Védőháló nélkül

Az úgy volt, hogy szeretném átszabatni a hordozós kabátomat, mert így nem valami praktikus. Illetve az, de lehetne sokkal jobb is. Viszont nem tudtam, hogy hol van, hetek óta keresem. Viszont jövő szerdán megyek a lányhoz, aki remélhetőleg vállalja. Ezért nem láttunk más megoldást, és leszedtük a szekrény tetejéről a nagy vákuumos ruhazsákokat. Azokban nem volt. Ellenben Másik szekrényének a felső polcán tök elérhető helyen igen. (Biztos, hogy néztem már ott.) De ha már lent voltak a zsákok, kiválogattam a maradék kismamaruhákat, és eltettem a helyükre, amik már nem jönnek rám. A zsákok visszaszenvedése a szekrény tetejére esti programnak maradt. Volt hozzá egy nem túl jól működő, folyton leálló porszívónk (amire vigyázni kell, mert múltkor leállt orrszívás közben, utána Dovi napokig azt kiabálva ébredt, hogy "elromlott a nagy fehér porszívó") meg a túl nagy méretű, egyébként régen kilyukadt zsákok, amikből csak azért kellett kiszívni (Dovi szerint kipucolni) a levegőt, hogy amíg feltesszük őket, egyben maradjanak annyira, hogy meg lehessen őket fogni. Utána már leereszthettek, és ezt meg is tették. Szóval elég nehéz volt kivitelezni a tervünket. Mikor végre kész volt, és egyéb dolgaink után néztünk, egyszer csak ezt hallom a szobából: "felmásztál Papa székére" Benézek, és tényleg! Halál nyugodtan ácsorog a létraszék utolsó előtti fokán. Én csapot papot eldobva rohanok, Másik nem is érti miről van szó, de szalad ő is. Mikor odaérünk, Dovi fülig érő mosollyal közli, hogy "naaagy Dovi". Hm. Most számlálom az ősz hajszálaimat.

Beszéd-dolgok

Van egy mondóka, amiben az egyik résznél a gyerekek hasát kell ütögetni, és azt mondani, hogy "szól a duda, duda, duda". Dovi ezt nagyon szereti, úgyhogy néha minden átmenet nélkül püfölni kezdi a saját hasát, és mondja, hogy duda. Aztán elkezdi csiklandozni a fejét, mert az meg a vége (és közben azt kell mondani, hogy pattogatott kukorica).

Kezdi mondogatni, hogy Mama. És hozzá mutogat rám. Aztán mutogat magára, és akkor is mondja, hogy Mama. Múltkor magára mutatott először, aztán megkérdeztem, hogy és hol a másik Mama? Erre mutatott rám is.

Egyre többször mondja, hogy cici (és megint brutálisan sokszor szopik). Eleinte volt egy kis képzavar, amíg próbált rájönni, hogy mi a különbség a cici meg a cica között. De már azt hiszem, tudja. Régebben nem akartam, hogy cicit mondjon, inkább szopit vagy hasonlót, de már nem bánom. Furcsa, hogy sokan zavarba jönnek, ha szoptatok, pedig engem nem zavar, ha ott vannak. Inkább az zavar, ha emiatt elmennek.

A sávuoti kidusok meghozták a gyümölcsüket. Dovi azt látta, hogy ülünk az asztalnál, Papa mond valamit, mi mondunk rá áment, és aztán kapunk valamit. Azóta ha akar valamit, elkezd kiabálni, hogy ámen, ámen, ámen! Hát lehet egy ilyennek ellentmondani?

A hasmenés és a mosógép esete (nem a boncasztalon)

Avagy miért van az, hogy akkor nem lehet használni a mosógépet, amikor legjobban kéne?
Dovi nagyjából túl van élete első fosós-hányós vírusán, a múlt hét óta felhalmozott ruhák meg áznak a lavórban. Szegényke nagyon rosszul volt, nem tudott enni, láza is volt, fájt a hasa, és én nem tudtam neki segíteni. Ma eljutottunk odáig, hogy majdnem egy egész üveg bébiételt megevett egész napra elosztva. Ezen kívül szerencsére szopizik. És ma este már nem kakilt a kádba. Szerezz örömet a macskának... Tegnap azért iszonyú édes volt: ült a kádban én meg a kád mellett, de nem láttam bele a vízbe. Egyszer csak azt mondja: kaki. És tényleg! Még jó, hogy az elején beszappanoztam, csak gyorsan ki kellett kapnom, és kész is volt a fürdés. Amúgy nagyon beindult a beszéde, mindent elismétel, és meg is jegyzi a dolgokat. Amit nem tud kimondani, az vagy labda (táptá), vagy banán (banná). De nagyon jól megy az alma (ama), és nagyon tetszik neki a "talpa" is, amit törölközéskor szokott mondogatni. Ma szopizáskor meg azt játszottuk, hogy ő mutogatott rajtam, nekem meg mondani kellett, hogy "orra", "cic", "orra", "cici"...

Bili

Dovi egyszer csak megáll a wc-ajtó előtt, és addig reklamál, míg be nem engedem. Ráültetem a bilire, poénkodva, hogy hátha kell neki. És tényleg! Csak még nem szokta meg, hogy ruha nélkül üljön rá, úgyhogy hideg meg furcsa volt neki, és nem várta meg ott az eredményt. Úgyhogy takaríthattam is. De nem baj, ügyes, okos nagyfiú!

Megérett

Ez a hihetetlen csodagyerek ma nemhogy nem sírt, amikor az orrát szívtam, hanem tartotta is hozzá (nagyon cukin), aztán délután addig csapkodta a porszívót, amíg ki nem szívtuk megint.

Első Doviszótár

Táptá = labda
Buuu = bumm
Fffff = puff
Csüccs
'am = hamm
'me = szeme, ezt meg is tudja mutatni, meg az orrát és a száját is, de azokat egyelőre nem mondja.
Meg ma valami olyasmit is hallottam tőle, hogy "deje = gyere". Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy ez így nekem szólt, de illett a szituációba. Elég fura érzés volt. :)

Jobb későn, mint soha: egyéves húdeügyesvagyok összefoglaló

Úgy elszaladt az idő, hogy nem csak hogy egyéves lett Dovi, de el is múlt anélkül, hogy azt itt megemlítettem volna. Tehát: egy éves, 76 centi, 10,1 kiló volt, de most beteg volt egy hétig, úgyhogy 9, 6. Szerintem durva, hogy fél kilót fogyott egy hét alatt, de a hordozós énem nem bánja egyáltalán. A fenti két kép még a betegség előtt készült, azóta sokkal kevésbé van oda az evésért. Pedig néha bele is talál a szájába egyedül a kanállal.

 A fényképezőgép régi kedvenc. Leginkább a kupakot szereti visszatenni az objektívre.

 Az új kedvenc viszont a telefonálás. Már nem csak fogélesítésre jó a készülék, hanem igazi hallózásra is, bár azt egyelőre nekem kell mondanom hozzá. Viszont tetszőleges tárggyal tud telefonálni. Például a kefires kiskanállal is. Igen, utána hajat kell mosni.

Ma pedig végre lementünk a játszótérre. Aranyos volt, hogy ősz óta elfelejtette, hogy milyen volt a hinta, és most úgy örült neki, mintha sose próbálta volna.

 A képen egy Kismedvét rejtettünk el.

Ezen a képen meg valami mást rejtettünk el, amit egy Kismedve keres.

Ezen kívül tud már tapsolni, amit úgy tanult meg, hogy épp akartam mondani, hogy kezdek aggódni, hogy nem csinál semmit két kézzel, és hogy az agyféltekéi között nincs meg valami összeköttetés, vagy nem tudom, mi. Aztán az ölemben ülve megfogtam a felkarját és összeütöttem a tenyerét. Ezzel valahogy rájött, hogy hogy kell csinálni, és azóta tudja.
Ezen kívül egyre hosszabb időre áll meg kapaszkodás nélkül és egyre kevésbé támaszkodik járáshoz is. Meg egyre jobban akar is járni, csak kis félénk és nem nagyon meri elengedni a kapaszkodót.
És egyre jobb úton halad, hogy önkiszolgáló legyen a szopizásban. Nappal már kezdi sejteni, hogy hol tartom a mellem, akkor is, ha ruha van rajta, éjjel meg szerintem sikerült neki megtalálnia egyedül, de nem vagyok teljesen biztos benne, mert aludtam. Különben meg akrobatikus pózokban képes szopizni, amit hol abbahagy, hol újrakezd, de ha elcsomagolom, és ő még nem végzett, határozottan tiltakozik.
Az éjszakai ébredések, amikor épp nincs se betegség, se fogzás, kezdenek normális mederbe terelődni. Mondjuk 2-3 van egy éjjel, az is hajnalban. És gyorsabban vissza is alszik.
És a nagy attrakció: le tud mászni egyedül az ágyról! El sem tudom mondani, mekkora könnyebbség, hogy nem kell félnem, hogy leesik.
Egyre több mindent ért, olyanokat, mikor kell integetni, gyere ide, add ide, ha megszólal a kaputelefon, mondja, hogy "Papa", ha ledönti a kockákat, akkor "Bumm". (Itt kell megemlítenem azt is, hogy milyen egy szuperügyes Másikom van, aki kapcsolót szerelt a kaputelefonra, és ki lehet kapcsolni, és nem szólal meg, ha nem akarom. És még szép is az a kapcsoló, bizony.)

(Az egyéves szülinapi tortáról később lesz kép, mert másik fényképezővel csináltam, és nem találom hozzá a kábelt.)

Kis cádik

Szombaton, Másik megáldotta Dovit, én mondtam rá áment. Erre Dovi: "men." Aztán a kiddus után megint és a hávdálánál is. Nem lehet véletlen.