Néni

Sétálunk az utcán, Dovi a bogarak után érdeklődik. Mondja, hogy cica, mondom, bogár. Erre ő is próbálja, hogy bogár. És meg akarja fogni őket természetesen. Jön egy néni, közli vele, hogy azt nem szabad. Én mondom, hogy de szabad. Ezt meg sem hallja, Dovit arrébb tolja a bogaraktól néhányszor, de amikor ez nem használ, egyet összetapos, majd közli Dovival, hogy hopp, már nincs is bogár. Közben ott van a lapos bogár a földön. És ezt úgy, hogy végig tiltakoztam, és mondtam, hogy szabad neki megfogni, ha akarja. Elmenni meg nem lett volna megoldás, mert ugye a bogarak ott voltak. De ezután otthagytuk a nénit, csak sajnálom, hogy nem fejeztem ki jobban a véleményem. Tulajdonképpen kedves voltam, de határozottan és hirtelen szakítottam meg a beszélgetést. Aztán mondtam Dovinak, hogy meg szabad nézni a bogarakat, de nem szabad eltaposni őket, és a néni rosszul csinálta. Nem tudom, ez az egész hogy csapódott le benne. Lehet, hogy csak én képzelem, hogy ez lelki törést okoz, és ehhez még kicsi? Ahhoz biztos nem kicsi, hogy utánozzon, ha sokat látna bogarat eltaposni, biztos csinálná.
A konfliktus közepén még odajött egy másik néni is gügyörészni. Tisztára úgy éreztem magam, mintha mi lennénk a morzsa, ők meg a galambok.