Kikerülhetetlen

Egy ideje már kellene írnom az aljáról, de sehogy se tudom magam rávenni. Nagyon közel van. És korántsem vagyok annyira lelkes, mint mondjuk egy évvel ezelőtt. Sőt, határozottan nem akarom. Tudom, hogy egyrészt ez azért van, mert már ennyire közel vagyunk. De nem csak. Amikor tanulni mentem, nem így éreztem. Akkor volt az egész nemakarom dolog mögött egy vágyakozás meg izgatottság. Pedig Másik itthon maradt. De mióta Eli megszületett minden megfordult. Most csak tiltakozás van bennem. Nem villanyoz fel semmi, ami eddig. Nem dobban a szívem, ha héberül beszélhetek, és minden, aminek eddig a részese akartam lenni, most távol van tőlem. És amikor beszélek a részletekről, mert muszáj, mert kérdeznek, akkor mások izgatottak lesznek és örülnek, és ezzel nem tudok mit kezdeni.

Másrészt objektíven tudom, hogy most ez nagyon jó lesz nekünk. Együtt leszünk, nem dolgozunk, Másik is kilép a multivilágból egy kicsit legalább, kint leszünk a szabadban, meleg lesz.

De nem tud más érzés bennem lenni, minthogy neeeeem... Viszont nagyon úgy néz ki, hogy el fogunk menni. Nem tudom meggyőződéssel mondani, hogy jó lesz.

Lehet, sőt elég valószínű, hogy visszajövünk. Mert itt a család. És E, akire szükségem van. Attól nem félek, hogy  a családdal hogy maradunk kapcsolatban. Mert ők a család. Majd biztos beszélünk egész nap. Ha skype-olunk, akkor Doviban is megmaradnak. És meg is tudnak látogatni. Azért rossz lesz. Már éppen nagyon jó volt így együtt. Még sose voltunk így. És E-vel nem tudom, hogy lesz. Éppen hogy megtaláltuk egymást.

Csak arra tudok gondolni, hogy utána hol vegyünk házat. Hogy hogy oldható meg az életünk a lehető legkisebb kompromisszumokkal. Hogy hogy lehet a nyári sábeszeket kibírni, ha még zsinagóga sincs, vagy hogy lehet sábeszre máshol aludni? Mindezt gyerekekkel. Hogy lehet zsidónak nevelni őket közösség nélkül? Minderre válasz lenne Izrael.

Csak miért van ez a rossz érzés? Erre valahogy hallgatnom kéne. De mit akar tőlem? Félek... Félek, hogy valamit nem veszek észre, hogy rosszul értelmezem. Hogy valami rosszul sül el, mert én nem tudok olvasni a jelekben.