Rájöttem, hogy tulajdonképpen szeretem az esőt. Az egész hangulatot, amikor minden vizes, és be kell menni a házba. Csak azt nem szeretem, ha egész nyáron ilyen a napsütés helyett. Olyankor mindig úgy érzem, hogy a melegre nem jut idő. De így, hogy volt elég ideig meleg, rájöttem, hogy megvan a szépsége ennek is.
Rájöttem arra is, hogy nagyon-nagyon szükségem van egy kreatív munkára. Eddig el sem tudtam képzelni, hogy hogy lehet úgy élni, hogy az ember egész nap dolgozik, aztán mikor hazamenne végre, hogy töltődjön, meg pihenjen, akkor ott vannak a gyerekei. Hát, most megvilágosodtam. Olyan munka kell, ami tényleg feltölt. És ez esetemben csakis olyan lehet, amikor a nap elején még nincsenek szép tárgyak, a nap végére pedig lesznek. Természetesen az én közreműködésemmel. Csak ki kéne találni, hogy mi legyen az pontosan, és hogy legyen annyi, hogy meg is éljek belőle. De az elmúlt napokban kiderült, hogy ha csinálok valamit nap közben, akkor sokkal jobban és nyugodtabban bírom a nap többi részét, ha meg nem csinálok, akkor egész nap azt várom, hogy legyen már vége. Ma például megvarrtam a több, mint fél éve halasztgatott nádibigós szoknyámat, hogy legyen Dovi nadrágjához illő.
Dovi pedig egyre több dolgot mond héberül. Csak úgy véletlenül. Ül, játszik, és egyszer csak elkezd héberül mondókázni. Vagy tegnap pl héberül számol, mielőtt leugrott a sámliról.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése