Utca

Épp a Hordozóházba mentem be, amikor egy néni leszólít:

-Azt hol vetted?!
-Mit, a gyereket a kabátot?
-Igen, ez milyen jó ötlet!
-Varrónő csinálta.
-Mert volt régen olyan hordóka, de az kényelmetlen volt (itt elég zagyva volt a dolog, nem pontosan emlékszem). És tudod miért jó? Mert a gyerek kevésbé fázik!
-Igen -mondom- azért van..

Hm.

Majdnem

Épp el akartam mesélni, hogy tegnap éjjel csak kétszer keltünk. Ma viszont 11-kor sikerült csak ágyba dugni a lurkót, azt sem könnyen. Teljesen felpörgött, a szopi nem is segített, csak Papa-féle ringatás és éneklés.

Szerencséje, hogy annyira cuki. Így még azt is értékeltem, amikor Kajla ketrecénél úgy dobolt, hogy a fél kezével ütötte a rácsot, és amikor épp emelte, akkor nem is támaszkodott. És ezt vagy 6-7 szer. Mindjárt elindul.

A mosipelus története

És ezt is megértük. Eszterke beszerzett néhány mosipelust. Sőt, a következő csomag is meg van rendelve.
Már szülés előtt is be-befurakodott az agyamba a gondolat, hogy ezt ki kéne próbálni, de aztán  mindig arra jutottam, hogy a fene fog még pelusokat is mosni. Aztán azóta is felmerült néha a dolog, de elvetettem. Azonban a múltkori betegség alatt az antibiotikumos hasmenéstől olyan piros lett Dovi popsija, hogy hozzáérni sem lehetett. És mivel azt olvastam, hogy a texilpelenkával ilyen nem fordul elő annyira, kínomban felnegyedeltem egyet és betettem az eldobhatóba, hogy ne azzal érintkezzen a bőre. Néhány nap alatt majdnem teljesen rendbe jött. Szóval meggyőzött, döntöttem. Akkor miért vártam mégis ennyi ideig a megrendeléssel? Hát azért, mert a régi tetrapelus-gumibugyi kombinációhoz képest most van kb százféle. All.In-One, zsebes, külső, belső, prefold, pop-in, snappy és hasonló szavak röpködtek a fejem fölött a témában. És egyik sem boltban kapható, csak netről, szóval még odamenni se lehet, hogy megnézzem a különbséget. Végül vettem egy próbacsomagot, amiben volt egy külső (arra való, hogy ne engedje át a nedvességet) és egy belső (ez meg felszívja) és egy kakifogó papír. A külső még rendben volt, de a belső ahelyett, hogy egy kis puha pelus lett volna, valami nagy és merev lepedő volt a közepén megvastagítva. Aztán kiderítettem, hogy ez a prefold (előre hajtott, ugye) nevű cucc. Hát nem ilyennek képzeltem. Elsőre inkább megnéztem néhány youtube videót, hogy hogy kel a hagyományosat hajtogatni, és azt próbáltam beletenni a külsőbe. Egész jó volt egyébként. Aztán a nap vége felé rávettem magam erre a prefoldra is, valahogy beletuszkoltam a külsőbe. Aztán este kimostam őket, és a nagy merev lepedő helyett kijött a gépből egy puha pelus, amit sokkal könnyebb volt hajtogatni. Hurrá! Aztán olvastam, hogy minél többször mossa az ember, annál jobban beszívja a nedvességet.
Egy nehézség van vele, hogy Dovi nem szeret lefektetve lenni a pelenkázón (meg máshol sem), úgyhogy elég nagy kihívás egy olyan pelust ráadni, ami ráadásul több részből áll. Végül kis erőszakoskodással (hozzá vagyunk szokva orrszívás és -csöppentés témában) és trükközéssel sikerült. Nem tudom, mi vezérelt, de felállítottam Dovit és nekitámasztottam a falnak, amíg igazgattam. És ott maradt! Megállt a fal mellett! És még élvezte is.

És hihetetlen, hogy ez a maci a fönti matricán mennyire közel van már az egyhez...

Fürdik

Kéne rendszeresítenem egy párnát a fürdőbe a kád elé, és akkor azon ülhetnék, és dobálhatnám vissza a játékokat. Így is lesz.

Megint

Vagy 5 percet egyedül játszott, amíg én a gép előtt ültem. Ezért is hálásnak kell lenni. Pedig előtte másfél órán át altattam, hogy aztán a végén mégis felébredjen. És különben is hőemelkedése van. Már megint. És nekem is tele a fejem. Már megint. És nem találom a gyógyszert. Szintén már megint. Nem tudom, mi ez az állandó megfázás nálam. Épp azon agyalok, hogy biztos a stressz miatt van, mert tanultuk a Tanfolyamon, hogy olyankor leáll az immunrendszer. És én biztos nem is veszem észre, hogy állandóan stresszben élek (ilyesmiről is tanultunk). Mert nem festek (többek között). Mert már lassan nem is szeretnék. Mert fölösleges olyanra vágyakoznom, ami úgysem lesz. Ha nem vágyom rá, legalább nem csalódom. Ugyanakkor félek, hogy nem fogok festeni, mert megfogadtam magamnak, hogy márpedig én nem leszek olyan, aki elvégzi az egyetemet, aztán hagyja az egészet a francba. Azért dolgoztam, hogy festő legyek, nem azért, hogy legyen egy papírom róla, hogy akár festő is lehetnék. De nem tudok festeni, mert mindig van valami. Vagy valami dolgom/dolgunk van, vagy nincs senki, aki vigyázhatna Dovira, vagy van, de ő épp megbetegszik, vagy van, aki vigyázzon rá, és ő épp nem betegszik meg, de aztán a rengeteg szervezés miatt valahogy átcsúszik délutánra, amikor meg már Dovi vagy álmos, vagy éhes, vagy nyűgös, és csak én vagyok jó neki. Szóval hiába lenne itt valaki, aki játszik vele, nem lehet, mert folyton engem keres. Amikor még nem volt gyerekem, mindig kiakadtam a kisgyerekes szülők agylövésén, hogy mindennek pont úgy és akkor kellett történnie, ahogy ők azt kitalálták. Most már valahogy kezdem érteni. Nem tartom magam rugalmatlannak, de vannak dolgok, amiket most kell csinálni, különben nincs értelme. Mert én látom, hogy most van Dovi olyan állapotban, hogy el lehet vinni a játszótérre, vagy lehet vele nélkülem játszani egy órát stb. És ha még előtte ezt meg azt kell csinálni, akkor letelik az az idő, és azalatt is én vagyok vele, és megint nem festettem.

És egyébként azért is hálásnak kell lenni, hogy bár 5 perc után már nem játszott egyedül a szobában, hanem itt van a lábamnál, azért mégiscsak hagy írni. Hálás is vagyok.

Hol a Dovi?

Ez az egyik kedvenc játéka, én meg büszke vagyok rá, hogy ilyen nagy és önálló.
(Van még több videó is, de egyszerre csak egyet teszek fel, nehogy megunjátok.)

Gyanús

Tegnap fürdés után:

"Dovi, ki karmolta már meg megint a szemed alatt"
"A Papa"

Ma reggel az ágyban:

"Dovi, ki húzta meg a hajamat?"
"A Papa"

Hm.

Hogy van az

hogy ha arról van szó, hogy a gyerekkel mondjuk ide meg oda megy az ember, meg ezt meg azt csinál, akkor sokan lekicsinylően mondják, hogy, az csak anyukának kell. Ha meg arról van szó, hogy egy gyereket mondjuk mindig felvesznek, ha sír, mindig megszoptatnak, ha éjjel felkel, és egyáltalán megadják neki, amit szeretne, akkor az nem jó, mert jaj, mi lesz, túl jó annak a gyereknek, és elkényeztetjük. Most akkor mit szeretnénk, kinek legyen jó? Vagy senkinek se? Miért?
(Így lesz a sok frusztrált felnőtt, aki nem hiszi el, hogy megérdemli, hogy jó legyen neki)

Voltam egy La Leche Liga baba-mama csoportban, és nagyon jó volt. Úgy működik, hogy mindig van egy központi téma, most hozzátáplálás, elválasztás, elválasztódás volt. Arról a vezető beszél néhány percet, aztán lehet kérdezni. De a kérdésekre nem egyszerűen válaszol a vezető, a többiek meg ámulnak, hogy milyen okos, hanem a többi anyuka válaszol, és közösen gondolkoznak a saját tapasztalataik alapján. A vezető meg nem hurrogja le őket, hogy hülyeséget mondanak, csak mond még valamit a végén, ha éppen úgy alakul. És ha valakinek nem tetszik, amit mond, akkor nem sulykolja, hogy te márpedig szaranya vagy, ha nem szoptatsz 4-5 évig, alszol együtt a gyerekkel, használsz textilpelenkát, szülsz otthon és hordozol napi 24 órában. És az is külön jó, hogy ha az ember kérdez valamit, akkor mind a 10-15 ember csak rá figyel, és az ő problémáján gondolkozik, és segíteni akar.

Az én problémámra persze nincs megoldás, ezt tudom is, vagyis van, úgy hívják, idő. Mégis mindenhol megkérdezem, hátha valaki okosat mond. Vagy legalább kiderül, hogy mindenki más is átesik ezen az időszakon, és egyszerűen túl kell élni. Az alvásproblémára gondolok természetesen.

Cukiságok

Dovi ül az etetőszékben és banánt eszik. Én tartom, ő harapja. Aztán egyszer túl nagyot harap, kiveszi a szájából és visszateszi a banánra.

Szombaton rámjött az alvásroham, és kértem Másikat, hogy kicsit építőkockázzanak a Kisebbikkel. Épp lefeküdtem az ágyra, amikor egy vigyorgó fej is megjelent az ágy lábánál. Örült neki, hogy megtalált. Felvettem, dögönyöztem kicsit, és letettem. Ezt még néhányszor megismételte, úgyhogy elbújtam a takaró alá. Erre nem odajött és lerángatta rólam?

Ma reggel is Másikra volt bízva, amíg zuhanyoztam. Aztán megjelent az ajtóban.

Általában nagyon aranyos, hogy mindent megoszt velünk. Akármit rág, már dugja is a szánkba, hogy mi is együnk belőle.

Rendelőben voltunk, és a várakozók épp olvadoztak, hogy milyen aranyos és barátságos kisgyerek, amikor ráadásként dobott egy puszit is. Ez újdonság egyébként, állandóan csinálja, főleg evés közben.

Ma voltak itt Zsófiék, és amikor felvették a kabátjukat, Dovi integetett nekik. Tehát felfogta, hogy kabát=elmennek=integetünk. Milyen okos!