A női lélek rejtelmei

Hogy van az, hogy egész délután megőrülök, hogy nincs öt percem egyedül, háromkor kétségbeesem, hogy mivel fogjuk tölteni a délutánt, aztán teljesen lefárad az agyam az "itt a Dovi, hol a Dovi"-ban, miközben egyszerre unatkozom is, aztán amikor Másik közli (amit egyébként tudtam, csak mindig elfelejtem), hogy este még gyógytornára megy, minthogy hétfő van, és minden hétfőn megy, akkor csak még mélyebbre süllyedek, begubódzom és elbújok a sarokban. Aztán mégis ráveszem valahogy magam, hogy lefektessem a gyerkőcöt, megfürdetem, átöltöztetem, és a sötétben szoptatáskor valahogy megszáll valami békesség, és már úgy kelek fel mellőle, hogy mikor lesznek már ketten?

Különben nem hiszem, hogy kétszer ennyi gond lenne két gyerekkel. Most sincs időm semmire, meg akkor se lesz. Ez a gondolat valahogy átsuhant a fejemen, amikor épp rávettem magam arra a fürdetésre.

Hogy van az

hogy ha arról van szó, hogy a gyerekkel mondjuk ide meg oda megy az ember, meg ezt meg azt csinál, akkor sokan lekicsinylően mondják, hogy, az csak anyukának kell. Ha meg arról van szó, hogy egy gyereket mondjuk mindig felvesznek, ha sír, mindig megszoptatnak, ha éjjel felkel, és egyáltalán megadják neki, amit szeretne, akkor az nem jó, mert jaj, mi lesz, túl jó annak a gyereknek, és elkényeztetjük. Most akkor mit szeretnénk, kinek legyen jó? Vagy senkinek se? Miért?
(Így lesz a sok frusztrált felnőtt, aki nem hiszi el, hogy megérdemli, hogy jó legyen neki)

Voltam egy La Leche Liga baba-mama csoportban, és nagyon jó volt. Úgy működik, hogy mindig van egy központi téma, most hozzátáplálás, elválasztás, elválasztódás volt. Arról a vezető beszél néhány percet, aztán lehet kérdezni. De a kérdésekre nem egyszerűen válaszol a vezető, a többiek meg ámulnak, hogy milyen okos, hanem a többi anyuka válaszol, és közösen gondolkoznak a saját tapasztalataik alapján. A vezető meg nem hurrogja le őket, hogy hülyeséget mondanak, csak mond még valamit a végén, ha éppen úgy alakul. És ha valakinek nem tetszik, amit mond, akkor nem sulykolja, hogy te márpedig szaranya vagy, ha nem szoptatsz 4-5 évig, alszol együtt a gyerekkel, használsz textilpelenkát, szülsz otthon és hordozol napi 24 órában. És az is külön jó, hogy ha az ember kérdez valamit, akkor mind a 10-15 ember csak rá figyel, és az ő problémáján gondolkozik, és segíteni akar.

Az én problémámra persze nincs megoldás, ezt tudom is, vagyis van, úgy hívják, idő. Mégis mindenhol megkérdezem, hátha valaki okosat mond. Vagy legalább kiderül, hogy mindenki más is átesik ezen az időszakon, és egyszerűen túl kell élni. Az alvásproblémára gondolok természetesen.

Dvár Torá

Hétvégén Szirákon voltunk Sábátolni. Rav Keleti megkérdezte, hogy szeretnék-e dvár torát (tanítást, néhány gondolatot, ami nekem eszembe jut a hetiszakaszról, vagy az aktuális ünnepekről) mondani.Nem igazán szeretek sok ember előtt beszélni, de volt egy téma, amin már sokat gondolkoztam, úgyhogy végül azt elmondtam.



Íme:

Az egyiptomi fogság alatt a nők nagyon sokat tettek azért, hogy sok zsidó gyerek szülessen. Például az egész napos fárasztó munka után ahelyett, hogy pihentek volna, kicsinosították magukat, hogy tetsszenek a férjeiknek. Amikor a fáraó meg akarta öletni a csecsemőket, a bábák azt mondták neki: a zsidó asszonyok úgy szülnek, mint az állatok, nem kell nekik segítség. És rengeteg gyerekük lett, akár hatosikrek is.

Ebből - hogy hatosikreik születtek - tudjuk, hogy a nép létszámának a növelése az Ö-rökkévaló akarata volt (mert ez nem egy mindennapi jelenség, és mi nem tudjuk befolyásolni). Ennek az akaratának a teljesítéséhez a nőket használta eszközül. A nők pedig szívesen vállalták - és vállalják ma is - ezt a szerepet, annak ellenére, hogy nagyon nehéz dolguk volt.

Hiszen a terhességnek rengeteg olyan tünete van, amelyek külön-külön kellemetlenek és bosszantóak. Megnő az ember hasa, vizes lesz a lába, szédül, hányingere van, a szülés fájdalmairól nem is beszélve. És ekkor még csak éppen elkezdődik a gyereknevelés, ami még több nehézséget hoz egy nő életébe.

Mégis, azzal, hogy egy nő gyereket szül, nem valakinek a kérését teljesíti. Nem azért viseli el ezt mind, mert az Ö-rökkévaló így akarta. Egy nőnek a lényéből fakadó legbelsőbb igénye a gyerekek szülése és nevelése. Olyannyira, hogy ez elhomályosítja a sok kellemetlenséget, amelyeket így, hogy tudja, hogy mindez minek az érdekében történik vele, örömmel tapasztal meg.

És, hogy ez a legbelsőbb igény megegyezik az Ö-rökkévaló akaratával (hogy szaporodjunk és sokasodjunk) a nők úgy köszönik meg, hogy minden reggel elmondják: Báruh [...] seászáni kircono (Áldott [...], aki az akarata szerint teremtett).



Még sose beszéltem így, maximum a diplomavédésemen. Na, ez annál sokkal jobb élmény volt. Rav Keleti meg még néhányan mondták, hogy szép volt. Meg énekeltek is nekünk mazel tovot a végén.