Védőháló nélkül

Az úgy volt, hogy szeretném átszabatni a hordozós kabátomat, mert így nem valami praktikus. Illetve az, de lehetne sokkal jobb is. Viszont nem tudtam, hogy hol van, hetek óta keresem. Viszont jövő szerdán megyek a lányhoz, aki remélhetőleg vállalja. Ezért nem láttunk más megoldást, és leszedtük a szekrény tetejéről a nagy vákuumos ruhazsákokat. Azokban nem volt. Ellenben Másik szekrényének a felső polcán tök elérhető helyen igen. (Biztos, hogy néztem már ott.) De ha már lent voltak a zsákok, kiválogattam a maradék kismamaruhákat, és eltettem a helyükre, amik már nem jönnek rám. A zsákok visszaszenvedése a szekrény tetejére esti programnak maradt. Volt hozzá egy nem túl jól működő, folyton leálló porszívónk (amire vigyázni kell, mert múltkor leállt orrszívás közben, utána Dovi napokig azt kiabálva ébredt, hogy "elromlott a nagy fehér porszívó") meg a túl nagy méretű, egyébként régen kilyukadt zsákok, amikből csak azért kellett kiszívni (Dovi szerint kipucolni) a levegőt, hogy amíg feltesszük őket, egyben maradjanak annyira, hogy meg lehessen őket fogni. Utána már leereszthettek, és ezt meg is tették. Szóval elég nehéz volt kivitelezni a tervünket. Mikor végre kész volt, és egyéb dolgaink után néztünk, egyszer csak ezt hallom a szobából: "felmásztál Papa székére" Benézek, és tényleg! Halál nyugodtan ácsorog a létraszék utolsó előtti fokán. Én csapot papot eldobva rohanok, Másik nem is érti miről van szó, de szalad ő is. Mikor odaérünk, Dovi fülig érő mosollyal közli, hogy "naaagy Dovi". Hm. Most számlálom az ősz hajszálaimat.