Néni

Sétálunk az utcán, Dovi a bogarak után érdeklődik. Mondja, hogy cica, mondom, bogár. Erre ő is próbálja, hogy bogár. És meg akarja fogni őket természetesen. Jön egy néni, közli vele, hogy azt nem szabad. Én mondom, hogy de szabad. Ezt meg sem hallja, Dovit arrébb tolja a bogaraktól néhányszor, de amikor ez nem használ, egyet összetapos, majd közli Dovival, hogy hopp, már nincs is bogár. Közben ott van a lapos bogár a földön. És ezt úgy, hogy végig tiltakoztam, és mondtam, hogy szabad neki megfogni, ha akarja. Elmenni meg nem lett volna megoldás, mert ugye a bogarak ott voltak. De ezután otthagytuk a nénit, csak sajnálom, hogy nem fejeztem ki jobban a véleményem. Tulajdonképpen kedves voltam, de határozottan és hirtelen szakítottam meg a beszélgetést. Aztán mondtam Dovinak, hogy meg szabad nézni a bogarakat, de nem szabad eltaposni őket, és a néni rosszul csinálta. Nem tudom, ez az egész hogy csapódott le benne. Lehet, hogy csak én képzelem, hogy ez lelki törést okoz, és ehhez még kicsi? Ahhoz biztos nem kicsi, hogy utánozzon, ha sokat látna bogarat eltaposni, biztos csinálná.
A konfliktus közepén még odajött egy másik néni is gügyörészni. Tisztára úgy éreztem magam, mintha mi lennénk a morzsa, ők meg a galambok.  

Nevelés vagy genetika?

Dr. Ranschburg Jenő

Okoskönyvek és szervezés

Másiktól kaptam egy új okoskönyvet ezúttal az első évről. Rögtön azzal kezdi, hogy eldöntöttem-e már, hogy szoptatok vagy tápszert adok a gyereknek? Még hogy eldöntöttem?! Én úgy tanultam az anyukámtól, hogy a kisbabák a mama pocakjában nőnek meg, aztán amikor kibújnak (na jó, arra kezdek rájönni, hogy ez a kibújás enyhén eufemisztikus), a mama cicijéből szopiznak. Nem is értem, mit lehet ezen eldönteni. Persze van olyan, hogy az ember lánya nem tud szoptatni, vagy csak kevés ideig, és valami pótmegoldást kell keresni, de hogy lehet előre eldönteni, hogy én márpedig nem szoptatok ezért meg ezért. Főleg, ha az ok (mint sok okoskönyv és okoscikk leírja) az, hogy az apa idegenkedik, vagy becsmérlő megjegyzéseket tesz.
A másik dolog, hogy mennyire van az ember kétségbeesve, hogy most aztán minden felborul, semmi nem marad a régi az életéből. Hét miért is maradna? Az ember nem azért szül gyereket, hogy aztán ugyanúgy bulizni járjon minden héten.
Aztán rájöttem, hogy nekem is vannak valami elvárás-szerű dolgaim. Például nem szeretném, ha soha sehova se lehetne menni gyerekkel együtt, mert neki mindig ugyanabban a percben, helyen, pozícióban, megvilágításban, társaságban kell ennie/aludnia/játszania, mint ahogy megszokta, különben katasztrófa van. Nem szeretném, ha amikor alszik, meg se lehessen pisszenni az egész háztömbben. Persze vannak ötleteim, hogy kb merre induljak el ezen vágyak megvalósítása érdekében, de a lényeg akkor is az, hogy nem, nem fogok itthon ülni napi 24 órát és őt bámulni.
Persze nem a nemlétező karrierem hiányozna, mint ahogy a könyv sugallja. De ne áltassuk magunkat, hosszútávon nagyon nem előnyös, ha minden csak a gyerek körül forog se nekem, se neki. Inkább mindent, amit csinálok, vele együtt szeretnék csinálni. Ha dolgom van, vagy csak a barátnőimmel találkozom, viszem magammal. Ha főzök, akár magamra kötöm a hordozóval. Később együtt tudunk főzni, takarítani, ami így lehet, hogy háromszoros ideig tart, de egyrészt együtt vagyunk, másrészt megtanulja, hogy ezek a dolgok hozzá tartoznak a mindennapokhoz. Én ezt nem tanultam meg kiskoromban, és most nagyon hiányzik, hogy természetes legyen. Persze mindig lesz olyan idő is, amikor semmi egyéb dolgom nem lesz, mint hogy ráfigyeljek.

(Jaj, kezd túlpörögni az agyam, ideje annak a gyakorlati próbatételnek...)

Ennek van így értelme?

Nevelés

Két dolog, amit biztos megtanítok az összes gyerekemnek:

• Ha a buszon állni kell, nem nyavalygunk, hanem örülünk, hogy van két egészséges lábunk, amin tudunk állni. Nem hisztizünk hangosan addig amíg valaki át nem adja a helyét (úgysem fogom elfogadni), és főleg nem rohanunk előre az emberek között, hogy lezuttyanjunk egy néni előtt az utolsó helyre. Ha valaki mégis átadja a helyét, a gyerekek ölbe ülnek, hogy minél kevesebb helyet foglaljunk.
• Ha valaki pénzt kér az utcán, nem elfordulunk, hanem ha tudunk, adunk neki, mert szegénynek nincsen és éhes. Nem pedig koszos és büdös, akitől el kell fordulni (ha valaki részeg, az más kérdés természetesen). Ha éppen nem tudunk adni neki, akkor azt is megmondjuk neki normálisan, nem pedig elfordulunk és várjuk, hogy elmenjen. 

 És ha ezt megtanulják, mindannyian jobb emberek leszünk. :)