Egy havi mérleg: krupp és tüdőgyulladás

És tulajdonképpen hálát adhatunk az Ö-valónak, hogy egyik sem az utazás alatt volt.
De baromi nehezen viseljük. Természetesen mi is elkaptuk a bacikat, nekem csak az orrom folyik, meg a fejem van tele, Másik lázas is. Most az egyszer nem marasztalom a munkából (nem mintha nem jöttem volna rá az évek alatt, hogy úgysincs értelme), ott szerintem jobban tud gyógyulni, mint itthon. Ma reggel 11 volt, mire egyáltalán fel tudtam állni Dovi mellől alól. Mire zuhanyoztam és ettem, kb dél volt. De legalább a főzéssel nem kell bajlódnom, mert nem eszik semmit. A mézes tej a maximum, illetve este legyűrt 3 kanál joghurtot is. Tök jó, hogy az antibiotikumot evés után kell bevenni. Amúgy meg a leggyakoribb mondatai: Dovi megy a Mamára, Mama feláll, bemegyünk a szobába, és hasonlók. A lényeg, hogy cipeljem. Pont a hét hónapos hasamnak való feladat. Ha alszik, akkor is rajtam. Ma volt először, hogy egy órát is aludt az ágyban délután. Azalatt legalább kicsit elpakoltam. Ráfért mindenre. Este meg ahogy elaltattam. Hát nem volt egyszerű. Szabályosan megbirkóztunk. Szopizni nem tud, mert fáj a torka. Megemelt mellkassal kell aludnia, úgyhogy betettem az ágyba a babzsákfotelt. De mire fél óra birkózás után egy helyben maradt, már szét volt túrva az egész. Arról nem is beszélve, hogy végig rajtam vándorolt, ráfeküdt a hasamra, aztán jól beletámaszkodott, ilyenek. Lényeg, hogy alszik.

A legelszántabbaknak

Összegzés

Beerot Yichak: Nagyon jó, hogy közel van Tel Avivhoz, mert több a munkalehetőség, és a rokonok is arra laknak. Kedvesek voltak, és úgy tűnt, hogy akarják, hogy oda menjünk. De még nem döntöttek, hogy egyáltalán fogadnak-e valakit. Ha mi biztosra mondanánk, akkor valószínűleg fogadnának. De 4-5 éve nem voltak náluk új olék, nincs helyben ulpán, csak Petah Tikván vagy Tel Avivban. Ez olyan szempontból jó, hogy sokkal több lehetőségből választhatunk (időbeosztás és tudásszint alapján), viszont nagyon sokat kéne utaznunk minden nap. Ez egyrészt eléggé kivonna minket a kibuc közösségéből, másrészt nem tudom, hogy lenne megoldható egy 7-8 hónapos babával, akit ha be is adok bölcsibe, nem szeretnék egy másik városban lenni, pláne az izraeli közlekedés mellett. A lakásokat nem láttuk, mert nem tudták megbeszélni sehol, hogy bemehessünk megnézni. Ez elég nagy hátrány, mert általában nagyon kicsik és rossz beosztásúak a lakások, másrészt furcsa, hogy nem is gondoltak rá. Az a gyanúm, hogy nagyon sok mindent egyedül kéne ott megszerveznünk magunknak.
Maga a kibuc "situfi", ami azt jelenti, hogy közelebb áll a régi kibuchoz a működésében. Még sok minden közösen megy, ennek vannak előnyei meg hátrányai is. Sok dolgot kell a kibucért tenni, ami nem baj, engem leginkább az zavar, hogy a tagoknak muszáj 3 hónaposan bölcsibe adni a gyerekeiket. Ez mondjuk ránk még nem vonatkozna a program alatt, de ha utána maradnánk, akkor igen.


Micpe Jerichó. Előnye, hogy ott vannak Annáék, és lehet, hogy Juditék is odamennek majd. Lenne magyar közösség. Jeruzsálem is közel van, ami munka szempontjából nem rossz, de a számítógépes központok Tel Avivban vannak. Másrészt ez egy jisuv, nem egy kibuc, és mi most azt szeretnénk inkább kipróbálni. Ezen kívül itt egy felvételi beszélgetés volt, ahol eléggé fontoskodóak voltak és azt éreztették velünk, hogy most akkor ők döntenek rólunk. A kibucokban nem ilyen volt a hangulat egyáltalán. Más kérdés, hogy azóta kiderült, hogy nagyon tetszettünk nekik. Itt viszont olyan lakást bérelünk, amilyet akarunk, és van rá pénzünk. És senki nem szól bele a bölcsi kérdésbe.

Ejn Hanaciv. Kibuc Északon. Imádom azt a tájat, de kétségtelen, hogy nagyon-nagyon meleg. Bár szerintem -vicces ugyan- de mi jobban tűrjük a meleget mint az átlag izraeliek. Náluk nem biztos, hogy van hely, mert még nem döntötték el, hogy fogadnak-e új olékat jövőre. Purimig eldöntik. Ulpán nincs helyben, hanem Sde Elijahuban, ami a szomszéd kibuc, úgyhogy nem kell messzire menni. A lakások itt is kicsik. De cuki nyuszik és tengerimalacok vannak. Ez egy  situfi kibuc, de lehet olyan tagnak is lenni, akik valami bérlő szerűséget "tosafim", vagy mi. Rájuk nem vonatkozik minden szabály (pl a bölcsis sem), de nyilván az előnyökből is kevesebbet élveznek. Pontos részleteket nem tudok, egyelőre nem is nagyon érint.

Tirat Cvi. Ez is egy északi kibuc, egyáltalán nem situfi. Úgy volt, hogy itt nincs is hely, de aztán mégis megszervezett nekünk valaki egy beszélgetést. Most utánanéznek. Itt voltunk egész sábeszkor. Nagyon jól éreztük magunkat, de valahogy egyikünknek se volt az az érzése, hogy itt szeretne lakni. Ha már kibucba megyünk, szeretnénk valami hagyományosabban kipróbálni. Ez olyan volt, mint egy szorosabb közösséggel rendelkező falu.

Sde Elijahu. A környéket lévő kibucok közül ez a legnagyobb. Situfi, de épp változóban van. Lassan, lassan, de próbálják megtalálni azt az életformát, ami mindenkinek megfelel. Jelenleg két évig lehet az ember tosafim, aztán dönteni kell, hogy elmegy, vagy elkezdi a taggá válás procedúráját. Nekünk még nyilván hozzá jönne a programban töltött egy év. Ez volt az egyetlen hely, ahol szóvá tették, hogy elolvasták a papírjainkat, és nagyon tetszett nekik. Azt mondták, hogy ha nekünk a kisebb lakás is megfelel, akkor biztos lesz helyünk. És ha időben mondjuk, hogy megyünk, akkor lefoglalnak nekünk egy földszintit, hogy a gyerekekkel könnyebb legyen. Ez mondjuk a lakás méretét is kicsit ellensúlyozza. Nagy különbség, hogy ki lehet tenni egy asztalt, vagy simán ki lehet engedni a gyerekeket, hogy játszanak. Azt mondták, hogy 2 éven belül biztos van lehetőség nagyobb lakásba költözni. Ebből is mutattak egyet, és nagyon szép volt. Bár  kétségtelen, hogy bútorozatlanul láttuk, és így nehezebb felmérni a valós méreteket. De a kicsiknek a beosztása is jobban tetszett nekem, mint a többi helyen. A szobák egymásból nyíltak és nem volt szűk folyosó, ami olyan érzést keltett bennem, mintha egérlukakban lennénk.
Itt helyben van az ulpán, több szinten. És nagyon szép az egész. A legjobban rendbentartott az összes közül. Nagy tér van, és sok fa. Minden évben fogadnak olékat, így talán szervezettebb az egész. Nem kell minden utat nekünk kijárni, és sok információt lehet szerezni másoktól. Heti 3 nap az ulpán, a többi nap a kibucban kell dolgozni. Ez nekem tetszik a nyelvtanulás és integráció szempontjából. Nagy hátránya, hogy messze van Tel Avivtól, és a munkalehetőségektől. És a rokonoktól is. Autóval 2 óra, ami persze még mindig közelebb van, mint innen, de ki tudja, hogy lesz-e autónk, és mikor. Vagy hogy a kibucét mikor és hogyan lehet használni. Nekem nagyon tetszett, hogy látszott rajtuk, hogy elolvasták, hogy kik is vagyunk, és akarták, hogy oda menjünk. Ők voltak az elsők az északiak közül, akik nem csak konstatálták, hogy hát igen, itt nehezebb munkát találni, és ők nem tudnak garantálni semmit, de van, aki innen jár be Tel Avivba, hanem elkezdtek gondolkozni is rajta, hogy mit tudnánk ott csinálni. Vicces, hogy velem kb sehol se lenne gond, gyerekeket rajzra tanítani vagy bölcsibe menni mindenhol tudnék.

Közeledik

Azt álmodtam, hogy kórházban vagyok, és szülnöm kéne. Egyáltalán nem éreztem úgy, hogy eljött az idő, nem is aggódtam, hogy valami ne lenne rendben, de valami orvos, és néhány szülésznő-féle folyton jöttek, hogy segítsenek sürgetni a dolgot. Mindenféle fura eszközöket hoztak, és mindet eldobáltam. Csak egy tükörre mondtam, hogy maradhat, végülis az nem is olyan rossz, ha látom majd kibújni. Aztán valahogy elfolyt a magzatvíz, de akkor se engedtem oda az orvost, hanem csak közöltem vele, hogy nyugodjon meg, nem mekóniumos. Ennél a résznél valahogy nyugodtabban ültünk egymással szemben törökülésben. Fájásaim végig nem voltak. Aztán felébredtem.

Azt hiszem, az van, hogy tudom, hogy közeledik az időpont, de még nem állok rá készen. Nem is baj, még van elég időm felkészülni. Az a legjobb most, hogy nem aggódom, nem siettetek semmit, csak konstatálom, hogy az érzelmeim megfelelnek annak, ahol fizikailag is vagyok időben.

Ezt megkaptam

Van a Mama pocakjában kisbaba meg keksz.

De vigasztalásképp este az ágyban egyszercsak megfogta a fejem, az arcához húzta (hogy adjak puszit) és azt mondta, hogy "jó éjszakát, Mama, aludj szépen". Aztán persze cicivel aludt el...

A nagyfiú

Aki csütörtök este lefekszik az ágyába (azért mellé feküdtem altatni természetesen), legközelebb péntek reggel fél 8-kor kel fel (amikor a h*lye vérvétel miatt már fel is voltam öltözve), aztán közli, hogy Dovi lecsúszik, Papával leveszik a hálózsákot, majd odajön hozzám, és átölel. Semmi sírva ébredés, semmi "cicit kérsz", és még akkor se jut eszébe, amikor kimegyek az ajtón. Csak integet, és mosolyog.

Ezután nagymamázott egész nap amíg én főztem a vérvétel után maradt kevés időben. Amikor hazajött, azért már jobban igényt tartott rám. Különösen bizonyos testrészeimre. És ez szerencsére azóta sem változott.