Van egy mondóka, amiben az egyik résznél a gyerekek hasát kell ütögetni, és azt mondani, hogy "szól a duda, duda, duda". Dovi ezt nagyon szereti, úgyhogy néha minden átmenet nélkül püfölni kezdi a saját hasát, és mondja, hogy duda. Aztán elkezdi csiklandozni a fejét, mert az meg a vége (és közben azt kell mondani, hogy pattogatott kukorica).
Kezdi mondogatni, hogy Mama. És hozzá mutogat rám. Aztán mutogat magára, és akkor is mondja, hogy Mama. Múltkor magára mutatott először, aztán megkérdeztem, hogy és hol a másik Mama? Erre mutatott rám is.
Egyre többször mondja, hogy cici (és megint brutálisan sokszor szopik). Eleinte volt egy kis képzavar, amíg próbált rájönni, hogy mi a különbség a cici meg a cica között. De már azt hiszem, tudja. Régebben nem akartam, hogy cicit mondjon, inkább szopit vagy hasonlót, de már nem bánom. Furcsa, hogy sokan zavarba jönnek, ha szoptatok, pedig engem nem zavar, ha ott vannak. Inkább az zavar, ha emiatt elmennek.
A sávuoti kidusok meghozták a gyümölcsüket. Dovi azt látta, hogy ülünk az asztalnál, Papa mond valamit, mi mondunk rá áment, és aztán kapunk valamit. Azóta ha akar valamit, elkezd kiabálni, hogy ámen, ámen, ámen! Hát lehet egy ilyennek ellentmondani?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése