Aki csütörtök este lefekszik az ágyába (azért mellé feküdtem altatni természetesen), legközelebb péntek reggel fél 8-kor kel fel (amikor a h*lye vérvétel miatt már fel is voltam öltözve), aztán közli, hogy Dovi lecsúszik, Papával leveszik a hálózsákot, majd odajön hozzám, és átölel. Semmi sírva ébredés, semmi "cicit kérsz", és még akkor se jut eszébe, amikor kimegyek az ajtón. Csak integet, és mosolyog.
Ezután nagymamázott egész nap amíg én főztem a vérvétel után maradt kevés időben. Amikor hazajött, azért már jobban igényt tartott rám. Különösen bizonyos testrészeimre. És ez szerencsére azóta sem változott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése