Közeledik

Azt álmodtam, hogy kórházban vagyok, és szülnöm kéne. Egyáltalán nem éreztem úgy, hogy eljött az idő, nem is aggódtam, hogy valami ne lenne rendben, de valami orvos, és néhány szülésznő-féle folyton jöttek, hogy segítsenek sürgetni a dolgot. Mindenféle fura eszközöket hoztak, és mindet eldobáltam. Csak egy tükörre mondtam, hogy maradhat, végülis az nem is olyan rossz, ha látom majd kibújni. Aztán valahogy elfolyt a magzatvíz, de akkor se engedtem oda az orvost, hanem csak közöltem vele, hogy nyugodjon meg, nem mekóniumos. Ennél a résznél valahogy nyugodtabban ültünk egymással szemben törökülésben. Fájásaim végig nem voltak. Aztán felébredtem.

Azt hiszem, az van, hogy tudom, hogy közeledik az időpont, de még nem állok rá készen. Nem is baj, még van elég időm felkészülni. Az a legjobb most, hogy nem aggódom, nem siettetek semmit, csak konstatálom, hogy az érzelmeim megfelelnek annak, ahol fizikailag is vagyok időben.

Az van

hogy az egyik oldalamon azért nem tudok aludni, mert fáj a hátam, a másikon meg azért, mert nem kapok levegőt (a hát-has témát már felvetni sem érdemes ugye). Szóval élvezetesek az éjszakáim. Ki kell találnom valamit holnapra, amikor nem lehet a gépet bekapcsolni. Nem szeretek kényelmetlen széken a konyhában rostokolni, még akkor sem, ha van könyvem.
A hasam néha lejjebb van, néha visszamászik. De az "utolsó trimeszter" tünetek most kezdenek csak előjönni. Egyre dagadtabb láb és kéz, néha gyomorégés, légszomj stb. Ez a légszomj is elég fura, mintha gyomorszájon rúgnának, de nem egyszer nagyot, úgyhogy nem igazán fáj, viszont folyamatosan, úgyhogy a "hápogás" érzés elég sokáig eltart. Állítólag a fura álmok is a terhestünetek közé tartoznak. Hát ma abból is volt egy (igen, azalatt a rövid idő alatt, amikor kivételesen tudtam aludni). Az volt a lényege, hogy mentünk uh-ra, a Kreatív Hobbyba (!!!), ahol közölték, hogy nincs ott a gyerek. Nem igazán magyarázták, csak közölték, hogy felszívódott. De jó hír, hogy látnak valami peteszák-szerűséget, szóval lehet, hogy a következő összejön. Nem nagyon tudtam mit kezdeni az információval. Aztán elmentünk a családnak elmondani a dolgot, de valamiért az Attila útra (12 éves koromig laktunk ott). Mikor épp parkoltunk, Másik átváltozott Mamivá, aki nem volt hajlandó egy kilométeres körzeten belül megállni, ezért elkezdtem vele veszekedni. Persze tudtam (meg ő is), hogy tulajdonképpen a gyerek-dolog miatt vagyok ideges. Aztán elkezdtem aggódni, hogy most egyrészt ezt el kell mesélnem mindenkinek, másrészt ha nem szülök most, akkor kell találnom munkát. A bölcsibe nem mehetek vissza, mert már felvették Zsófit.
Ebből azt szűröm le, hogy egyrészt nem szeretem, ha az emberek mindent tudnak rólam, semmi közük a bajaimhoz (ez szimpatikusabb, mint hogy túlságosan érdekel a véleményük), másrészt, hogy még mindig nem fogtam föl, hogy ez az egész velem történik.

Megint egy furcsa álom

A kórházban voltam, és épp szülni mentem. Valahogy a hasam nem volt sokkal nagyobb a mostaninál és fájásaim sem voltak, de az orvosok (vagy talán csak a szülésznő?) azt mondták, hogy most kell szülnöm. Aztán lefektettek egy ágyra, és elővettek valami kést. Kérdeztem, hogy az meg minek, én normálisan fogok szülni, nem császárral? Erre ők, hogy nem baj, ezt akkor is így kell csinálni. Vágtak egy kis sebet a hasamon, majd kihúzták a köldökzsinórt! Aztán közölték, hogy jó, most menjek sétálni vagy amit akarok, megvárjuk, míg beindul a szülés. El is indultam, hogy körülnézzek a kórházban. Elég érdekes dolgokat láttam, például koncerttermet. De fájásaim csak nem voltak. Aztán elkezdtem érezni valami pici dolgokat, és nem tudtam megállapítani, hogy most csak nagyon szeretném a szülést és beképzelem magamnak, vagy ez tényleg csak ennyire fáj. visszamentem az orvoshoz, hogy nézze meg, hogy mi újság, de épp mikor bementem volna valahogy bevillant, hogy milyen jó, hogy most ezt álmodom, legalább fogom tudni, hogy milyen a szülés. Erre felébredtem...