Újabb szoptatós történetek

1. Mentünk Verőcére péntek délután. Ahogy az általában lenni szokott, Dovinak nem volt kedve autózni. Próbáltam szórakoztatni, vízzel itatni, énekelni, de semmi nem használt. Megállni már nem volt időnk, mert nem értünk volna oda szombatra, de még kb fél óra volt az útból. Hát átültem középre, kigombolkoztam, előredőltem és megszoptattam. El is aludt, mikor már épp úgy éreztem, hogy kitörik a derekam.
2. Ma Nózi jött, tudtam, hogy kb fél óra múlva ideér, de Dovi nem bírta tovább, úgyhogy leültünk enni. Természetesen hamarabb jött, hát felálltunk együtt, hogy beengedjük. Csak amikor már bent volt, csúszott ki a mellem Dovi szájából.
3. Elmentünk vásárolni, de amikor indultunk volna visszafelé, nagyon elkezdett esni. Mivel nem volt nálunk gumicsizma, csak két esernyő meg egy esőkabát, vártunk egy kicsit. De már mi is nagyon éhesek voltunk, meg Dovi is kezdett nyűgös lenni, hát elindultunk. Persze ahogy visszaraktam a hordozóba, kiderült, hogy most fog éhen (vagy szomjan) veszni, ha nem kap mostazonnalderögtön. Hát kapott, hogyne kapott volna. Ezúttal a másik oldalról a hordozóban. Már sokkal egyszerűbb volt, mint a múltkor. (Legközelebb azért arra figyelnem kell, hogy nem elég elbújni a kirakat és egy oszlop közé, arra is kell figyelni, hogy mi tükröződik a kirakatban, ugye.) De ez még semmi, elindultunk így haza. Kicsit lassabban ment, de legalább haladtunk. Viszont amikor úgy félúton voltunk, elkezdett szakadni az eső. Na, az vicces volt: én az úttest közepén (mert csak a feléig értünk át egy zöld alatt), a rámkötött gyereket szoptatom, rajtunk egy esőkabát, plusz a kezemben egy ernyő és jóformán semmit nem látok.
4. Amikor ma a vendégek elmentek én meg a nappaliban a kanapén szoptattam Dovit, már csak ráadásként átmentünk a másik szobába, a fotelba, mert ott volt a gép ott kényelmesebb.

Azt hiszem, ide jön az a mondat, hogy "Dear life, when I said "can my day get any worse" it was a rhetorical question not a challenge".

És íme a nagy mutatvány!

Ez a reggeli bemelegítés. Ennél gyorsabban is megy már. Aztán egy darabig emeli a fejét és büszke magára, aztán szól, hogy ennyi elég is volt a dicsőségből, most fordítsam vissza. Aztán ahogy visszafordítom, kezdjük elölről. Csak a dicsőséges pillanatok egyre rövidülnek. Kis ügyes.

Az okoskönyv szerint elég jól áll a fejlődésben. Azt nem tudtam elképzelni, hogy mi az, hogy súlyt megtart a lábán. Hogy ráteszek valamit, és elbírja? Aztán rájöttem, hogy a saját súlyáról van szó... Azt már rég elbírja.

Forgolódik

Reggel letettem Dovit hosszában, hanyatt az ágyra, úgy, hogy egy textilpelus is volt a keze ügyében. Aztán nagy nyöszörgést hallottam, és azt láttam, hogy keresztben fekszik, a hasán, a pelus meg a hátán.
Azóta még háromszor megismételte a mutatványt! Kis ügyes. A hasról hátrafordulástól sem áll messze, néha véletlenül sikerül is neki, de direkt még nem. Ez a hátról hasrafordulás viszont teljesen szándékos. Ha véletlenül nem sikerül neki, nyöszörög, hogy segítsek, aztán elégedetten emelgeti a fejét. Ilyen se volt eddig, csak fordítva: amikor a hasán volt nyöszörgött, hogy fordítsam meg.
Még szerencse, hogy nem tud arra ébredni, hogy véletlenül átfordult, mert alapból hason alszik.

A laza anyuka, aki lenni akartam

Ezt a plecsnit kaptam magamtól. Kijelenthetem, hogy elértem, amit akartam a szoptatás terén. Még egyetlen hiányosságom volt az utóbbi hetekben, mégpedig a hordozóban szoptatás. Néztem róla számtalan videót a youtube-on (igen, ilyen is van), gondolkoztam, próbálkoztam, de sehogy se sikerült kitalálnom, részben anatómiai okok miatt. (Értsd: nehezemre esett az "ereszd le a gyereket a hordozóban, amíg kényelmesen hozzáfér a melledhez" utasítás követése. Ha addig eresztettem volna, kiesik a hordozóból hátrafelé a lábam között.) De múlt héten egyik nap alvás és evés után elmentünk vásárolni. Babakocsival, hogy tudjam hozni a cuccokat. Aztán Dovi egyre nyűgösebb lett. Egy darabig próbáltam nyugtatni, énekelni (itt jöttem rá, hogy majdhogynem egyik dalunk sem utcaképes, a jelen politikai körülmények között, ugyanis mindegyik vagy héberül van, vagy enyhén mozgalmi jelleggel bír). Aztán már ez se segített, úgyhogy feladtam, hogy le tudok majd hajolni az alsó polcokhoz,  és betettem Dovit a hordozóba. De ez se volt jó neki. Rá kellett jönnöm, hogy hiába evett indulás előtt, ez a  gyerek bizony éhes. És torkaszakadtából kiabál. Nem volt mit tennem. Mondtam Dovinak, hogy nem ehet a Spar közepén, legalább várja meg, míg kiérünk a szélére. Hirtelen nem volt időm sokáig gondolkozni, a kábeleknél lyukadtunk ki. Gondoltam, aki ilyet akar venni, csak nem a Sparban fogja. Aztán ahogy meglazítottam a köteleket, és elkezdtem a műveletet (mármint a felcsatlakoztatást), megjelent valaki a hátam mögött, és valahogy nagyon érdekelte, hogy mit csinálok, nem győztem elfordulni. Aztán amikor már fenn volt a gyermek, akkor könnyebb lett, de ebben a mei tai-ban nem nagyon lehet betakarózni. Ezen még fejlesztenem kell, mert így nem tudtam közben vásárolni, hanem meg kellett várnom, mire befejezi. Jaj, miért is nem valami érdekesebb területet választottam? Kábelek... Pff... Persze mire befejeztük, már vagy hárman-négyen érdeklődtek a kábelek (!) után, úgyhogy ahhoz is kellett a helyezkedés, hogy leszedjem Őmedveségét. De hát tudjuk, hogy az életben csak az a fontos, nem árt, ha korán megtanulja az a gyerek.

u.i.: ja, még a menet közben kézben tartva szoptatás hiányzik a listámról. Illetve egyszer-kétszer már volt olyan, de csak pár lépést tettünk meg így. Mindegy, azért már úgyis csak egy pluszjel fog járni külön.

Ez már aztán tényleg túlzás

Ma kifakadt a lábujjam, és folyt belőle a genny. Igen, az, amivel annyit szenvedtem, és fél éve sikerült meggyógyítani a bőrgyógyásznak. Jelen esetben a másik oldalról van szó főleg, az egyikről csak kicsit, épp kezdtem gondolkozni, hogy ha néhány hét múlva nem nő ki rendesen a levágott rész, és múlik el a pirosság, akkor megmutatom megint. Erre a másik oldalról minden előzetes bejelentés nélkül elkezd folyni a genny. Ez nem igazság, de most már tényleg!

Még szerencse, hogy most nem kell mindenféle sebészekkel meg pedikűrösökkel próbálkoznom, megyek rögtön a bőrgyógyászhoz. Előre várom, élvezet lesz Dovival elmetrózni a Honvéd Kórházig. (Itt egy újabb babakocsi-hordozó probléma: babakocsival nem lehet metrózni (nem is szabad), hordozóval nem tudom hova letenni Dovit amíg vizsgálnak.)

Eszterke intézkedik

Az úgy volt, hogy kezdek rájönni, hogy mégsem akkora hülyeség a babakocsi. Illetve ezt eddig is tudtam, arra kezdek rájönni, hogy mi is tudnánk használni. Tegnap valaki kérdezte, hogy miért szeretem annyira a hordozót, és kb a második mondatban  már azt taglalta, hogy mi minden lelki nyomorom van, hogy nem használok babakocsit. Illetve ő valószínűleg nem gondolta elítélendőnek, hogy nem bírok elszakadni a gyerekemtől még ilyen távolságra sem, és nem bírom a leválást stb. Csak manapság olyan pejoratívan hangzik, ha valakinek szüksége van valamire, és ezt el is ismeri. Mindenesetre nekünk -mindkettőnknek- jól esett/esik ez az átmenet a teljes szimbiózis és a külön élet között. Arról nem is beszélve, hogy mennyivel könnyebb a hordozóval felszállni a buszra.
Viszont Dovi egyre nagyobb. Ez azt jelenti, hogy egyre kisebb távon bírja a súlyát a vállam, de azt is, hogy egyre messzebbre lát, egyre jobban le lehet kötni beszéddel, énekléssel, játékokkal. Vagyis ha a babakocsiban ül, akkor is tudja, hogy ott vagyok.
Szóval nem mondom, hogy teljes mértékben áttérünk, de van, amikor jól jön. Meg ha még ennél is nagyobb lesz, akkor már rendesen lehet majd háton hordozni. Mert most fel tudom tenni, el is alszik, meg nekem is kényelmesebb, de ha valami baja van, nem tudok csinálni vele semmit. Majd ha jobban tudok vele beszélni, meg az utca közepén is le tudom szedni a hátamról, nem csak az ágy fölött, akkor majd ezzel is kiegészül a repertoár.
Tehát elhatároztam, hogy leporolom a kölcsön babakocsit, és használatba vesszük. Csakhogy két kereke lejár, és jelenleg úgy kétlépésenként kell visszarugdosni őket a helyükre. Így elég fárasztó haladni, bár tagadhatatlanul kihívásokkal teli. Még múltkor bementem a bicikliszervizbe, becsületükre váljék, próbálkoztak, de nem sikerült megoldaniuk a problémát. Valami rugós fém izé hiányzik. Aztán ma mikor máskor - merthogy holnapra nagyon kéne a babakocsi, mert Nózival szülinapi bevásárlást rendezünk elkezdtem kutatni babakocsi szerviz után. Sorban felhívtam őket telefonon, nehogy a nagy túra végén ne csinálják meg.

Első hely:
-Jónapot kívánok, van egy babakocsim, aminek lejön a kereke.
-Milyen márkájú?
-Hm. Vip. (ez van ráírva, semmi más)
-Micsoda?
-Vip.
-Hát olyat mi nem vállalunk, csak az általunk forgalmazott márkákat. Chicco stb. (itt felsorolta)
-Tudna akkor ajánlani valakit, aki megcsinálja?
-Nem, mi nem vállaljuk.
-Értem, köszönöm, azt kérdeztem, mást tud-e ajánlani, aki esetleg.
-Hát nem, fogalmam sincs.
-Köszönöm, viszonthallásra.

Második hely:

Nyitva tartás:
Hétfő (az ma van): részleges

-Jónapot blablabla, ugyanaz.
-Hát ezt így látatlanban nem tudom hölgyem, be kéne hozni, majd akkor meglátjuk.
-Jó, és nyitva vannak ma?
-Hát gondolom, hogy az internetről talált ránk, ott ki van írva a nyitva tartás is.
-Igen, az van írva, hogy ma részleges. Tehát?
-Ja, ma már nem, most el kell mennem.
-Jó, köszönöm, viszonthallásra!

Harmadik hely:
- Jónapot blablabla
- Valamit biztos tudunk kezdeni vele.
- Jó, akkor viszem, köszönöm.

Kitalálhatjátok, melyik nyert. Felkerekedtünk, Dovi a hordozóba, kocsit tolom, kétlépésenként kerékrugdosás. Kicsit féltem, hogy hogy fog felkerülni a cucc a villamosra, de gondoltam, megkérek valakit. Előtte majd jó alaposan visszarugdosom a kerekeket, nehogy ott essenek le. De épp a villamossal egyszerre értünk oda, úgyhogy nem volt ilyesmire idő. Gyorsan ellenőriztem, hogy nem olyan vészes a helyzet, majd egy fülhallgatós fiatalembert megkértem, hogy segítsen. Fel is tettük azt a nagy lovat, én konstatáltam, hogy megvannak a kerekek, majd egyszercsak a jobb hátsó elszabadult, és legurult a villamosról. Szerencsére valaki odalent felugrott és visszaadta, különben nem tudom, mit csináltam volna egy háromkerekű babakocsival, hasamon egy gyerekkel... Aztán becsukódtak az ajtók, de amilyen szúrós pillantásokat kaptam azért az elgurult kerékért! Pedig láthatólag rajtam volt a gyerek, a kocsiban egyedül a táskám volt, csaknem azt féltették annyira. Félhangosan elejtettem, hogy a szervizbe megyünk, de akkor meg úgy csináltak, mintha ott se lennék. Na mindegy, leszálláskor is megkértem valakit. Szerintem egyébként az emberek szívesen segítenek, csak nem szeretnek beszélgetést kezdeményezni. Szóval ha megkérem őket, már mosolyognak is. Mégiscsak jó érzés, hogy szükség van rájuk.

Aztán nagy nehezen elértünk a szervizbe (két lépés-egy rúgás, fél kézzel kormányzás) A szerelő kedves, udvari műhely, kutya, mindent javít, aminek kereke van. Azt mondta, olyan rugós izét nem lehet kapni, úgyhogy csak olyanra tudja csinálni, hogy fix legyen a kereke, és nem lehet majd leszedni. Merthogy ezt most le lehet. Hát azt még túl fogom élni. Nem nagyon tudok olyan élethelyzetet elképzelni, amikor egy kerék nélküli babakocsira lesz szükségem. Viszont csak csütörtökre lesz kész, úgyhogy holnapi bevásárlókörútra nincs babakocsink. Szereznem kéne valamit kölcsön. Nem szeretném, ha a Nagy Szülinapi Közös Testvéres Vásárlás amiatt lenne rövidebb, mert nem bírja a vállam a gyerekhurcolást.