Várva-várt képek

 Nagyfiú. Csak azért nem itt ült, mert akkor külön kellett volna fizetni neki a jegyért. Ja, meg azért, mert az ilyen nagyfiúknak is jól jön egy kis szopi füldugulás ellen.

 Unalmamban felhőket fényképeztem. Azért nem voltak csúnyák.

Ez pedig az első számú sebesülésem, amit még utazás előtt sikerült, szereznem. Szép, ugye?

Másik ebbe a pörgettyűbe szeretett bele, de ott kellett hagynunk, mert 329 sékel volt (329 Israeli new sheqels = 18485.4572 Hungarian forints).
.

Ez meg még a legkevésbé giccses volt a cfáti művésznegyed portékái közül.

Ez meg ebéd közben készült, egy olyan helyen, ahol amikor voltam, a többiek mind ettek, és mondták, hogy milyen finom, de én mindig sajnáltam rá a pénzt. Hát most kipróbáltuk, nem volt rossz, de annyira jó sem. Valamiféle palacsinta volt, amit nem fordítottak meg, hanem rápakoltak mindenféle zöldséget meg sajtot, így kicsit olyan lett, mint a pizza. Palapizza.

Ezt a kötési módot tanultam a hátonhordozás-tanfolyamon. Még azt hiszem, lehet rajta finomítani, mert egyrészt Dovi nehezen alszik el benne, meg ha felébred, csak sír, és nem alszik vissza, amíg le nem veszem. Holnap megkérdem, úgyis vissza kell vinnem a kölcsönkapott csatos hordozót, amit Másik kedvéért kölcsönöztünk, hogy ne kelljen kötögetnie.

Ez a kibucban van, Dovi a falkavezérke, vagy állatszelídítő, nem tudom.

Gránátalmafa. Az ilyeneket látni mindig olyan furcsa. Nem csak három darab van belőlük pukifóliában a boltban, hanem igazából fán nőnek, mint egy rendes gyümölcs.

Eléggé kanyargott az út Cfátra menet, valamit ki kellett találnom. Nem kockáztathattuk meg, hogy felébredjen szegény, mert mivel nem tud egyedül elaludni, és én sem tudok minden anatómiai akadállyal megbirkózni (előre nézett a kölcsönülés), addig üvöltött szegény, míg mégis sikerült neki valahogy. Mit lehet ezzel kezdeni?

Ez a túraútvonal a patakban vezetett végig. Nagyon szép volt, csak az volt érdekes, mikor egy-egy ág alatt kellett lehajolva átjutnom, Dovival a hátamon.

Itt értünk Jeruzsálembe. Olyan nagyfiús, ahogy így ül. Elolvadok.

Barátkozik. Egyébként máskor is, szinte mindenkivel.Csak azt veszem észre, hogy valamin nagyon röhög a buszon az ölemben, és körülnézek, hát épp valakivel beszélget a hátam mögött.

Nagyon készültünk rá, hogy Dovit a Falhoz vigyük. Bementem vele, ahogy odaértem, elkezdett hangosan sírni. Ki kellett vinnem megszoptatni, amire mondanom sem kell, nem nagyon találtam megfelelő helyet. Az egyetlen, ahol csak nők voltak, az a Fal női része volt. Azt talán mégsem. A másik a wc. Azt aztán főleg nem. Maradt a nőt rész bejárata, az már nem annyira szent, de nincsenek férfiak. Másodszor is sírt, de kicsit lelassítottam, akkor abbahagyta. Végül is én is sírtam, mikor először voltam ott. Aztán nagyon édes volt, ahogy fogdosta a Falat, és nevetett hozzá. Ki is kellett mennem a fényképezőért. Aztán persze már sokkal nehezebb volt közvetlenül a Falhoz kerülni. Sose lehet kiszámítani, hogy ki meddig áll ott, zavarni meg ugye nem illik persze. Azért kibírtuk, valaki odaengedett. Aztán mikor eljöttünk viszonylag rövid idő után, és meg akartam köszönni, láttam, hogy imádkozik, és sír. Megsimogattam a vállát, azt hiszem, hálás volt.

Ezt a múzeumboltban néztem ki. Csak drága volt. De majd gyűjtök rá.

Mirjam, a pótnagymama, a vendéglátónk. Jól kijöttek Dovival. Ő egyébként is egy varázsló. Álltunk sorban a boltban, amikor a pénztáros egyszer csak eltűnt. A mögöttünk lévő férfi kérdezte, hogy hát ez meg hova lett? Erre Mirjamnak eszébe jutott egy '60-as évekbeli dalszöveg, olyasmi, hogy "hová lett, mi nem tudjuk, már a rendőrség is keresi stb". Ezt a férfi is ismerte, és együtt énekeltek meg nosztalgiáztak, amíg meg nem jött a lány. Ha nem Mirjam van ott, a férfi valószínűleg veszekedni kezd, de ideges lesz, az biztos.

 Ez az igazi Dovi-tartó a repülőn. Itt épp kikapcsolja a telefonját. Nem volt sokat benne egyébként, de legalább pakolni lehetett ide, amikor az ölemben aludt.

Ez pedig már a Duna. Úgy szeretem, ha a repülőről olyan dolgokat lehet látni, amit a földrajzatlaszból már ismerek, és akkor rá kell jönnöm, hogy tényleg úgy néz ki. Láttunk például egy tavat, amibe két folyó is torkollt, az egyik tölcsér-, a másik deltatorkolattal. Arról nem is beszélve, hogy milyen büszke voltam magamra, hogy ilyenekre emlékszem.