Ila, remélem, büszke vagy rám

A legutolsó bejegyzés óta teljesen határozottan eldöntöttem, hogy évvégéig maradok az iskolában, és nem tovább. Ma volt egy megbeszélés az igazgatóval, de végül csak azt sikerült tisztázni, hogy mehetek a pénzemért, és hogy hova. Ez is haladás, azért lássuk be, így három hónap után. Aztán a pénztáros néni még nekem mondogatta, hogy már odaadták a pénzemet cedákának. Na, kösz, mintha rajtam múlt volna a dolog. Egy hetet csúsztam Dovi betegsége miatt, de szerinte már egy hónapja elő van nekem készítve. Zárójel bezárva. Szóval mentem órát tartani, de nem tudtam rendesen felkészülni, mert amit kitaláltam, nem működött. Konkrétan az cikcakolló nem vágta el a textilt, és nem tudtam velük bárchesztakarót csinálni. Ezért (meg azért mert baromi rosszak voltak az első órán) másoltam nekik néhány színezőt meg feladatlapot. De óra végére teljesen elszabadult a pokol, még akartam dalt tanítani, meg azért még néhány dolgot csinálhattunk volna, de ők csak őrjöngtek. Semmi nem használt, írtam be a feketéket sorban, kiabáltam (amit gyűlölök), szomorú voltam, dühös voltam, kiküldtem őket, én mentem ki, semmi. Úgyhogy nagy nehezen megvártam az óra végét, visszamentem Sárához, és mondtam neki, hogy ezt nem tudom így csinálni tovább. Hogy tudom, hogy nem jók az óráim, de nincs időm felkészülni. Éjszaka, amikor Dovi alszik a fáradságtól nem tudok gondolkozni, napközben meg Dovitól. Nincsenek eszközeim, de nem tudok elmenni előre a boltba, és kitalálni, mi mennyibe kerül, mert annyi időm nincs, Dovival meg különben is csak annyi időre lehet boltba menni, hogy lekapjam a polcról, amit szeretnék, de az ötletekhez nekem kéne fél egy órát nyugodtan gondolkozni a polcok előtt. Nincs tankönyv, úgyhogy minden órát nulláról kéne felépíteni játékokkal meg minden, különben szétesnek. Nekem meg elfogytak az ötleteim. Mondtam neki, hogy egyszerűen magammal szemben nagyobb elvárásaim vannak egy ilyen óránál, azt a szintet viszont most nem tudom teljesíteni. És hogy sajnálom, és ne haragudjon.

Ő azt mondta, hogy tényleg nagyon sajnálja, mert számított rám jövőre. És hogy azért arra kér, hogy évvégéig bírjam ki valahogy. Meg hogy még emésszem ezt a dolgot egy kicsit, hátha meggondolom magam. Vagy hogy beülnek az órámra, és megbeszéljük, hogy milyen eszközöket lehet még bevetni.

Mondtam, hogy természetesen nem hagyom cserben az utolsó hónapra. Azt is megígértem, hogy még emésztem a dolgot, de nem nagyon van rajta mit. Meg fogom mondani, hogy ez egyetlen érv a maradásom mellett, hogy személy szerint neki szeretnék segíteni. De nem hiszem, hogy egy ilyen segítségre vágyna. A plusz eszközök meg már nem segítenek, mert lehet, hogy 2-3 órát megoldok vele, de nem megy a végtelenségig, és különben is belefáradtam ebbe az egészbe. Ezt nem mondtam, de csak ülök a teremben, és az órát nézem, hogy mikor mehetek már Doviért. Még egy hónap!

Azért mindenképp hasznos volt ez a néhány hónap, hogy rájöjjek, hogy nem akarok iskolában tanítani, és hogy a maradék lelkiismeret-furdalásom is elmúljon, amiért nem írtam meg a tanárszakos szakdogát. Így már nem is fogom.