Mi lesz velem jövőre?

Három dolog van: egy, hogy szeretnék visszamenni a bölcsibe. Ez nem biztos, hogy sikerül, egy nagyon szomorú dolog miatt. A másik, hogy nem tudom, szeretnék-e maradni az iskolában. Ezt még nem mondtam nekik egyáltalán, és abból ítélve, hogy a velem való egyeztetés nélkül ígérgetik a leendő elsősök szüleinek, hogy én leszek a vallás- és a hébertanár, eléggé számítanak rám. De egyrészt hébertanár nem leszek, az biztos. Felnőtteket nyelvre tanítani sincs képesítésem, hát még gyerekeket! És ha rendesen akarnám csinálni, márpedig úgy akarnám, mert én már csak olyan vagyok, akkor annyi munkával járna a felkészülés, aminek a tizedét se tudnám vállalni. Így is nagyon sok, hogy éjszaka kell óravázlatot írnom a vallásra. A másik, hogy eleinte még jó volt, hogy kicsit Dovi nélkül lehetek egy kicsit, de már nem az. Egyrészt, mert nem én választom meg, hogy mikor, és mennyit, másrészt mert már egyre nagyobb, és a vele való foglalkozás egyre közelebb áll az elsősökkel valóhoz, és már egyáltalán nem olyan felüdülés, mint két hónapja volt. Nem szeretem arra pazarolni az energiámat, hogy mások gyerekeit pesztráljam, amikor van sajátom is, akinek szintén szüksége van az energiáimra. Amikor megérkezünk a bölcsibe, Dovi már sír és tiltakozik. Amikor otthagyom, sír, de aztán hamar megnyugszik, és jól játszik a többiekkel. De én nem vagyok elég elszánt, biztos érzi  rajtam, hogy nem akarom otthagyni. És nem is akarom, mert amit addig csinálok, az nekem nem éri meg, hogy külön legyünk. Ha olyan munkám lenne, ami megéri, akkor biztos magabiztosabban hagynám ott, és ő is könnyebben elfogadná. Plusz sokkal inkább feltöltődve jönnék vissza hozzá. Az egyetlen dolog, ami visszatart, hogy sajnálom Sárát, az igazgatót, akit ismerek évek óta, és tudom, hogy szüksége van egy jó vallástanárra. Nehéz lesz.

A harmadik dolog, hogy egyre inkább biztos vagyok benne, hogy a hordozási tanácsadást akarom csinálni. Meg egyáltalán kisgyerekes anyukák támogatását. Tegnap érett meg bennem a gondolat, hogy el fogok végezni egy 40 órás szoptatós tanfolyamot. Ettől nem leszek igazi szoptatási tanácsadó, de a hordozási kérdések körül felmerülő szopis problémákra fogok tudni valamit mondani. És csak a nehezebb eseteknél kell majd szakértőhöz irányítanom az anyukákat, nem rögtön az első kérdésnél. Jövő hónapban lesz újra szopis csoport, akkor meg is kérdezem Biancát, hogy mit javasol, hova menjek.

Igazából, most, hogy így átolvasom, nem is kérdés, mit kéne csinálnom. És van még több, mint fél évem, amíg kapom a GYED-et, azalatt fel lehet építeni valamit.