ami elég vékony ahhoz, hogy meg tudja fogni. Köszönjük!

Az úgy volt

hogy amikor pénteken leragasztottam a hűtőben a lámpát, már furcsa volt, hogy alapból sincs felkapcsolva. De ezt az amúgy is villogó lámpa szeszélyének tudtam be. Ettől függetlenül egész sábeszkor próbáltunk rájönni, hogy minek van olyan iszonyú szaga a odabent. Másik vasárnap reggel fedezte fel, hogy ki van kapcsolva az egész hűtő, a mélyhűtővel együtt természetesen. Most kárba veszett a sok finom lefagyasztott tartalék tej, amit újra kéne termelnem, de nem fogok. Ezen a ponton már kevésbe csodálkoztunk, hogy miért volt olyan furcsa íze a kedves vendégeinknek adott avokádós-túrós tésztának... (Úgy örültem, hogy most az egyszer nem kőkemény az avokádó a boltban.)
az eseményreeddig semmilyen magyarázatot nem találtunk, a biztosíték nem volt lecsapódva, ha áramszünet lett volna, utána vissza kellett volna kapcsolnia. Rejtély... Miképpen az is, hogy egy napon keresztül hogy nem vettük észre, hogy nem világít a három zöld led a hűtő tetején.

Egyébként ezeket a szépeket kaptuk: