Első Ringató

Eszembe jutott, hogy tök jó lenne Dovinak a dalok mellett mindenféle ritmusos kis versikéket is mondani. Főleg olyanokat, amikhez mozgás is tartozik. Akkor túlléphetnénk a hintapalintán, meg az "így lovagolnak a legények" című szívemnek kedves ám igencsak rövid opuson. És nem kéne annyit gondolkoznom, hogy mivel foglalhatnám le még öt percre. Erre írt Bogi – aki évfolyamtársam volt a gimiben, most meg itt lakik a közelben, és van egy Marci-fia –, hogy vége a Ringatóban a nyári szünetnek, és hogy ugye beszéltük, hogy majd megyünk. Na, ez épp kapóra jött. Végül az első alkalomra nem tudtunk menni, ma meg ők nem értek rá, de azért mi megnéztük. Nagyon kedves, mosolygós lány tartja, az egész légkör nagyon barátságos (nem úgy, mint a tornán, ahol valahogy majdnem mindenki olyan távolságtartó volt). Volt éneklés, furulya, gitár, körtemuzsika, mondóka, versike, séta, taps, Dovinevetés. A dalok kb felét ismertem, de most valahogy nem jutnak eszembe, csak a "Jertek, jertek, nosza járjunk táncot", meg  a "Hull a szilva", amit vagy tízszer énekeltünk el, nekem minden alkalommal óriási nehézséget okozott, hogy ne a negyedik általánosban megszokott szöveggel énekeljem, miszerint "kis kalapom fekete, most szarta le a fecske, ejhaj riceruca, kukorica derce." De koncentráltam, és sikerült! Másikkal azért elképzeltük, milyen reakciókat váltott volna ki, ha kudarcot vallok...

Végül Dovi elálmosodott pont a végére (naná, mert nem aludt délelőtt), úgyhogy elkezdtem szoptatni. Persze nem fejezte be és aludta ki magát 5 perc alatt, úgyhogy ottragadtunk a következő csoportra is (3 csoport van egymás után). De mások is voltak, akik maradtak, úgyhogy nem volt gond. Meg mondta is a lány, hogy nyugodtan. Aztán Dovi a közepe-fele felébredt nagy mosolygással. Felült, épp jött a következő dal. Mindenki várakozóan figyelt. Csillogtak a gyerekszemek stb, stb. Pszt! Egy angyal szállt közénk – mondta valaki. Erre Dovi hirtelen: BÖÖÖFF! 

De más izgalmas dolog is történt. Úgy látszik, a fiatalúr ezzel elérte a "dögös csávó" szintet, mert nagyon megtetszett egy szőke kislánynak (állítólag már az apja is a szőkékre bukott kiskorában. Khm, khm. Még jó, hogy ezen változtatott). Először csak kukucskált. Aztán az ölembe ült, Dovi mellé – itt még azt hittem, hogy én érdeklem valamiért. Aztán se szó, se beszéd, lesmárolta a fiamat. Többször is. Meg is simogatta. Egy ideig azt hiszem, Dovinak is tetszett a dolog, vagy csak nem jutott szóhoz a meglepetéstől, nem tudom. De aztán elege lett, úgyhogy az anyukájának el kellett vinni a kislányt, én meg meg sem kérdeztem, hogy hívják. Azért mégiscsak jó tudni az ilyesmit. Pedagógiailag nem helyes arra nevelni a gyermeket, hogy a lány nevét se kérdezze meg, mielőtt megcsókolja. Nem mintha ebben a konkrét esetben lett volna ideje rá.