Megjöttünk

Tegnap megint szembesültem vele, hogy a hazaérkezés után nem lehet pihenni, hanem ki kell pakolni, és  a kényelmes otthon helyett szennyeskupacok, üres bőröndök és ruhaszárítók vesznek körül még napokig. (Brrr, most egy ideig nem szeretnék pakolni). Ezt az egész rendezkedést elég nehéz egy nyűgös és fáradt gyerek mellett kivitelezni, főleg, ha a szárítási kapacitás is korlátos. Mindenesetre kimostam egy adagot, addig pakoltam, Dovit altattam, egyebek. Aztán kiteregettem, beraktam a másikat. Amíg mosott, mindenféle dolgok történtek, nem is emlékszem. Dovi elálmosodott, Másik megfürdette, lefektettem, elaludtam mellette. Úgy fél egykor ébredtem, ruhában az ágyon. Másik motyogott valamit a teregetésről, hogy megcsináltam-e. Hát nem, persze, hogy nem. De akkor már néhány más félbehagyott dolgot is megcsináltam, úgy kettő volt, mikor visszamásztam az ágyba, de a fürdést reggelre hagytam. Na, Dovi onnantól nem aludt normálisan. Nem tudom pontosan, mennyi időnként kelt, de én úgy éreztem, hogy óránként. Reggel hétig bírtuk, akkor felébredtünk. 8-kor Dovi megint álmos lett, visszaaltattam, de én már nem akartam aludni, hogy haladjak a pakolással. Felkeltem, akkor láttam, hogy a világ legrendesebb Másikja elpakolta és elmosta a tegnapi vacsora maradványait. Egészen meghatódtam. Aztán egy kis netezés után elmentem zuhanyozni. És Dovi mikor ébredt fel, na mikor? Hát amikor épp kinyomtam a sampont a tenyeremre. Nem baj, laza anyukának ez sem probléma, kimásztam, felvettem, de attól nem nyugodott meg, mert nem tudtam megölelni, hiszen tiszta víz voltam, ugye. Hát fogtam egy törölközőt, a hasára terítettem, felvettem, megnyugtattam, betettem a hintaszékbe, és bevittem magammal a fürdőbe. Ez is vicces volt, mert akkor is sírt, amikor eltűntem a zuhanyfüggöny mögött, meg akkor is, ha lefröcsköltem, mert nem ott voltam. Azért remélem, nemsokára visszarázódunk mindannyian.