Jelek

(2013. aug. ?)

Eddig nem sok van. Nem emlékszem, Dovival mi volt ilyenkor. Egyelőre nem igazán érzem, hogy bármi változott volna. Illetve én látom a hasamon a változást, de külső szemlélőnek semmi. Meg volt egy sírásrohamom pénteken az elpakolásra váró ruhák kupaca fölött. És a Dovi óta ismerős gyorsan kifejlődő tojásundor. Délután még megfőztem őket a tojáskrémhez, csak valahogy nem kívántam megenni. De ha muszáj lett volna, még el tudtam volna képzelni. Aztán vacsorakor már azt sem. Amikor meg pakoltunk el, és Másik kb 1 méterre tőlem becsukta a dobozt, és megéreztem a szagát, hát... Másnap délben még rosszabb lett, ma meg már a szót olvasva is hányingerem van. (Valami rémlik, hogy Dovinál amíg nem mozgott, és elbizonytalanodtam, hogy minden rendben van-e, mindig a t-betűs dologra gondoltam, és ha elfogott a rosszullét, megnyugodtam.) És persze sokat kell pisilnem. Idegesítő, hogy amikor Dovi épp nem kel éjjel, akkor magam miatt ébredek. Még idegesítőbb, ha Dovi igenis ébred, és azért nem tudok kimenni, mert előbb vissza kell altatni. De ez legyen a legnagyobb bajom. És olyan boldog vagyok, hogy gond nélkül szopizik tovább, és ezt is megoldottuk! Meglátjuk a 16. héten mi lesz, akkortól kolosztrum is keveredik a tejbe, és más lesz az íze. De nem hiszem, hogy ezt a kis cicinkórászt ez az apróság eltérítené.



Meg az van még, hogy nem érzek kb semmit. Eleinte a hasamban volt némi nyomás, pár napig kényelmetlen is volt Dovit hordoznom, de aztán elmúlt. A mellem néha viszket és szúr, de a szoptatás miatt (?) inkább csak nem csinál semmi különöset. A hasam azóta láthatóan nem nagyobb. Szóval kezdek aggódni. Mert ha van min, én aggódom. És nagy tehetségem van megtalálni az okokat.
Nem tudom, Dovinál mit éreztem ilyenkor, mert nem írtam le. (Most ezért is írom, hogy legközelebbre legyen.) Emlékszem, hogy eleinte éreztem valamit, de hogy mikor volt az eleinte, arról fogalmam sincs. Épp tegnap beszéltük meg, hogy olyan 8-9 hetesen megyünk orvoshoz, mert akkor megnézi, már látszani fog a szíve, és csak 3-4 hetet kell várni az ominózus 12. heti uh-ig, és kevesebb időm lesz aggódni. De nem tudom, hogy fogom kibírni addig. Pedig még nem mehetek amúgy sem, még a szíve se biztos, hogy ver...

Az van

hogy az egyik oldalamon azért nem tudok aludni, mert fáj a hátam, a másikon meg azért, mert nem kapok levegőt (a hát-has témát már felvetni sem érdemes ugye). Szóval élvezetesek az éjszakáim. Ki kell találnom valamit holnapra, amikor nem lehet a gépet bekapcsolni. Nem szeretek kényelmetlen széken a konyhában rostokolni, még akkor sem, ha van könyvem.
A hasam néha lejjebb van, néha visszamászik. De az "utolsó trimeszter" tünetek most kezdenek csak előjönni. Egyre dagadtabb láb és kéz, néha gyomorégés, légszomj stb. Ez a légszomj is elég fura, mintha gyomorszájon rúgnának, de nem egyszer nagyot, úgyhogy nem igazán fáj, viszont folyamatosan, úgyhogy a "hápogás" érzés elég sokáig eltart. Állítólag a fura álmok is a terhestünetek közé tartoznak. Hát ma abból is volt egy (igen, azalatt a rövid idő alatt, amikor kivételesen tudtam aludni). Az volt a lényege, hogy mentünk uh-ra, a Kreatív Hobbyba (!!!), ahol közölték, hogy nincs ott a gyerek. Nem igazán magyarázták, csak közölték, hogy felszívódott. De jó hír, hogy látnak valami peteszák-szerűséget, szóval lehet, hogy a következő összejön. Nem nagyon tudtam mit kezdeni az információval. Aztán elmentünk a családnak elmondani a dolgot, de valamiért az Attila útra (12 éves koromig laktunk ott). Mikor épp parkoltunk, Másik átváltozott Mamivá, aki nem volt hajlandó egy kilométeres körzeten belül megállni, ezért elkezdtem vele veszekedni. Persze tudtam (meg ő is), hogy tulajdonképpen a gyerek-dolog miatt vagyok ideges. Aztán elkezdtem aggódni, hogy most egyrészt ezt el kell mesélnem mindenkinek, másrészt ha nem szülök most, akkor kell találnom munkát. A bölcsibe nem mehetek vissza, mert már felvették Zsófit.
Ebből azt szűröm le, hogy egyrészt nem szeretem, ha az emberek mindent tudnak rólam, semmi közük a bajaimhoz (ez szimpatikusabb, mint hogy túlságosan érdekel a véleményük), másrészt, hogy még mindig nem fogtam föl, hogy ez az egész velem történik.

Azt kell, hogy mondjam

hogy ebben a csigatempóban való sétálásban az a legrosszabb, hogy hót unalmas. Ma a védőnőtől hazafelé fel kellett hívnom Nórit (aki végre itthon van), mert már nem bírtam, hogy fél órája csak rakosgatom a lábaimat (többé-kevésbé) egymás elé. Nagyjából úgy, mint egy kacsa. Kezd egyre inkább terhesjárásom lenni.

Mához két hónap

A kiskönyv szerint legalábbis. Ezt a sztárfotót sikerült gyorsan csinálnia az ultrahangosnak, amíg őkelme nem vette észre, hogy oldalt fordultam, és kilátszik az arca. Hát nem fotómodell lesz, azt már tudjuk, viszont teljesen úgy néz ki, mint a Másik. Tettem is ide egy képet, hogy ezt illusztrálja. Meg egy helyzetjelentést a pocakomról.
Egyébként minden rendben, másfél kiló, ami átlagosnak mondható, 30-35 cm.
Én viszont újabb terhességi tünettel gazdagodtam: mindent elejtek. Ez nem nagyon jó, ha az ember amúgy is alig tud lehajolni... A napokban jutott eszembe, hogy régen azt reméltem, hogy a terhesség alatt majd begöndörödik a hajam. Hát ez nem jött be, de annyi új hajszálam nőtt, hogy úgy néz ki, mintha frufrum lenne.
A kölyöksarok berendezése is egész jól áll. Van kiságy, vasárnap meg délelőtt megvarrtam végre a dimbes-dombos falvédőt (később csinálok róla képet), aztán voltunk az IKEA-ban is, úgyhogy van pelenkázó (felfújható, a kisszekrény tetején pont elfér), zsebes tároló, dobozok, fürdőlepedők, lepedők. Tegnap meg elvittem a mosodába a matracot, amit kaptunk, és hát kissé látszik rajta, hogy használták. Konkrétan hogy egy éppen szobatisztává váló gyerek használta... De nem vállalták el, mert nem fér bele a mosógépükbe. Kérdeztem, hogy akkor az én mosógépembe hogy férjen bele? Hát vigyem kárpitoshoz, vagy csináltassak rá új huzatot. Aztán hazajöttem (nem volt egyszerű a matraccal meg a bevásárolt cuccokkal), mérges lettem, és kimostam-folttisztítóztam a kádban. Most szárad, egész szép lett.
És még mindig teljesen el vagyok ájulva, hogy ez a kölyök mennyire az apjára hasonlít. Amikor odaadták a képet, nem tűnt fel, aztán elővettem megint a villamoson, és láttam, hogy ők ketten bizony tökegyformák.

Az kimaradt

hogy az okoskönyvek szerint most frissnek, fittnek és üdének kéne lennem, mert már nem vagyok rosszul, elmúlt a fáradékonyság, de még nem olyan nagy a hasam, hogy ne tudjak mozogni tőle. Hát én ezt valahogy egyáltalán nem érzem. Nem tudok egy olyan napot tervezni, ahol reggeltől késő délutánig programok vannak, és nem jövök haza pihenni közben. Ezen kívül folyton figyelnem kell rá, hogy egyek, mert ha nem, akkor elkezdek szédülni, és csak hosszas fekvés és szénhidrátbevitel segít rajtam. És még mindig nem kívánok sok mindent, sőt ebben a kérdésben határozott visszaesést érzek. (Szóval Judit, legalább nem hányok, de remélem ez megnyugtat egy kicsit.)