Már a szülés előtt sokat beszélgetünk róla Judittal, hogy mennyire más a hozzáállás a gyerekekhez M.o-n és Izraelben. Mivel Izraelben sokkal több a szülés és így a gyerek is, kevésbé misztifikálják túl a dolgot. Nincs szülés-élmény és társai, de fölösleges császárok is sokkal kevésbé.
Viszont van másik oldala is a dolognak. Egyszerűen nem nagy szám, hogy gyereked van. Nem különleges, még akkor se, ha egész pici, mert mindenkinek van. Nem engednek előre a sorban, mert az előtted állók is mind gyerekkel vannak. Legalább eggyel. Nem kell minden sarkon megállni, mert egy néni leszólít, hogy jajmilyenkisédes, és az unokája is épp ennyi idős/még kisebb/még nagyobb/már megnőtt/még meg sem született, közel lakik, és rá emlékezteti a te gyereked/messze lakik, és sose látja stb. De azt se mondják, hogy adj neki/ne adj neki cumit, nem fullad-e meg a hordozóban és hogy nem kényelmetlen-e neki. Csak azt kérdezték többen, hogy nekem kényelmes-e, hogy a hátamon van, miért nem veszem előre. Mondtam, hogy mert nem bírom el. (Néhányan azért így is megszólítottak, azt extra nagy megtiszteltetésnek vettem, hogy még e között a rengeteg gyerek között is cukinak tartják az enyémet.)
Aztán ahogy hazajöttünk, az útlevél-ellenőrzésnél kiemeltek a sorból és kiengedtek minket. Ma pedig ahogy kiléptem a lakásból, ketten is leszólítottak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése